A befőtt és a spájz

Nincs fontosabb az emberi méltóságnál. Emberi méltóság? Mit is jelent ez a szó? Nehéz megmagyarázni, pedig a lelke mélyén, tudat alatt érezheti, sejtheti mindenki e szónak a lényegét. Érzi, sejti, aki szeret gondolkodni, akinek van önálló véleménye, önbecsülése, vannak kérdései és keresi rá a válaszokat. Érzi, sejti, aki saját sorsának kovácsa akar lenni. Érzi, sejti? De mit? Talán azt, hogy ember.

Az állam már a spájzban van

Ember, akinek természet adta jogai és kötelességei közé tartozik, hogy döntsön ügyeiről. Természet adta joga és kötelessége, hogy cselekedjen. Természet adta joga és kötelessége, hogy gondoskodjon önmagáról és másokról. Az emberi méltóság természetesen mindenkié. Mindenkinek veleszületett joga. Veleszületett joga akkor is, ha sosem gondolkozik el az emberi lét lényegén. Sosem gondolkozik el azon, mit is jelenthet ez a szó? Jelenti ez a szó a cselekvés szabadságát. Jelenti ez a szó, hogy az ember nem válhat eszközzé, tárggyá. Jelenti ez a szó, hogy az ember joga kiteljesíteni, kibontakoztatni önmagát, megvalósítani elképzeléseit. Miért érzik ma sokan, hogy hiányzik valami az életükből? Valami, ami megfoghatatlan. Valami, ami könnyeddé teszi az álmokat, szabaddá a levegővételt, élvezetessé a mindennapokat, ünneppé az ünnepeket. Azért, mert ez a hatalom legféltettebb kincsétől fosztotta meg az embereket: az emberi méltóságuktól. Hogyan? Úgy, hogy belopódzott az életünkbe, annak minden zugába. Mindenről tudni akar, mindenbe beleszól. Nem kérdez, csak dönt. Megszab. Számon kér. Közismert hasonlattal élve: az állam már a spájzban van. A figyelő szem feszélyez. A parancsszó blokkol. Őszintén csak szívből lehet nevetni.

Mindent szabad, ami megengedett

Hol vannak már azok a szép napok, amikor még úgy szólt a nóta: mindent szabad, ami nem tilos. Mára a dal szövege megváltozott: mindent szabad, ami megengedett. Egészen pontosan: amit megenged a hatalom. Ennek a hatalomnak pedig nincs adakozó kedve. A hajléktalan nem alhat a közterületen. Az utcára kirakott lom az állam tulajdonába kerül. A rokkant nem jogosult nyugdíjra. A munkanélkülinek nem jár a segély. A gyermek hétvégén nem jogosult a vacsorára. A tizenhat évesnek nem kötelező biztosítani az iskolába járás lehetőségét. Vasárnap nem lehet vásárolni. Valódi híreket magyar nyelven nem lehet hallani. A hatalom megüzente: mindenki annyit ér, amennyije van. Megüzente azt is: meg lehet élni havi negyvenhétezer forintból. A hatalom bebizonyította, azt vesz el – nyugdíj, dohánybolt, föld, iskolaépület – amit és akitől csak akar. Mint ahogy azt is világossá tette: csak az boldogul, aki beáll a sorba, aki engedelmes, aki kiszolgálja a hatalmat. Senkinek nem jár semmi. A hatalom dönt. A hatalom úgy dönt, ahogy akar. A hatalom szabadon mérlegel. Akinek nem jut, akinek nem tetszik a döntés, ha elég bátor káromkodhat, rázhatja az öklét. Sokkal többet nem tehet. Segítséget nem kaphat, nem tud kérni, nincs kihez fordulnia. Mindenütt azzal találja szemben magát, aki ügyében döntött: a hatalom képviselőjével. A közigazgatás – a kormányhivatalok – a hatalom részei. A hatalom emberei ülnek az Alkotmánybíróságban. A hatalom embere az ombudsman, a legfőbb ügyész. Egyre több azoknak a bíróknak a száma, akik a mai hatalomtól kapták megbízatásukat.

Szóljon újra a Nemzeti dal

Mára mindenki kiszolgáltatottá vált, mivel nincs jogrend, megszűnt a jogállam. A hatalom tetszés szerint hoz, átír, módosít törvényeket, jogszabályokat. Sőt, sokszor még annyi fáradságot sem vesz, hogy szabályozzon. Jogon kívüli eszközökkel irányít. Erről a helyzetről a pedagógusok sokat mesélhetnének. Mesélhetnének, ha mernének. Nem mesélnek! Nem mesélnek, mert félnek! Félnek, s nem is alaptalanul. Az ellátórendszer legnagyobb része állami fenntartásba került, s beolvadtak egy hivatalba. A pedagógusok túlnyomó többségének egy személy a munkáltatója: az állami intézményfenntartó központ, a hivatal elnöke. Így nehezen lehet elképzelni, hogy munkahelyet változtathat az, aki „problémásnak” bizonyult valahol. Az állami és önkormányzati intézmények igazgatóit a miniszter nevezi ki és menti fel. Így az állam közvetlen képviselőivé váltak. Az állam totálisan szabályozta a pedagógus munkavégzését. Kötelező tantervek, kötelező tankönyvek, kötelező pedagógus segédkönyvek, amelyek végrehajtását állami – öt évenként, óralátogatás keretében – tanfelügyelet ellenőrzi. Az állam előírta azt is, hogy intézményi önellenőrzés keretében, két évente minden pedagógus munkáját értékelni kell. Az értékelést azonban meg kell küldeni az Oktatási Hivatalnak. Az állam és az önkormányzat intézményei keretében foglalkoztatott pedagógus tagja a Nemzeti Pedagógus Karnak, amely etikai kódexet adott ki. Az etikai kódex szövege így is, úgy is érthető. A pedagógus elmarasztalása állásvesztéssel járhat. A pedagógusoknak pályafutásuk során két alkalommal részt kell venniük egy minősítési folyamatban, amelyet az Oktatási Hivatal szervez. Ennek keretei között – óralátogatás beiktatásával – többnyire szubjektív alapon mérlegelik megfelelőségüket. Ha a megismételt eljáráson sem sikerül „átmenni”, a törvény erejénél fogva elveszítik állásukat. Az állam mintegy ötezer pedagógust „mesterpedagógussá” nyilvánított. Ők a tanfelügyelők. A tanfelügyelő, ha nem „tanfelügyel”, bent van a nevelőtestületi szobában. Mindent lát, mindent hall. A Nemzeti Pedagógus Kar etikai eljárását, az etikai vétség gyanújáról való tudomásszerzés alapján hivatalból kell megindítani.
Aki meg akarja őrizni önbecsülését, emberi méltóságát könnyen úgy járhat, mint a felcsúti juhász. Itt csak a közös fellépés segíthet! Nem a spájzot kell bezárni! Az államot kell kiseprűzni onnan! Vissza kell adni a spájzot a befőtteknek! Az összefogás jelképe legyen az a dal, amely kivételesen méltán viseli címében a „Nemzeti” jelzőt.

2016.01.05.

1 hozzászólás »

  1. Tisztelt Dr. Szüdi János!
    Írása hűen tükrözi a mai magyar valóságot.

    Igen,sajnos igaz: – „A hatalom bebizonyította, azt vesz el – nyugdíj, dohánybolt, föld, iskolaépület – amit és akitől csak akar.” A hosszas felsorolás korántsem teljes, hiszen nem csupán az anyagi javakat, a megélhetés lehetőségét veszi el, de ami a legtragikusabb, „elveszi a hitet, szétrombolja a családokat, elveszi a fiatalok lehetőségét a tanulástól,- ha kell törvénytelen eszközökkel.

    Igen, megteheti, mert valóban: – „A hatalom dönt. A hatalom úgy dönt, ahogy akar.” A rendőr akkor nyomoz, ha megengedik neki,azt ír le, amit neki parancsolnak. Az ügyész, bíró ugyancsak parancsot teljesít.

    Igen, az is igaz, hogy: -„Mára mindenki kiszolgáltatottá vált, mivel nincs jogrend, megszűnt a jogállam.” Marad a Tiborc panasza, az ököl rázása, a káromkodás?
    Nem, ebbe nem lehet belenyugodni. SZÓLJON ÚJRA A NEMZETI DAL!

    Mitták Sándorné
    2016.01.24. @ 10:57

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Leave a comment

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!