Az április 6-án lebonyolított választási színjátékon a kormányváltásra szövetkező ellenzék nem tudta elérni a célját, sőt arra sem futotta az ereje, hogy a kétharmadot megakadályozza. Most az összefogást okolják sokan, s kapnak a fejükre azok, akik arra merték biztatni a politikusokat a választást megelőzően, hogy ne egymással, hanem a kormányzópártokkal viaskodjanak.

Akik ott voltak október 23-án a MŰEGYETEM előtti téren, elmondhatják, hogy a jelenlévők nagy számban [nem csak a DK-sok] gondolták úgy, hogy nincs más lehetőség, s ennek a véleményüknek hangot is adtak. Ezért nemcsak Heller Ágnest, nemcsak Konrád Györgyöt, hanem az „összefogást” skandálókat is meg kell róni rövidlátásukért. Ez sokkal egyszerűbb megoldás, mint azt elemezni, hogy milyen játékszabályok szerint kellett megmérettetnie magukat azoknak, akik starthoz álltak. És sokkal egyszerűbb annak elemzésénél is, hogy valójában létrejött-e az összefogás. Annak feltárása is valószínűleg a jövő kutatóira vár, hogy milyen manipulációkkal befolyásolták, ferdítették el a választói akaratot. Például azt sem lehet tudni, hány határon túli magyar állampolgár jelentkezett be hazai lakcímre ott, ahol néhány tucat szavazattal nyert a kormánypárt. Az biztos, hogy ennek lehetősége egy decemberi választási törvénymódosítás alapján szinte az utolsó pillanatig fennállt. Az összefogást októberben sürgetők feltehetően abban reménykedtek, hogy a politikusok néhány nap alatt „összeállnak”, s a hátralévő közel fél év alatt meg tudják szólítani az ingadozó, a távol maradni szándékozó választókat. Ez az, ami nem sikerült. Nem a skandálók hibája, hogy hónapokig arról szólt a vita, ki kerüljön a névjegyzék első helyére. Mint ahogy a skandálóknak nem volt beleszólásuk abba sem, kik kerüljenek a közös kosárba, kik kerüljenek fel a közös listára, s ki hányadik legyen e listán. A skandálók nem vettek részt a választói üzenetek megfogalmazásában és azok közvetítésében sem.

Kár találgatni, hogy egy teljes körű, gyorsabban létrejövő, másképpen összeállított névjegyzékkel, ügyesebben összeállított programmal, nagyobb lelkesedéssel és főleg közösen dolgozó összefogás milyen eredményt ért volna el, Mint ahogy kár találgatni azt is, hogy a jelen választási szabályok szerint 1998-ban meddig jutott volna el a FIDESZ. Nincs visszaút a múltba. A történelmi tények azonban megismerhetők: az 1932 novemberében megtartott német választási eredmények alapján a nácikkal szemben összejöhetett volna a kormányzáshoz szükséges parlamenti többség. Ott az összefogás nem sikerült. A következmények közismertek. Nálunk az összefogás megtörtént, „csak” nem volt sikeres. A következmények még nem ismertek. A jelenből annyi ismert, hogy a kétharmad azt tesz, azt csinál és úgy, ahogy jónak látja. A jövőből annyi tudható, hogy ebben az évben még két alkalom lesz annak teszteléséhez, együtt vagy külön nagyobb-e az esélye annak, hogy a kormányzó pártok mellett más párt is szóhoz jusson. Ezért a legvalószínűbb, hogy lesz ideje a pártoknak elgondolkozniuk azon, hogyan tovább. A jelen helyzetben úgy tűnik, lesz idő arra is, hogy felnőjön egy új nemzedék.