Az esélyegyenlőségről röviden

Az egyenlő bánásmód követelményeinek érvényesülése több annál, mintsem hogy az érintettek tartózkodjanak az egyenlő bánásmód követelményeinek a megsértésétől. A jogsértéstől való „tartózkodás mellett” elő kell mozdítani az esélyegyenlőség megvalósulását is. Az egyenlő bánásmód követelménye és az esélyegyenlőség előmozdítása akkor valósulhat meg, ha a közoktatás terén általánossá válik az a gyakorlat, az a törekvés, az a szemlélet, hogy minden gyermeknek, minden tanulónak vele született joga van az emberi méltósághoz, és a közoktatás feladataiban közreműködők alapvető feladata annak előmozdítása, hogy a közoktatás intézményrendszere által ellátott gyermek, tanuló hozzájusson minden olyan szolgáltatáshoz, amely ahhoz szükséges, hogy személyisége szabadon kibontakozhasson.

ESÉLYEGYENLŐSÉG A KÖZOKTATÁSBAN

– az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről általában –

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény lényegesen meg kell hogy változtassa a közoktatási intézmények működését, illetőleg a közoktatási intézményekben végzett munkát, a gyermekekkel, tanulókkal kapcsolatos döntéshozatalt, a pedagógiai munka szervezését. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény általánosságban határozza meg az elvárásokat mindenkivel szemben, aki részt vesz a közfeladatok ellátásában, ily módon a közoktatás feladatellátásaiban közreműködőkkel szemben is. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény preambuluma szerint az esélyegyenlőség előmozdítása elsősorban állami kötelezettség. Az egyenlő bánásmód követelményét azonban – a törvény hatályát megállapító 4. §-ban foglaltak alapján – köteles megtartani

– a Magyar Állam,

– a helyi önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat, valamint ezek szervei

– a közoktatási intézmények,

– a közalapítványok.

A törvény hatályát megállapító rendelkezések „nevesítik” a közoktatási intézményeket. Ennek megfelelően a közoktatás feladat-ellátásában közreműködő, a közoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó intézmény – függetlenül attól, hogy milyen fenntartásban működik és milyen feladatot lát el – köteles megtartani az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényben meghatározottakat.

Felvetődik az a kérdés, hogy a közoktatás fenntartói feladatait ellátókra a törvényben foglaltakat alkalmazni kell vagy sem. Erre a választ az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény 5. §-a adja meg, melyben foglaltak szerint „az egyenlő bánásmód követelményét az adott jogviszony tekintetében köteles megtartani az állami támogatás felhasználása során létrejövő jogviszonyai tekintetében az állami támogatásban részesülő egyéni vállalkozó, jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, az állami támogatás igénybevételétől kezdődően mindaddig, amíg az állami támogatás felhasználását az arra jogosult szerv a rá vonatkozó szabályok szerint ellenőrizheti.” E rendelkezések alapján tehát minden olyan intézményfenntartó, amelyik a feladat ellátásához igénybe veszi az éves költségvetésről szóló törvényben meghatározott normatív állami hozzájárulásokat, köteles biztosítani az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényben foglaltak érvényesülését.

Ugyancsak köteles megtartani az egyenlő bánásmód követelményét minden munkáltató a foglalkoztatási jogviszony, illetőleg az utasításra jogosult személy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony tekintetében.

A törvény hatályára vonatkozó rendelkezések alapján a közoktatás-szolgáltatás szervezésében közreműködők kötelesek megtartani az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényben meghatározottakat, függetlenül attól, hogy milyen minőségben – irányító, fenntartó, szolgáltató – vesznek részt a közoktatás feladatainak megszervezésében, ellátásában. Kivétel ez alól a szabály alól az az intézményfenntartó, amelyik nem részesül semmilyen formában állami támogatásban. Ez a kivétel azonban nem terjed ki az általa fenntartott közoktatási intézményre.

Az egyenlő bánásmód követelményeinek megtartásánál irányt mutató az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 2. §-a, amelyben foglaltak szerint az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó külön jogszabályokban meghatározott rendelkezéseket a törvény rendelkezéseivel összhangban kell alkalmazni. A közoktatás feladatellátásában közreműködőknek ezért döntéseik, intézkedéseik meghozatalakor figyelembe kell venni a közoktatásról szóló törvény 4/A. §-ában foglaltakat is:

– A közoktatás szervezésében, irányításában, működtetésében, feladatainak végrehajtásában közreműködők a gyermekkel, tanulóval kapcsolatos döntéseik, intézkedéseik meghozatalakor az egyenlő bánásmód követelményét kötelesek megtartani.

– Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a közoktatásban minden gyermeknek, tanulónak joga, hogy vele összehasonlítható helyzetben levő más személyekkel azonos feltételek szerint részesüljön velük azonos színvonalú ellátásban.

– Az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének következményeit orvosolni kell, amely azonban nem járhat más gyermek, tanuló jogainak megsértésével, csorbításával.

– Az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének orvoslására az e törvényben szabályozott eljárás keretében kerülhet sor. Az e törvényben szabályozott eljárás lefolytatása – függetlenül annak eredményétől – nem zárja ki a személyhez fűződő jogok bíróság előtt történő érvényesítésének lehetőségét, illetőleg más, a felelősség és jogkövetkezményeinek megállapítására alkalmas eljárás megindítását.

– E § alkalmazása során az egyenlő bánásmódról szóló törvény rendelkezéseit is alkalmazni kell.

Az egyenlő bánásmód követelményeinek érvényesülése több annál, mintsem hogy az érintettek tartózkodjanak az egyenlő bánásmód követelményeinek a megsértésétől. A jogsértéstől való „tartózkodás mellett” elő kell mozdítani az esélyegyenlőség megvalósulását is. Az egyenlő bánásmód követelménye és az esélyegyenlőség előmozdítása akkor valósulhat meg, ha a közoktatás terén általánossá válik az a gyakorlat, az a törekvés, az a szemlélet, hogy minden gyermeknek, minden tanulónak vele született joga van az emberi méltósághoz, és a közoktatás feladataiban közreműködők alapvető feladata annak előmozdítása, hogy a közoktatás intézményrendszere által ellátott gyermek, tanuló hozzájusson minden olyan szolgáltatáshoz, amely ahhoz szükséges, hogy személyisége szabadon kibontakozhasson.

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény túlnyomó részt arra vállalkozik, hogy meghatározza, mely esetben sérül az egyenlő bánásmód követelménye. A szabályozás az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdésére – „A Magyar Köztársaságban minden embernek vele született joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelytől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” – valamint a 70/A. §-ára – „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzete szerinti különbségtétel nélkül. Az embereknek a … hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.” – tekintettel szabályoz. A közoktatás szereplőinek és különösen a közoktatási intézményekben foglalkoztatottaknak alapvető feladata, hogy mindent megtegyenek a rájuk bízott gyermekek, tanulók esélyegyelőségének előmozdítása, tényleges megvalósítása érdekében. Az egyenlő bánásmód követelményeinek megvalósulása az esélyegyenlőség előmozdítása a közoktatás területén abban az esetben valósulhat meg, ha a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvényben meghatározott tanulói jogok maradéktalanul érvényesülnek.

Az egyenlő bánásmód követelményének sérelme

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 7. §-ának (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód követelményét sérti:

– a közvetlen hátrányos megkülönböztetés,

– a közvetett hátrányos megkülönböztetés,

– a zaklatás,

– a jogellenes elkülönítés,

– a megtorlás, valamint

– az előzőekben felsoroltakra adott utasítás. Az egyenlő bánásmód megsértése értelemszerűen nemcsak a gyermekekkel, tanulókkal összefüggő döntéshozatalban, intézkedések megtétele során valósulhat meg, hanem bármilyen más ügy intézése során. A gyermekekkel, tanulókkal való foglalkozás ügyeiben való döntés mellett a másik legnagyobb terület a foglalkoztatás kérdése, amelyben előfordulhatnak olyan döntések, intézkedések, amelyek sértik az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvényben meghatározottakat.

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény általános szabályai meghatározzák azt is, mely esetben nem valósul meg az egyenlő bánásmód követelményeinek a sérelme. A törvényi rendelkezés általánosságban fogalmaz, mivel minden egyes ügyben külön-külön kell mérlegelni, hogy az adott intézkedés esetében fennáll-e az egyenlő bánásmód követelményeinek sérelme, vagy sem. Nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét az olyan magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás vagy gyakorlat, amelynek

– tárgyilagos mérlegelés szerint,

– az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő ésszerű indoka van. Ez a szabályozás az oktatás terén igen jelentős, figyelembe véve, hogy az egyes gyermeki, tanulói csoportoknál indokolt az eltérés az ugyanazon helyzetben lévő csoporthoz tartozók között. Általános szabály, hogy nem lehet kedvezőtlenebb helyzetbe hozni az ugyanazon csoportba tartozó személyeket, ugyanakkor az oktatásban alapelv, hogy adott esetben meghatározott okból meghatározott gyermeki, tanulói csoportot a többiekhez képest már, nem egyszer előnyösebb helyzetbe kell hozni a meglévő hátrányok csökkentése, kiküszöbölése érdekében.

*

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 8. §-a alapján akkor valósul meg a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, ha egy személy vagy egy csoport más, összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesül neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása, anyanyelve, fogyatékossága, az egészségi állapota, a vallási vagy világnézeti meggyőződése, politikai vagy más véleménye, családi állapota, anyasága (terhessége), vagy apasága, szexuális irányultsága, nemi identitása, életkora, társadalmi származása, vagyoni helyzete, foglalkoztatási jogviszonya vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonya, érdekképviselethez való tartozása, egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője miatt. E szabályozásnak négy kulcseleme van:

– kell hogy legyen valaki, legyenek valakik,

– aki, akik meghatározható csoporthoz tartoznak, és ehhez a személyhez, személyekhez képest,

– kedvezőtlenebb bánásmódban részesül, részesülnek,

– szándékos (direkt) magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás, gyakorlat következtében. Fel kell hívni a figyelmet, hogy az előzőekben ismertetett tulajdonságok nem jelentenek taxációt, vagyis olyan felsorolást, amely nem bővíthető. A közvetlen hátrányos megkülönböztetés megvalósulhat minden olyan esetben, amikor bármilyen tulajdonság vagy jellemző alapján indokolatlanul különbséget tesznek, és ezzel meghatározott személyt vagy meghatározott személyek csoportját hátrányos helyzetbe hoznak, kedvezőtlenebb bánásmódban részesítenek a velük összehasonlítható helyzetben lévő személyekhez vagy csoporthoz képest. Lényeges elem azonban, hogy a különbségtétel nem általában, hanem olyan személy, személyek között történjen, aki, akik egyébként azonos körbe tartoznának. A kedvezőtlenebb bánásmódnak is e csoporton belül kell megvalósulnia, s e kedvezőtlen helyzet bármi lehet, ami az adott körbe tartozok között fedezhető fel. Valamely helyzet jogsértő mivoltának megítélésekor azt kell tehát mérlegelni, azonos csoportba tartozók között történt-e különbségtétel, s ha igen, akkor volt-e annak ésszerű indoka, s ha nem volt ilyen indok, bekövetkezett-e a kedvezőtlenebb bánásmód.

A közvetlen hátrányos megkülönböztetés jellemzője, hogy szükség van valamely konkrét magatartásra, intézkedésre, feltételre, mulasztásra, utasításra, vagy gyakorlatra, amely a felsorolt tulajdonságokra alapozva kiváltja az indokolatlan, a kedvezőtlenebb bánásmódot előidéző megkülönböztetést. A közvetlen hátrányos megkülönböztetés jellemzőjeként lehet megfogalmazni, hogy a kedvezőtlenebb bánásmód előidézése tudatosan, nyíltan, célzottan valósul meg.

Ha a nyilvános uszodába nem engedik be azokat, akiknek a testsúlya meghatározott határ felett van, az indokolatlan különbségtétel. Ha a medencébe lépéshez a hosszú hajúaknak fürdősapkát írnak elő, ez egészségügyi okokból indokolt különbségtétel a fürdőzők csoportjába tartozók között. Ha csak a hosszú hajú nőknek kell fürdősapkát viselniük, az indokolatlan különbségtétel a hosszú hajúak között.

*

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 9. §-a határozza meg, hogy mi minősül közvetett hátrányos megkülönböztetésnek. E körbe tartozik minden olyan magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás vagy gyakorlat, amely látszólag megfelel ugyan az egyenlő bánásmód követelményének, azonban valamely helyzet, tulajdonság vagy jellemző alapján egyes személyeket vagy csoportokat más összehasonlítható helyzetben lévő személyekhez vagy csoportokhoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz.

Az előzőekben ismertetettekhez képest a jellemzők csupán annyit változnak, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése ebben a formában nem látványos módon valósul meg, mivel látszólag semleges feltételek szerint történik a különbségtétel, amely látszólag nem azt a célt szolgálja, hogy különbséget tegyen az azonos csoportba tartozók között, ezért nem valósítja meg a közvetlen hátrányos megkülönböztetést. Valójában mégis bekövetkezik valaki vagy valakik hátrányosabb helyzetbe kerülése a velük összehasonlítható helyzetben lévőkhöz képest. A hátrányos helyzet bekövetkezést kiváltó intézkedés, döntés lehet szándékos (rejtett), gondatlan, sőt véletlen, nem kívánt, az eredeti szándéktól eltérő eredményt előidéző.

Ha minden gyermek, minden reggel tejet köteles inni, mert az egészséges, sérül az egyenlő bánásmód követelménye minden olyan gyerek tekintetében, aki nem akarja, nem bírja meginni a tejet.

Ha a nyilvános uszoda mély vizű úszómedencéje fölé ki van írva, hogy csak úszni tudóknak, ez olyan különbségtétel, amely tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indokra épül. Ha ugyanez a felirat kiegészül azzal, hogy csak szőke hajú úszóknak, abban az esetben megvalósul a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, mert nincs ésszerű indoka a különbségtételnek. Amennyiben az úszómedence igénybevételének lehetőségét életkor szerint felosztják, megvalósulhat a közvetett hátrányos megkülönböztetés. Látszólag ésszerű az időbeosztás szerinti igénybevétel megszervezése azért, hogy a fiatalok ne zavarják az időseket vagy fordítva, azonban akik a déli órákban vehetik csak igénybe a medencét, de nem bírják a tűző napot, illetve azok, akik a tűzön napban szeretnek úszni, hátrányos helyzetbe kerülnek.

*

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 10. §-ának (1) bekezdése alapján zaklatásnak minősül az emberi méltóságot sértő magatartás, amely az érintett személynek [neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása stb.] helyzetével, tulajdonságával, jellemzőjével függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. Az ismertetett tényállás egyértelműen szándékos, tudatos magatartásra vezethető vissza. Az ismertetett törvényi szövegből azonban megállapítható, hogy a szándékos, az emberi méltóságot sértő magatartásnak nem kell egyben célzatosnak is lennie. A szándékos magatartást kifejtőnek nem feltétlenül kell abból a célból véghez vinni az emberi méltóságot sértő magatartást, hogy annak eredményeképpen ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet alakuljon ki. Ilyen helyzet alakul ki, ha valaki a környezetésben lévő személyre gúnyos megjegyzéseket tesz, „viccelődik”, ugrat azzal a céllal, hogy a többieket megnevettesse. Megvalósul azonban a zaklatás tényállása, ha a gúny tárgyává tett személy céltáblává válik, megszégyenül.

*

Jogellenes elkülönítésnek minősül az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 10. §-ának (2) bekezdése alapján az a magatartás, amely egyes személyeket vagy személyek csoportját másoktól az ismertetett helyzet, tulajdonság vagy jellemző [neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása stb.] alapján tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indok nélkül elkülönít. A jogellenes elkülönítés is tudatos magatartást feltételez, amelynek célzatosnak is kell lenni, hiszen arra kell hogy irányuljon, hogy a személyek vagy személyek csoportját más személyektől vagy más csoportoktól indokolatlanul elkülönítse. E tényállás mérlegelésénél is mindig, minden esetben egyedileg kell vizsgálni, hogy megvalósul-e az egyenlő bánásmód követelményének a sérelme. Ennél a tényállásnál az ésszerű indok nélküli elkülönítést kell vizsgálni. Nyilvánvalóan objektív alapokra helyezve kell elvégezni a mérlegelést, hiszen abban a kérdésben kell a vizsgálat során dönteni, hogy az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő ésszerű indok fennáll-e vagy sem.

Ha egy fiatalokból álló csoport több napos kiránduláson vesz részt, és éjszaka a hálótermek szétosztásánál a jelen lévőket nemek szerint elkülönítik, az ésszerűen indokolható. Ha az azonos neműekhez tartozók között különbséget tesznek azon az alapon, hogy kinek, milyen színű a haja, az jogellenes elkülönítést eredményezhet.

*

Megtorlásnak minősül az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 10. §-ának (3) bekezdése alapján az a magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő, eljárást indító vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben, ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul, vagy azzal fenyeget. Ez a tényállás lényegesen eltér az előzőekben ismertetett tényállásoktól, hiszen nem a megtorlással valósul meg az egyenlő bánásmód követelményének megsértése. Ez a rendelkezés annak nyújt védelmet, aki fellép a jogsértő magatartást tanúsítóval szemben. A megtorlás szándékos és célzatos magatartás, amelynek nem feltétlenül kell elérnie a kitűzött célt. A jogsérelem bármilyen formában megvalósulhat. A törvény ugyanis nem részletezi, hogy milyen formájú jogsérelemnek kell bekövetkeznie. A jogsérelem lehet munkajogi, vagyoni hátrány, a személyiség sérelme, valamely meglévő előny elvesztése. A tényállás megvalósulásához arra sincs szükség, hogy valaki a szándékos magatartást ténylegesen meg is valósítsa. Bekövetkezik a megtorlás akkor is, ha valaki „csupán” fenyegetőzik. Ilyen lehet például, ha a munkáltató megfenyegeti a nála dolgozót, hogy amennyiben fellép az általa alkalmazott diszkriminációval szemben, abban az esetben kizárja valamely kedvezményből, megszünteti a foglalkoztatási jogviszonyt, „meglátod mi fog történni”.

Az előnyben részesítés

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvénynek nem csak az a célja, hogy védelmet nyújtson a hátrányos megkülönböztetés ellen, hanem az is, hogy segítse az esélyegyenlőség előmozdítását. Ez utóbbi cél együtt járhat azzal, hogy meghatározott csoporthoz tartózók között különbséget kell tenni, annak érdekében, hogy a csoporthoz tartozók közötti különbség csökkenjen. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 11. §-a határozza meg azt a különbségtételt, amely nem minősül jogszerűtlennek. Az említett törvényhely szerint nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének megsértését az olyan magatartás, intézkedés, feltétel, utasítás vagy gyakorlat,

– amely kifejezetten egy megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos értékelésen alapuló egyenlőtlenségének felszámolására irányul,

– feltéve, hogy azt törvényen vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeleten, illetve kollektív szerződésen alapul,

– továbbá amennyiben az határozott időre vagy határozott feltétel bekövetkeztéig szól. Ezeknek a feltételeknek együttesen kell megvalósulniuk. Szükség van tehát egy tárgyilagos értékelésre, amely kifejezetten megjelöli azt a társadalmi csoportot, amellyel összefüggésben meg kell célozni az esélyegyenlőtlenség felszámolását. Az esélyegyenlőtlenség értelmezésére nem vállalkozik az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény. Nem is minden területen van hátrányos helyzetben valamely csoport. Ezért nem lehet egységes, általános, minden esetre igaz egyenlőtlenséget előidéző okokról beszélni. Az előnyben részesítéssel kapcsolatos további követelmény, hogy az esélyegyenlőtlenség felszámolására irányuló erőfeszítés nem sérthet alapvető jogot. Nem lehet úgy harcolni az esélyegyenlőtlenség ellen, hogy ennek következtében a célzott körbe nem tartozók emberi méltósága sérüljön. Az előnyben részesítés nem járhat azzal, hogy az érintettek részére feltétlen előnyt biztosítanak, továbbá nem zárható ki az egyéni szempontok mérlegelése sem.

E rendelkezések együttes értelmezéséből megállapítható, hogy oly módon kell biztosítani az esélyegyenlőtlenség felszámolását célzó tevékenységet, hogy az személyre szabott legyen, ne általánosságban irányuljon egy érintett társadalmi csoport valamennyi tagjára. Abból ugyanis, hogy egy meghatározott társadalmi csoport a többiekhez képest hátrányos helyzetben van, nem feltétlenül következik az, hogy minden, az adott csoportba tartozó egyformán igényt tarthat az előnyben részesítésre. Nem feltétlenül következik az sem, hogy az előnyben részesítésnek az élet minden területén meg kell jelennie.

Az oktatás feladatai az egyenlő bánásmód megteremtése terén

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény hatályának értelmezése alapján nem lehet vitás, hogy a közoktatás feladatellátásában közreműködők, így a közoktatás intézményei döntéseik, intézkedéseik gyakorlatuk során nem sérthetik meg az egyenlő bánásmód követelményeit. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvénynek az oktatással és képzéssel foglalkozó 27-29. §-ai határozzák meg azokat az előírásokat, amelyek kifejezetten az oktatás és képzés feladatainak a megvalósítása során kell hogy érvényesüljenek. A közoktatás feladat-ellátásában közreműködők természetszerűen e rendelkezések mellett a közoktatásról szóló törvény, szakképzés esetén e mellett a szakképzésről szóló törvény előírásait is figyelembe kell hogy vegyék. A szakmai törvények – közoktatásról szóló törvény, szakképzésről szóló törvény – határozzák meg az egyes szolgáltatások fajtáit, a szolgáltatás megszervezésének feladatait, a szervezésben közreműködőket, a közreműködők jogait és kötelezettségeit, a szolgáltatást igénybe vevők körét, a szolgáltatást igénybe vevők jogait. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény rendelkezései alapján kell biztosítani, hogy a szakmai törvényben foglaltak végrehajtásakor ne sérüljön az egyenlő bánásmód követelménye.

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 27. §-ának (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód követelménye az olyan nevelésre, oktatásra, képzésre terjed ki,

– amely államilag jóváhagyott vagy előírt követelmények alapján folyik,

– vagy amelyek megszervezéséhez az állam közvetlen normatív költségvetési támogatást nyújt, illetve közvetve, például közterhek elengedése, elszámolása vagy adójóváírás útján hozzájárul. A közoktatásra ezek az ismérvek jellemzők, hiszen a közoktatás államilag meghatározott követelmény alapján folyik, és a feladatellátás megszervezéséhez az állami költségvetés hozzájárul. Az iskolai rendszerű szakképzést mint a közoktatás része, ugyancsak akkor szervezhető meg jogszerűen, ha biztosított az egyenlő bánásmód követelményének az érvényesülése. Az iskolai rendszerű szakképzés egyik jellemzője, hogy államilag elismert szakképesítés megszerzésére készít fel, amelyből egyenesen következik, hogy a felkészítés államilag meghatározott követelmények alapján folyik.

A nevelés, oktatás, képzés felöleli a közoktatás teljes szolgáltatását, beleértve a korai fejlesztést és gondozást, az óvodai nevelést, az iskolai nevelést és oktatást, a kollégiumi nevelést és oktatást, valamint a fejlesztő felkészítést. Valamennyi feladat-ellátásra jellemző ugyanis a közvetlen normatív költségvetési támogatás biztosítása a feladat-ellátáshoz. Az óvodai nevelőmunka a Kormány által kiadott Óvodai nevelés országos alapprogramjára épül. Az iskolai nevelés és oktatás szakmai alapjait a Kormány által kiadott Nemzeti alaptanterv határozza meg. A kollégiumok pedagógiai feladatait az Oktatási Minisztérium által kiadott Kollégiumi nevelési országos alapprogramjára építve látják el. Nincsenek központilag kiadott szakmai követelmények a korai fejlesztéshez és gondozáshoz, valamint a fejlesztő felkészítéshez, azonban az állami finanszírozás megalapozza azt az elvárást, hogy eleget tegyenek az egyenlő bánásmód követelményeinek a szolgáltatás szervezés terén. Az iskolai rendszerű szakképzésben a nevelő és oktató munka az illetékes miniszter által kiadott központi programra (tantervre) épül.

Megfordítva is igaz a tétel, nem kell hogy érvényesüljön az egyenlő bánásmód követelménye az olyan nevelésben, oktatásban, képzésben, amelyhez az államnak nincs köze, mivel nem határozza meg a nevelés, oktatás, képzés tartalmát, és sem közvetve, sem közvetlenül nem járul hozzá a feladatellátás megszervezéséhez.

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 27. §-ának (2) bekezdése határozza meg példálódzóan, hogy melyek a nevelésnek, oktatásnak, képzésnek azok a területei, amelyekben az egyenlő bánásmód követelményeinek érvényesülniük kell. Az említett paragrafusban található felsorolás nem lezárt, nem úgynevezett taxáció. A törvény szövegében alkalmazott „különösen” fordulat arra utal, hogy a közoktatás-szolgáltatás megszervezésekor nem lehet hivatkozási alap az egyenlő bánásmód követelményeinek esetleges megsértésekor az a tény, hogy nem „szerepel” az adott tényállás az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvényben.

a) Az egyenlő bánásmód követelményét érvényesíteni kell különösen: az oktatásba történő bekapcsolódás feltételeinek meghatározása, a felvételi kérelmek elbírálása során. Az iskolákban a felvételi követelmények meghatározásával kapcsolatos eljárás helyi szabályozás körébe tartozik. Különbséget kell azonban tenni a kötelező felvételt biztosító általános iskolák és a középiskolák, a szakiskolák, az alapfokú művészetoktatási intézmények között. A közoktatásról szóló törvény 66. §-ának (2) bekezdése szerint az általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles tanulót, akinek a lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye a körzetében található. A körzetet az intézményt fenntartó helyi önkormányzat határozza meg. A kötelező felvétel feladatait a helyi önkormányzati feladatellátásban közreműködő általános iskolák látják el. A helyi önkormányzati feladatellátásban az érintett önkormányzattal kötött megállapodás alapján közreműködhetnek más nem önkormányzati fenntartású általános iskolák is. Miután a tankötelezettség nem szűnik meg az általános iskola elvégzését követően, a szakiskola kilencedik-tizedik évfolyama is elláthat kötelező felvételt biztosító iskolai feladatokat. Az említett iskolák esetében a felvétel nem köthető semmilyen előfeltételhez. Minden szülőnek jogában áll ismernie, hogy melyik az az iskola, amelyik nem tagadhatja meg gyermeke felvételét, amennyiben az tankötelessé válik. Az iskola körzetében lakó tanköteles gyermek között a kötelező felvételt biztosító iskola semmilyen helyzet, tulajdonság, jellemző alapján nem tehet különbséget.

A tanulók meghatározott körében a közoktatásról szóló törvény tesz különbséget. A közoktatásról szóló törvény 30. §-a különleges szabályokat állapít meg a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók ellátásával összefüggésben. Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló az, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott, például dislexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás. A sajátos nevelési igényű gyermeknek, tanulónak joga, hogy állapotának megfelelő különleges gondozás keretében pedagógiai, gyógypedagógiai, konduktív gyógypedagógiai ellátásban részesüljön. A gyermek, tanuló fejlődésének leginkább megfelelő ellátás módjáról az e feladat ellátására létrehozott szakértői és rehabilitációs bizottság határoz. A közoktatásról szóló törvény 30. §-ának (3) bekezdése alapján a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló olyan óvodába, iskolába járhat, amelyik rendelkezik azokkal a személyi és tárgyi feltételekkel, amelyek a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs ellátásához szükségesek. A nevelési-oktatási intézményt a szülő választja ki a szakértői és rehabilitációs feladatot ellátó bizottság szakértői véleménye alapján. A sajátos nevelési igényű gyermek esetében az általános szabályoktól eltérően nem a kötelező felvételt biztosító iskola az, amelyik a szülő rendelkezésére áll, hanem a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján kiválasztott óvoda, iskola, az úgynevezett kijelölt óvoda, iskola. A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók esetében még sem beszélhetünk az egyenlő bánásmód követelményének a megsértéséről. Ez az eljárás összeegyeztethető az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 7. §-ának (2) bekezdésében meghatározott szabályokkal, miszerint nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét az a különbségtétel, amelynek tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő ésszerű indoka van, az intézménynek rendelkeznie kell a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátásához szükséges feltételekkel. [A közoktatásról szóló törvény 121. §-a (1) bekezdésének 28. pontja szerint sajátos nevelési igényű neveléshez és oktatáshoz szükséges feltételek: a gyermek, tanuló külön óvodai neveléséhez, illetve iskolai neveléséhez és oktatásához, a sajátos nevelési igény típusának és súlyosságának megfelelő gyógypedagógus, konduktor foglalkoztatása, a neveléshez és oktatáshoz szükséges speciális tanterv, tankönyv és más segédletek; magánoktatáshoz, integrált óvodai neveléshez, iskolai neveléshez és oktatáshoz, a képzési kötelezettséghez, az illetékes szakértői bizottság által meghatározottak szerinti foglalkozáshoz szükséges szakirányú végzettségű gyógypedagógus foglalkoztatása; a foglalkozásokhoz szükséges speciális tanterv, tankönyv, valamint speciális gyógyászati és technikai eszközök; a gyermek, tanuló részére a szakértői és rehabilitációs bizottság által meghatározott szakmai szolgáltatások biztosítása;]

A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók ellátásánál a közoktatásról szóló törvény kétféle megoldás közüli választáshoz nyújt lehetőséget, ezek a következők:

– a többi gyermekekkel, tanulókkal történő együtt nevelés és oktatás,

– az e célra létrehozott külön osztályban, tagozaton, intézményben történő nevelés és oktatás. A szakértői és rehabilitációs bizottságnak kell mérlegelnie, hogy a lefolytatott vizsgálat eredményeképpen melyik az a megoldás, amelyik leginkább szolgálja a gyermek, a tanuló érdekét. E mérlegelés és a szakértői vélemény elkészítése során sérülhet az egyenlő bánásmód követelménye az adott gyermek, tanuló esetében, ha külön osztályban, tagozaton, intézményben történő nevelésre, tanításra tesz javaslatot a szakértői és rehabilitációs bizottság, amikor adott körülmények között a többi gyermekkel, tanulóval való együttes nevelés és oktatás is megvalósítható lenne.

Ugyancsak különbséget tesz az azonos csoporthoz tartozó tanulók között a közoktatásról szóló törvény 66. §-ának (2) bekezdése, amikor akként rendelkezik, hogy ha a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó jelentkező a felvételi követelményeknek egyébként megfelel, a nemzeti vagy etnikai kisebbség nyelvén, illetőleg a nemzeti és etnikai kisebbség nyelvén és magyarul tanító iskolába, tagozatra, osztályba, csoportba fel kell venni. Ez a rendelkezés a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 48. §-ának (1) bekezdését egészíti ki. A kisebbségek jogairól szóló törvény említett paragrafusa ugyanis akként rendelkezik, hogy a kisebbségi oktatási intézményt az érintett kisebbséghez nem tartozók csak akkor vehetik igénybe, ha az intézményt az adott kisebbséghez tartozók igényeit teljes egészében kielégítette, és maradt még betöltetlen férőhely. Ez a különbségtétel indokolt, tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indokokra vezethető vissza, nevezetesen arra, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya szerint a nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozóknak joguk, hogy a saját, illetve szüleik döntése alapján anyanyelvükön tanuljanak. Az ehhez szükséges feltételek megteremtése állami, illetve önkormányzati kötelezettség. Az alkotmányos jog gyakorlásához biztosított feltételek érvényesülésénél az adott kisebbséghez tartozókat a többi tanulóhoz képest előnyben kell részesíteni a felvételi eljárás során.

A kötelező felvételt biztosító óvoda és iskola választása a szülő részére nem kötelező. A szülő intézményválasztási szabadsága alkotmányos jog, amely alapján minden szülő eldöntheti, hogy gyermekét melyik óvodába, melyik iskolába íratja be. A választott óvoda és iskola már nem köteles felvenni a hozzá jelentkezőket azért sem, mert az óvodákban, iskolákban elsőbbséget kell hogy élvezzenek azok, akik az adott iskola, óvoda körzetében élnek. E körben az előnyben részesítési kötelezettség indoka az, hogy ezeknek a gyermekeknek, tanulóknak a felvételét az óvoda és iskola nem utasíthatja el. Ahhoz, hogy valamennyi a körzetben található gyermek, tanuló igényét, jelentkezését teljesíteni lehessen, arra van szükség, hogy az összes többi, tehát nem az óvoda vagy nem az iskola körzetében élő gyermek, tanuló jelentkezését másodlatosan kezeljék azokhoz viszonyítva, akik tekintetében a felvételi kérelmet az óvoda, illetve az iskola nem utasíthatja el.

Más a helyzet azonban abban az esetben, ha olyan iskoláról van szó, amelyik nem lát el kötelező felvételi feladatokat. A közoktatásról szóló törvény 42. §-ának (1) bekezdése alapján ebben az esetben az iskola meghatározhatja a tanulói jogviszony létesítésének tanulmányi feltételeit, az úgynevezett felvételi követelményeket. A törvénynek ebből a megfogalmazásából egyértelműen megállapítható, hogy az iskola csakis olyan felvételi követelményeket határozhat meg, amely összefüggésbe hozható a tanulmányi követelményekkel.

– Sérülhet az egyenlő bánásmód követelménye minden olyan esetben, amikor az iskola túllépi a közoktatásról szóló törvény említett rendelkezéseit, és a tanulmányi feltételek mellett vagy helyett más szempontok, tulajdonságok, jellemzők alapján dönt a hozzá jelentkezők között.

– A felvételi követelmények meghatározása is sértheti a egyenlő bánásmód követelményét abban az esetben, ha olyan feltételeket támaszt a jelentkezőkkel szemben, amelyek megismerésére, elsajátítására az általános gyakorlat szerint a közoktatás rendszerében nincs lehetősége a jelentkezők meghatározott körének, csoportjának.

– Ezek tükrében leginkább sérülhet az egyenlő bánásmód követelménye az általános iskola első évfolyamára történő felvételi eljárásában, hiszen, ha kötelező felvételi feladatot lát el, nem támaszthat követelményt a jelentkezőkkel szemben, egyébként pedig az óvodai nevelésre épülő ismereten kívüli minden más követelmény támasztása indokolatlan különbségtételt eredményezhet a felvételi kérelmet beadók között.

– A középiskolai, illetve a szakiskolai felvételi eljárás során sérülhet az egyenlő bánásmód követelménye minden olyan esetben, amikor a felvételi követelmények megismerésére, elsajátítására csak a felvételt hirdető iskola által meghatározott külön felkészítő tanfolyam keretében kerülhet sor.

– Az egyenlő bánásmód követelményeinek sérelmét jelentheti az is, ha az iskola által támasztott követelmények alkalmasak arra, hogy családi háttér, szociális körülmények alapján kizárják vagy korlátozzák meghatározott társadalmi csoporthoz, körhöz tartozó tanulók jelentkezését, illetőleg eredményes, sikeres szereplését a felvételi eljárásban. Ilyen lehet például a nyelvvizsga megkövetelése a középiskolai felvételnél, amelynek a megszerzése az általános iskolai tanulmányok keretei között külön szülői „ráfordítás” nélkül alig képzelhető el.

– A szakképzésbe való bekapcsolódást a közoktatásról szóló törvény 67. §-a az általános szabályokhoz képest speciális feltételek meglétéhez köti: szakmai előképzettséghez, egészségügyi követelmények meglétéhez, pályaalkalmassági követelményekhez. Ezeket a feltételeket meghatározott konkrét szakképzések tekintetében jogszabály határozza meg. Ez a különbségtétel nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét, figyelembe véve, hogy tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő ésszerű indoka van. Megfelelő szakmai ismeretek megszerzése megkívánja a megfelelő iskolai előképzettséget, tudásszintet. Meghatározott szakmák gyakorlása pedig speciális feltételeket követelhet meg az érintettektől. Az egészségügyi követelmények, a pályaalkalmassági követelmények hiánya veszélyhelyzetbe sodorhatja a tanulót. Más kérdés, hogy azoknak a jogszabályoknak a megalkotásánál, amelyek meghatározzák az említett speciális előfeltételeket, megfelelő körültekintéssel kell eljárni, hogy indokolatlanul ne határozzanak meg olyan követelményeket, amelyek szükségtelenül kizárják valamely szakképesítés megszerzésének lehetőségéből a meghatározott körbe tartozó tanulók csoportját. Így például, ha az iskolai előképzettség szintje változik, például megemelik, elképzelhető, hogy meghatározott kört olyan szakma gyakorlásában korlátoznak, olyan szakma gyakorlásából zárnak ki, amely adott esetben hagyományosan az adott társadalmi csoportba tartozókra jellemző volt.

Speciális előnyben részesítési kötelezettség található a közoktatásról szóló törvény 67. §-ának (3) bekezdésében: „Nem utasítható el a szakképzési évfolyamra történő felvétele annak, aki tanulószerződést kötött, feltéve, hogy az előírt iskolai szakmai előképzettséggel rendelkezik, megfelel az életkori feltételeknek, továbbá az előírt pályaalkalmassági, szakmai alkalmassági és egészségügyi követelményeknek.” Ez az előnyben részesítési kötelezettség nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét, mivel tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő ésszerű indoka van. A tanulószerződés elválik a tanulói jogviszony létesítésétől, lényege, hogy a gyakorlati képzés szervezője és a gyakorlati képzésben részt venni kívánó tanuló megállapodást köt a kölcsönös együttműködésre. A tanulószerződés azonban akkor tudja betölteni rendeltetését, ha a közoktatás keretein belül biztosított, hogy a szerződő fél valóban meg tudja kezdeni iskolai tanulmányait. Az arányosság és az ésszerűség követelménye azonban érvényesül, mivel a tanulószerződés megléte nem ad felmentést az összes többi jogszabályban előírt kötelezettség megléte alól.

A közoktatásról szóló törvény 68. §-a határozza meg a kollégiumi felvétellel kapcsolatos kérdéseket. A törvényi rendelkezések azonban nem utalnak arra, hogy melyek azok az előfeltételek, amelyek alapján a kollégiumba jelentkező kérelmeket rangsorolni kell. A közoktatásról szóló törvény említett paragrafusa szerint „A tanuló az iskola útján vagy közvetlenül kérheti kollégiumi felvételét. Az önálló kollégiumba való felvételről a kollégium igazgatója a nem önálló kollégiumba valló felvételről pedig a kollégium vezetőjének egyetértésével az iskola igazgatója dönt.” Annak megállapításához, hogy sérülhet-e az egyenlő bánásmód követelménye, a kollégiumi felvételi kérelmek elbírálásánál annak vizsgálatára van szükség, hogy a közoktatásról szóló törvény rendelkezései szerint mi a célja a kollégiumi nevelésnek és oktatásnak. A választ e kérdésre a közoktatásról szóló törvény 32. §-ának (1) bekezdése adja meg: „A kollégium feladata megteremteni a feltételeket az iskolai tanulmányok folytatásához azoknak, akiknek a tanulásához a szabad iskolaválasztáshoz való jogok érvényesüléséhez nemzeti vagy etnikai kisebbségi nyelven, illetve gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben való tanulásukhoz a lakóhelyükön nincs lehetőségük, vagy akiknek a tanuláshoz megfelelő feltételeket nem tudja biztosítani a szülő.” Ezek az előírások különbséget tesznek az érintett tanulói csoportba tartozók között, hiszen mindazoknak, akiknek nincs szüksége a kollégiumi ellátásra, mert meg tudják oldani kollégiumi elhelyezés nélkül is a tanulásban való részvételüket, ki vannak zárva abból, hogy felvételt nyerjenek a kollégiumba. A kollégiumi nevelés és oktatás így valójában olyan esélyt teremtő intézmény, amely annak a hátránynak a kiegyenlítéséhez nyújt segítséget, hogy az iskolai hálózat egyes intézményei lakóhely szerint nem biztosíthatóak minden településen. Esélyteremtő intézmény a kollégium azért is, mert feladata a családi környezetből eredő hátrányok kiegyenlítése, ellensúlyozása is.

A kollégiumi felvételi kérelmek elbírálásánál az egyenlő bánásmód követelménye akkor érvényesül, ha a döntésre jogosultak a kollégium céljaihoz igazodva rangsorolják a jelentkezőket, és túljelentkezés esetén azokat az igénylőket részesítik előnyben, akiknek az iskolai tanulmányok folytatásához nagyobb szükségük van a kollégiumi nevelésben és oktatásban való részvételre.

A közoktatásról szóló törvény 32. §-ának (2) bekezdése szerint externátusi ellátás biztosítható annak a tanulónak, akinek kollégiumi férőhely hiányában nem lehet biztosítani a kollégiumi elhelyezést. Az externátusi elhelyezés keretében a tanulót mindazok a jogok megilletik, mindazok a kötelezettségek terhelik, mint a kollégiumba felvett tanulót, azonban a lakhatási feltételekről a tanulónak, illetve a szülőnek kell gondoskodnia. Erre való tekintettel az externátusi elhelyezés hátrányosabb, mint a kollégiumi felvétel. Túljelentkezés esetén a kollégiumnak megfelelő rangsort kell felállítania annak eldöntéséhez, hogy a jelentkezők közül ki, milyen ellátásra tarthat igényt. E döntés meghozatalánál például a család anyagi helyzete is mérlegelési szempont lehet, hiszen az alacsony jövedelmű családok nem képesek az externátusi elhelyezéssel együtt járó többletköltségek vállalására. Az externátusi elhelyezés költségeit egyébként a helyi önkormányzat átvállalhatja. Ilyen esetben mérlegelési szempont lehet a tanuló életkora, értelmi képessége, fejlettsége, önállósága. A kollégiumi felvételi kérelmek elbírálásával összefüggésben a közoktatásról szóló törvény 68. §-ának (3) bekezdése előnyben részesítési kötelezettséget állapít meg: „A gyámhatóság kezdeményezésére a tanulót fel kell venni a kollégiumba. Fel kell venni a kollégiumba azt a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulót, akinek az intézeti elhelyezése nagykorúság miatt szűnt meg.” Ez a rendelkezés meghatározott csoporthoz kötődő esélyt teremtő rendelkezés. A gyámhatóság a gyermek védelembe vételével kapcsolatos eljárás során intézkedhet oly módon, hogy kollégiumi tagsági viszonyt kell létesíteni. A védelembe vétel célja, hogy a veszélyeztetett gyermeket családi nevelés keretei között megtartva megfelelő módon felkészítsék a továbbtanulásra, a pályakezdésre. Az intézeti elhelyezés a védelembe vett gyermekek részére biztosít megfelelő kereteket a fejlődéshez. Az intézeti elhelyezés azonban meghatározott életkor elérése után megszűnik. Ez az életkor nem esik egybe a tanulmányok folytatásához rendelkezésre álló életkorral. Miután az intézetben elhelyezett tanulók jelentős része mögött nincs olyan családi háttér, amely segítséget nyújtana a tanulmányok folytatásához az érintett körben, a továbbtanulási lehetőség előfeltétele, hogy megfelelő elhelyezést kapjanak a közoktatás rendszerében e célra létrehozott intézménytől, a kollégiumtól.

A különböző nevelési-oktatási intézményekben azonban az egyenlő bánásmód követelménye nem csak a jelentkezési kérelmek elbírálásakor, az óvodai nevelési jogviszony, a tanulói jogviszony, a kollégiumi tagsági jogviszony létesítésekor sérülhet. A felvétel elbírálása a felvételi kérelem elfogadása csupán az első lépés a gyermek, a tanuló életében. Az óvodai neveléssel, iskolai neveléssel és oktatással, kollégiumi neveléssel és oktatással összefüggésben számos további szülői, gyermeki, tanulói kérelem elbírálására, eldöntésére, a gyermek, tanuló sorsát meghatározó intézményi döntés meghozatalára kerül sor. Minden egyes válaszút elé állításnál, minden egyes gyermeki, tanulói csoport létrehozásánál, kialakításánál és működtetésénél meg kell hogy valósuljon az egyenlő bánásmód követelménye. Megfordítva is igaz ez a tétel, az egyenlő bánásmód követelményének a sérelmével jár, ha a gyermeki, a tanulói csoport kialakításánál az óvodai, iskolai, kollégiumi belső működési rend az egyes szolgáltatások igénybevételével összefüggő döntések meghozatalánál az érintett gyermeki, tanulói körbe tartozók között tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő ésszerű indok hiányában különbséget tesznek. Ilyen indokolatlan és ésszerűtlen különbségtételre pedig az óvodák, iskolák és kollégiumok életében a pedagógiai munka tervezése során számos lehetőség kínálkozik.

– A közoktatásról szóló törvény 65. §-ának (3) bekezdése szerint az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról az óvodavezető dönt, a szülők és az óvodapedagógusok véleményének figyelembevételével.

– A közoktatásról szóló törvény 66. §-ának (5) bekezdése alapján az iskolába felvett tanulók osztályba vagy csoportba való beosztásáról az igazgató dönt, a szakmai munkaközösség, ennek hiányában a nevelőtestület véleményének kikérésével.

Az óvodai csoportok kialakítása, párhuzamos osztályok esetén az iskolai osztályokba történő besorolás kialakítása során sérülhet az egyenlő bánásmód követelménye minden olyan esetben, amikor az eltérő óvodai csoportokban, az eltérő iskolai osztályokban, a gyermeki, tanulói csoportok a másik óvodai csoporthoz, másik iskolai osztályhoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek.

Nagyon nehéz objektív módon értékelni, mit jelent a kedvezőtlenebb bánásmód, azonban vannak olyan esetek, amikor egyértelműen tetten érhető, hogy az egyes iskolai osztályokba történő besorolás az érintett tanulói körre nézve hátrányos helyzetet idéz elő. Ilyen lehet például, ha az általános iskola első évfolyamára felvett tanulókat párhuzamos osztályokba sorolják be, és az egyik első évfolyamos osztályban emelt szintű oktatás folyik, míg a másikban nem. Ilyen esetben az emelt szintű oktatásban részt vevő tanulók magasabb minőségű szolgáltatást kapnak a velük összehasonlítható helyzetben lévő másik osztályba sorolt tanulótársaik képest. Miután az általános iskola első évfolyamára felvételt nyerő tanulók között tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indok alapján nehéz különbséget tenni, nagy valószínűséggel megvalósul az egyenlő bánásmód követelményének sérelme. Különösen igaz ez a megállapítás, ha az emelt szintű oktatást biztosító osztályba kizárólag vagy túlnyomó többségben olyan családok gyermekei kerülnek, akik az adott településen kiemelkedő társadalmi elismertséggel bírnak, és ráadásul az érintett osztályban az iskola legtapasztaltabb, legképzettebb, legrátermettebb pedagógusai végzik a nevelő és oktató munkát. Értelemszerűen ezeket az elveket alkalmazni kell akkor is, amikor az iskolában valamely olyan foglalkozást szerveznek, amelyen való részvétel a tanuló elhatározásán múlik. A különböző tanórán kívüli foglalkozások megszervezésekor, a szakkörök, önképző körök, tanulmányi és más kirándulások, érdeklődési körök résztvevőinek a kiválasztása során az iskolának tartózkodnia kell minden olyan megkülönböztetéstől, amely nem vezethető vissza valamely, az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő ésszerű indokra. Az emelt szintű oktatásban való részvételre történő kiválasztásnál, a más olyan foglalkoztatásokban való részvétel lehetőségeinek megállapításánál, amelyben nem teljesíthető minden igény a kiválasztásnál, csak és kizárólagosan olyan pedagógiai szempontok jöhetnek számításba, amelyekhez való hozzáférés az adott iskolán belül, az érintett körben mindenki számára biztosított.

Nem véletlen, hogy a közoktatásról szóló törvény 114. §-ának (4) bekezdése szerint az ingyenes szolgáltatások körében a nevelési program a pedagógiai program végrehajtásához kapcsolódó, a mindenki számára előírt tananyag megismerését, feldolgozását, a mindennapi testedzést szolgáló intézményen kívüli kulturális, művészeti, sport vagy más foglalkozást, kirándulást, erdei iskolát, a nevelési-oktatási intézmény költségvetésének terhére lehet megszervezni. A kiválasztás elve az ingyenes szolgáltatás körében semmilyen formában nem kötődhet befizetési kötelezettséghez. Bármilyen szolgáltatást is szervez az óvoda, az iskola vagy a kollégium a közoktatásról szóló törvény 114. §-ában meghatározott ingyenes szolgáltatás körében az egyenlő bánásmód követelményének megsértését is [természetesen a közoktatásról szóló törvény megsértését is] jelenti, ha a nevelési-oktatási intézmény a részvételt ellenszolgáltatáshoz köti. Ebben az esetben ugyanis az ingyenes szolgáltatás köréből kizáródnak azok, akik családjuk anyagi helyzete miatt nem képesek az ellenszolgáltatás megfizetésére.

A közoktatásról szóló törvény 115. §-a alapján az önkormányzati feladatellátásban közreműködő óvoda, iskola és kollégium is szervezhet olyan tanórán kívül foglalkozást, amely térítési díj-fizetési kötelezettséghez kötött. Ezek körébe tartozik például az olyan szakköri foglalkozás, amelyhez szükséges időkeretet a fenntartó nem köteles biztosítani. Ilyenkor az iskola a szakkört költségtérítéses formában is megszervezheti. Ez a megoldás azonban magával hozhatja az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét, mert azzal a következménnyel járhat például, hogy egy költségtérítéses művészeti képzést biztosító szakkörből az a tanuló marad ki, aki egyébként e területen a legtehetségesebb. Mindenképpen indokolt ezért, hogy az iskolának legyen olyan eszköze, amellyel segíteni tudja az önköltséges foglalkoztatásra történő bekapcsolódását azoknak, akik az anyagi ellenszolgáltatás megfizetésére egyébként nem lennének képesek.

A közoktatásról szóló törvény néhány rendelkezése tartalmaz olyan intézkedést, amely kifejezetten az esélyegyenlőtlenség felszámolására irányul.

– A közoktatásról szóló törvény 65. §-ának (2) bekezdése előírja, hogy „A kötelező felvételt biztosító óvoda – ha a gyermek betöltötte a harmadik életévét – nem tagadhatja meg a hátrányos helyzetű gyermek, továbbá annak a gyermeknek a felvételét, aki a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 41. §-a alapján jogosult a gyermek napközbeni ellátásának igénybevételére, illetve akinek a felvételét a gyámhatóság kezdeményezte.” Általános szabály, hogy az óvoda részt vesz a gyermek napközbeni ellátásának megszervezésében, így az óvoda a gyermekek védelméről szóló törvény előírásai alapján sem jogosult megtagadni azoknak a gyermekeknek a felvételét, akikről egyébként e kötelezettsége alapján gondoskodnia kell. A közoktatásról szóló törvény azonban az érintett tanulói körből kiemeli azokat, akik a közoktatásról szóló törvény 121. §-a (1) bekezdésének 14. pontja alapján hátrányos helyzetűnek minősülnek. E körbe tartoznak azok a gyermekek és azok a tanulók, akiket családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett, illetve aki után rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítanak. Az e körbe tartozó gyermekek javára történő megkülönböztetés tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő ésszerű indokok alapján történik.

– Hasonló módon ésszerű indoka van annak a rendelkezésnek, amelyik a közoktatásról szóló törvény 66. §-ának (6) bekezdésében található: a gyámhatóság kezdeményezése esetén az iskola nem tagadhatja meg a tanuló napközis foglalkozásra, iskolaotthonos osztályba való felvételét. Ezekben az esetekben a meghozott döntések, intézkedések kétséget kizárólagosan az esélyegyenlőtlenség felszámolására irányulnak, és a védelembe vétellel kapcsolatos eljárás során van mód és lehetőség az egyéni értékelésre.

Érdemes megvizsgálni mi a helyzet abban az esetben, ha a nem állami, nem helyi önkormányzati óvoda, iskola és kollégium nem vesz részt a helyi önkormányzati feladat-ellátásban. Nem lehet vitás, hogy az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény hatálya ezekre az óvodákra, iskolákra és kollégiumokra is kiterjed. Mégis a közoktatásról szóló törvény 81. §-a számos helyen és számos ponton eltérést engedélyez a közoktatásról szóló törvénynek olyan rendelkezései alól, amelyek szorosan összefüggnek a helyi önkormányzati feladat-ellátás megszervezésével. Ha a nevelési-oktatási intézményt nem helyi önkormányzat, illetve nem állami szerv tartja fenn, az vallási, illetve világnézeti tekintetben elkötelezett intézményként is működhet, és ennek megfelelően a gyermekek vagy a tanulók felvételének előfeltételeként kikötheti valamely vallás, világnézet elfogadását, a nevelési, illetve pedagógiai programjába beépítheti a vallási, világnézeti elkötelezettségnek megfelelő ismereteket, a házirendjében a gyermekekre, tanulókra vallásgyakorlással összefüggésben jogokat és kötelezettségeket állapíthat meg. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 28. §-ának (2) bekezdése alapján nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét, ha a szülő kezdeményezésére és önkéntes választása szerint olyan vallási vagy más világnézeti meggyőződésen alapuló oktatást szerveznek, amelynek célja vagy tanrendje indokolja az elkülönült osztály, csoport alapítását. Ez az oktatás azonban csak abban az esetben nem ellentétes az egyenlő bánásmód követelményével, ha emiatt a tanulókat semmilyen hátrány nem éri, és az oktatás egyébként megfelel az állam által előírt követelményeknek. A közoktatásról szóló törvény rendelkezései – az Alkotmány előírásaival összhangban – biztosítja az intézményválasztás szabadságát a szülő részére. A szülő szabadon dönthet abban, hogy a helyi önkormányzat által fenntartott világnézetileg el nem kötelezett óvodába, iskolába, kollégiumba íratja-e be a gyermekét, vagy valamely vallási, világnézeti szempontból elkötelezett nevelési-oktatási intézménybe. Az egyházi jogi személyek által működtetett nevelési-oktatási intézményekre egyébként ugyanazok a kiadott dokumentumok a kötelezőek, mint a helyi önkormányzat által fenntartott óvodákra, iskolákra, kollégiumokra.

Másik igen lényeges eltérés, hogy amennyiben a nevelési-oktatási intézményt nem helyi önkormányzat, illetve nem állami szerv tartja fenn, az óvoda, iskola, kollégium a felvételt írásbeli megállapodásban fizetési kötelezettséghez kötheti. Ezek az intézmények ugyanis nem vesznek részt – amennyiben nem kötnek az érintett helyi önkormányzattal közoktatási megállapodást – az önkormányzati feladat-ellátásban. Ezért az ily módon működő nevelési-oktatási intézmény nem zárja ki a szülőt annak a lehetőségéből, hogy gyermeke részére megtalálja azt az óvodát, illetve iskolát, amelyik köteles biztosítani a gyermek felvételét. Az állam az ingyenes közoktatási szolgáltatásokról a helyi önkormányzati feladat-ellátás keretében gondoskodik. E feladat-ellátást feladatszervezés mellett nyújt lehetőséget olyan intézményrendszer működésére, amely a szolgáltatásainak az igénybevételét fizetési kötelezettséghez kötheti. Az egyenlő bánásmód követelménye meghatározott körülmények között csak akkor sérülhet, ha a szülő, illetve a gyermek részére nem biztosított az ingyenes, a bárki által igénybe vehető óvoda, illetve iskola, vagyis nincs olyan nevelési-oktatási intézmény, amelyik a gyermek felvételét nem tagadhatja meg. Ebben az esetben a helyi önkormányzat – mint feladat-ellátásra, szolgáltatás nyújtására kötelezett – mulasztása idézi elő az egyenlő bánásmód követelményének a sérelmét.

b) Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 27. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint az egyenlő bánásmód követelményét érvényesíteni kell, különösen az oktatás követelményeinek megállapítása és a követelmény támasztás során. E rendelkezés érvényesítése azt az elvárást fogalmazza meg az óvodáknak, iskoláknak és kollégiumoknak, hogy a gyermekek nevelése, a tanulók nevelése és oktatása a nevelőtestület által elfogadott és a fenntartó által jóváhagyott nevelési program, illetve pedagógiai program alapján folyjon. A szolgáltatás nyújtása során akkor sérül valamely személy vagy csoporttal szemben az egyenlő bánásmód követelménye, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény 27. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint, ha az érintetteket olyan nevelésre, oktatásra korlátozzák, amelynek színvonala nem éri el a kiadott szakmai követelményekben meghatározottakat, illetve amelynek színvonala nem felel meg a szakmai szabályoknak, és mindezek következtében nem biztosított a tanulmányok folytatásához az állami vizsgák letételéhez szükséges általában elvárható felkészítés és felkészülés lehetősége. Az oktatás követelményeinek megállapításával és a követelménytámasztással összefüggő elvárások szükségszerűen kapcsolódnak az oktatásba történő bekapcsolódáshoz a felvételi kérelmek elbírálásával összefüggő elvárásokhoz. Ha valamely gyermeket, vagy tanulót kizárnak meghatározott osztályból, csoportból, nem teszik lehetővé, hogy részt vegyen az olyan felkészítésben, amely egyébként megfelelne képességének, és amelyre egyébként szüksége lenne a személyiségének kibontakoztatásához, akkor sérül az egyenlő bánásmód követelménye. összehasonlítva a vele azonos helyzetben lévő többi tanulóval a kialakult helyzetet.)

Természetszerűen az az elvárás, hogy minden gyermek, minden tanuló megfelelő színvonalú, az általában elvárható szakmai szempontoknak megfelelő szolgáltatást kapjon, nem azonosítható azzal, hogy minden gyermeknek, minden tanulónak minden esetben ugyanazt kell tanulnia, ugyanolyan mélységben, ugyan olyan követelmények szerint, mint a többi gyermeknek, tanulónak. Az ismertetett rendelkezések ilyen tartalmú értelmezése figyelmen kívül hagyná, hogy minden gyermek, minden tanuló más mint a többi gyermek, a többi tanuló, ezért egyéni törődést, egyéni foglalkozást, egyéni felkészítést igényel. Az azonos követelmények támasztása is előidézheti az egyenlő bánásmód követelményeinek a sérelmét, hiszen megvalósíthatja a közvetett hátrányos megkülönböztetést. Látszólag ugyanis az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő intézkedés valósul meg az óvodában és az iskolában, amely azonban alkalmas arra, hogy egyes személyeket, vagy csoportokat a más összehasonlítható helyzetben lévő személyekhez vagy csoportokhoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányos helyzetbe hozzon. Abban az esetben ugyanis, ha az óvoda, iskola, kollégium nem venné figyelembe az egyes gyermekek, egyes tanulók személyiségét, eltérő képességét, abban az esetben nem adná meg a lehetőséget a meglévő tehetségük kibontakoztatásához, adott esetben a meglévő hátrányok ledolgozásához, a személyiség teljes kibontakoztatásához.

Az óvoda, iskola és kollégium akkor működik megfelelően, ha szolgáltatásai igazodnak az egyén képességeihez, elvárásához. A közoktatásról szóló törvény rendelkezései egyértelművé is teszik, hogy az egyenlő bánásmód követelményeinek érvényesülése nem jelenti és jelentheti a minden gyermekkel, minden tanulóval azonos bánásmódot, a minden gyermek, minden tanuló részére történő azonos követelménytámasztást. Az egyenlő bánásmód követelménye akkor sérül, ha a gyerek, a tanuló nem kapja meg az egyéniségének, személyiségének, fejlettségének megfelelő törődést, bánásmódot.

– A közoktatásról szóló törvény 10. §-a (3) bekezdésének a) pontja világossá teszi ezt a kérdést, mikor akként rendelkezik, hogy a gyermeknek, tanulónak joga, hogy a képességének, érdeklődésének, adottságának megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljön.

– Megjelenik ez a feladat a közoktatásról szóló törvény 19. §-a (7) bekezdésének b) pontjában a pedagógus kötelezettségei között is: a pedagógus alapvető feladata a rá bízott gyermekek, tanulók nevelése, tanítása, így többek között az, hogy nevelő és oktató tevékenysége során figyelembe vegye a gyermek, a tanuló egyéni képességét, tehetségét, fejlődésének ütemét, szociokulturális helyzetét és fejlettségét, sajátos nevelési igényét, segítse a gyermek, tanuló képességének kibontakoztatását, illetve a bármilyen oknál fogva hátrányos helyzetben lévő gyermek, tanuló felzárkózását tanulótársaihoz.

– A közoktatásról szóló törvény jogszerűnek ismeri el a tehetséggondozást, és jogszerűnek ismeri el az egyéni továbbhaladást a felzárkóztatásra szoruló tanuló segítését az egyes óvodán, egyes iskolán belüli eltérő foglalkoztatás lehetőségét. A közoktatásról szóló törvény 47. §-ának a) pontja alapján az óvodai nevelési programnak tartalmaznia kell azokat a nevelési feladatokat, tevékenységeket, amelyek biztosítják a gyermek személyiségének fejlődését, közösségi életre történő felkészítését, a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek differenciált fejlesztését, fejlődésének segítését. Hasonló rendelkezések találhatók a közoktatásról szóló törvény 48. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, amely az iskola pedagógiai programjának részét alkotó nevelési program követelményeit határozza meg. Az iskola nevelési programjának tartalmaznia kell a személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatokat, a beilleszkedési, magatartási nehézséggel összefüggő pedagógiai tevékenységet, a tehetség, képesség kibontakoztatását segítő tevékenységet, a tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő programot, a szociális hátrányok enyhítését segítő tevékenységet. A közoktatásról szóló törvény 49. §-ának (2) bekezdése alapján a kollégium pedagógiai programja tartalmazza a tanulók fejlődését, tehetséggondozását, felzárkóztatását elősegítő tevékenység elveit, a hátrányos helyzetű tanulóknak szervezett felzárkóztató, tehetséggondozó társadalmi beilleszkedést segítő foglalkozások tervét.

A gyermekek, tanulók közötti különbségtétel nem kapcsolódhat olyan helyzethez, tulajdonsághoz, jellemzőhöz, amely nincs összefüggésben meghatározott, a személyiség fejlődésével összefüggő kérdésekhez. A gyermekek és a tanulók közötti különbségtétel nem alapulhat semmilyen olyan körülményre, tulajdonságra vagy jellemzőre, amely nem érinti, nem befolyásolja a gyermek fejlődését, személyiségének kibontakoztatását. A gyermekekkel, tanulókkal való egyéni törődés nem jelenti, nem jelentheti a többi gyermektől, tanulótól való elkülönítést, vagyis külön csoport kialakítását a hátrányos helyzetű tanulókból, a tanulási kudarcnak kitett tanulókból stb. Egy ilyen jellegű megoldás megvalósítja a közvetett hátrányos megkülönböztetést, amelynek többször említett, ismertetett lényege, hogy látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely azonban egyes személyeket vagy csoportokat más összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz. A közoktatásról szóló törvény számos megoldást, számos lehetőséget jogszerűnek ismer el, amelyik hozzájárulhat, segítséget nyújthat egy adott gyermekcsoport, tanulócsoport, egy adott gyermek eltérő módon történő felkészítéséhez, foglalkoztatásához. Ezek a megoldások azonban csak addig jogszerűek, ameddig céljának megfelelően alkalmazzák, s ameddig nem arra használják fel a törvény adta lehetőséget, hogy a gyermekek, a tanulók meghatározott csoportját vagy egyes gyermekeket, tanulókat a többi gyermektől, tanulótól ésszerű indok nélkül elkülönítsék.

– A közoktatásról szóló törvény 7. §-ának (1) bekezdése alapján a tankötelezettség iskolába járással vagy magántanulóként teljesíthető. Erről a kérdésről a szülő jogosult dönteni. A magántanulót a közoktatásról szóló törvény 69. §-ának (3) bekezdése alapján az iskola valamennyi kötelező tanórai foglalkozása alól fel kell menteni. A közoktatásról szóló törvénynek ezek a rendelkezései módot és lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy amennyiben a tanuló sajátos helyzete indokolja, például élsportoló, művész, abban az esetben iskolába járás nélkül is teljesíteni tudja a tankötelezettséget. Ennek a mérlegelése azonban a szülő joga és kötelessége. Jogellenes, ha az iskola kezdeményezi a szülőnél a nehezen kezelhető, nehezen beilleszkedő gyermekének a „kivételét” az iskolai közösségből. Sérül az egyenlő bánásmód követelménye, ha a hátrányos helyzetű tanulók szüleinek azt tanácsolja az iskola igazgatója vagy bármelyik pedagógusa, hogy gyermeke könnyebben fog boldogulni, ha magántanulóként teljesíti a tankötelezettségét. A közoktatásról szóló törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján az iskola igazgatójának éppen az a feladata, hogy mérlegelje, hátrányos-e a tanulónak, ha tankötelezettségét magántanulóként teljesíti. Mérlegelnie kell azt is, hogy az ily módon elkezdett tanulmányok befejezésére reálisan lehet-e számítani. A hátrányos helyzetű tanulók közé azok tartoznak, akiket családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett, illetve akik után rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítanak. Az e körbe tartozó tanulók esetében a tankötelezettség magántanulóként történő teljesítése nagy valószínűség szerint megvalósítja az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 10. §-ának (2) bekezdésében szabályozott jogellenes elkülönítés tényállását. Különösen igaz lehet ez a megállapítás abban a esetben, ha a hátrányos helyzetű magántanulók roma családba tartoznak.

A közoktatásról szóló törvény 30. §-ának (9) bekezdése alapján a sajátos nevelési igényű tanulót, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulót a szakértői és rehabilitációs bizottság vagy a nevelési tanácsadó szakértői véleménye alapján az igazgató mentesíti egyes tantárgyakból vagy tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól. Ha a tanulót mentesítették egyes tantárgyból vagy tantárgyrészből az értékelés és minősítés alól, részére az iskolának egyéni foglalkozást kell szerveznie. Az egyéni foglalkozás keretében segíteni kell az iskolának a tanuló felzárkózását a többiekhez. Az iskola ezt a feladatot egyéni fejlesztési terv alapján végzi. A közoktatásról szóló törvény ismertetett rendelkezései nem a tanulás alóli mentesítésről rendelkeznek. A tanulónak részt kell vennie a tanórai foglalkozásokon, lehetőséget kell biztosítani részére, hogy elsajátítsa az iskola által átadott ismereteket. A közoktatásról szóló törvény ismertetett rendelkezései alapján az iskola által hozott jogszerű intézkedés különbséget tesz egy adott osztályon belül a tanulók között. Ez a különbségtétel azonban jogszerű, mivel ésszerű indoka van. A jogszerű intézkedés azonban átfordulhat jogszerűtlen intézkedéssé, és megvalósíthatja a közvetett hátrányos megkülönböztetést, amennyiben az iskola mentesíti a tanulókat az értékelés és minősítés alól, ugyanakkor felmenti a tanulókat a tanórai foglalkozáson való részvétel alól is. Jogszerűtlenné válik az iskolai intézkedés abban az esetben is, ha nem történik meg az érintett tanuló, az érintett tanulók egyéni fejlesztési terv alapján történő felzárkóztatása a többiekhez. Ebben az esetben ugyanis az értékelés és minősítés alól mentesített tanulók a többi tanulóhoz képest hátrányosabb helyzetbe kerülnek, mivel esélyük sincs arra, hogy sikeresen fejezzék be a tanulmányaikat, illetőleg sikeresen teljesítsenek az állami vizsgák keretében, vagy sikeresen folytassák tanulmányaikat másik iskolában.

c) Az egyenlő bánásmód követelményét érvényesíteni kell különösen a teljesítmények értékelése során. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvénynek e rendelkezésével összefüggésben arra a kérdésre kell megadni a választ, hogy a tanulói értékelés során melyek azok a megoldások, gyakorlatok, amelyek elvezethetnek oda, hogy sérül az egyenlő bánásmód követelménye. A tanulói teljesítmény értékelése az egyik legnehezebb kérdés, figyelembe véve, hogy ebben a folyamatban igen jelentős szerepe van az értékelő pedagógus szubjektív megállapításainak. A tanulói minősítés számos esetben szóbeli feleletre épül, amelynek utólagos rekonstruálására nincs valós lehetőség. Ezért a teljesítmények értékelésénél az iskolának azt kell biztosítania, azt kell garantálnia, hogy nyilvános követelményekre épülő, a közoktatásról szóló törvényben meghatározott eljárási rend megtartásával történik a tanulók teljesítményének az értékelése.

– Az értékelésnek minden esetben a tanuló ténylegesen nyújtott teljesítményére kell épülnie.

– Az értékelés során valós teljesítményt kell értékelni, azonos mércével mérve a tanulókat.

A közoktatásról szóló törvény azokat az eljárási szabályokat határozzák meg, amelyek megtartása mellett ki lehet zárni annak lehetőségét, hogy a pedagógus „titokban” az érintett tanuló, a szülő „háta mögött” értékelje, minősítse a tanulói teljesítményt. A közoktatásról szóló törvény 48. §-ának b/ pontja előírja, hogy az iskola pedagógiai programjának részét alkotó helyi tantervben kell meghatározni többek között az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményeit és formáit, a tanuló magatartása, szorgalma, értékelésének és minősítésének követelményeit, az iskola pedagógiai programját a közoktatásról szóló törvény 44. §-ának (2) bekezdése alapján nyilvánosságra kell hozni. E nyilvánosság azért lényeges, mivel lehetőség nyílik annak ellenőrzésére, megismerésére, hogy adott iskola milyen követelményeket támaszt a tanulóval szemben. Ez a tájékozódási lehetőség alapot nyújthat ahhoz is, hogy mérlegelni lehessen az egyes osztályokban folyó munkát, a tanulókkal szemben támasztott követelményeket, illetőleg a teljesítmény értékelésének alapjául szolgáló elvárásokat.

A tanuló értékelésével kapcsolatos legfontosabb eljárási kérdéseket a közoktatásról szóló törvény 70. §-ának (1) bekezdése határozza meg. A pedagógus a tanuló teljesítményét, előmenetelét a tanítási év közben rendszeresen érdemjeggyel értékelni, félévkor és a tanítási év végén osztályzattal minősíteni kell. Az érdemjegyekről a tanulót és a kiskorú tanuló szülőjét rendszeresen értesíteni kell. Az érdemjegy, illetve az osztályzat megállapítása a tanuló teljesítményének, szorgalmának értékelésekor, minősítésekor nem lehet fegyelmezési eszköz. Az ismertetett rendelkezésekből egyértelműen megállapítható, hogy nem tekinthető jogszerűnek, ha a tanuló érdemjegyét, illetőleg osztályzatát a pedagógus „rossz magatartás” miatt lerontja. A pedagógusnak gondoskodnia kell arról, hogy a kiskorú tanuló szülője ismerje gyermekének teljesítményét, és tudomása legyen arról, ha a gyermeke iskolai tanulmányaival, felkészültségével bármilyen probléma van.

A közoktatásról szóló törvény 70. §-ának (4) bekezdése alapján az egyes tanulók év végi osztályzatait a nevelőtestület állapítja meg osztályozó értekezlet keretében. Abban az esetben, ha az év végi osztályzat a tanuló hátrányára lényegesen eltér a tanítási év közben adott érdemjegyek átlagától, a nevelőtestületnek fel kell hívnia az érdekelt pedagógust, hogy adjon tájékoztatást ennek okáról, és indokolt esetben változtassa meg döntését. Ha a pedagógus nem változtatja meg döntését, és a nevelőtestület nem ért egyet az indokaival, az osztályzatot az évközi érdemjegyek alapján a tanuló javára módosítja a nevelőtestület. Ezek a rendelkezések azt hivatottak garantálni, hogy az év közben adott érdemjegyek nyilvánosak legyenek, a szülő ismerje azokat, valamint hogy ezektől az érdemjegyektől az év végi osztályozás során a pedagógus ne térhessen el.

Az egyenlő bánásmód követelményének a sérelmét a teljesítmények értékelése terén nehéz „tetten érni”. Egyszerűbb a helyzet, ha a pedagógus az említett, ismertetett rendelkezéseket megsérti, és tudatosan mellőzi egyes tanulók évközi feleltetését, vagy tetten érhető, hogy az írásban elkészített és benyújtott dolgozatokat meghatározott csoporthoz tartozó tanulók esetében „alul értékel”.

Megvalósulhat a közvetett hátrányos megkülönböztetés akkor is, ha a pedagógus látszólag minden tanulót azonos mércével értékel, azokban az esetekben amikor valamilyen teljesítmény elérése jelentős mértékben függ a meglévő képességektől. Ilyen tantárgy például a testnevelés, amelynek a követelményeit nem szabad azonos módon meghatározni minden tanuló részére. Nem várható el ugyanaz a futássebesség attól, aki „súlyosabb” egyéniség, mint, aki vékony testalkatú. Ezzel szemben jobban tud súlyt lökni az, aki nagyobb tömeggel rendelkezik, mint a vékony, jól futó tanuló. Természetesen lehet olyan tanuló, aki minden igyekezete ellenére egyetlen sportágban sem jeleskedik. Hasonló példákat lehet hozni az ének, a rajz tantárgyak esetében. Ezért nem kifogásolható, ha a pedagógus mindig egyéni, az adott tanuló képességeire épülő, önmagához mért fejlődésre építi az értékelést. A látszólag azonos mérce, valójában súlyos megkülönböztetéshez vezethet.

d) Az egyenlő bánásmód követelményét érvényesíteni kell, különösen az oktatáshoz kapcsolódó szolgáltatások biztosítása és igénybevétele során. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény nem értelmezi azt, hogy mi minősül az oktatáshoz kapcsolódó szolgáltatásnak. Ezt a fogalmat tágan kell értelmezni, kiterjesztve minden olyan kiegészítő szolgáltatásra, ellátásra, amely elősegíti a nevelő és oktató munka eredményességét. A szolgáltatások igénybevétele során vizsgálni kell azt is, hogy adott esetben sérül-e az önkéntesség elve. A közoktatásról szóló törvény 34. §-a sorolja fel azokat a pedagógiai szakszolgálatokat, amelyek segítik többek között a szülői nevelőmunkát. Ezek közé tartozik a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás, a fejlesztő felkészítés, a szakértői és rehabilitációs tevékenység, a nevelési tanácsadás, a logopédiai tanácsadás, a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás, a konduktív pedagógiai ellátás, a gyógytestnevelés.

– Sérülhet az egyenlő bánásmód követelménye abban az esetben, ha a tanulót vagy a tanulók egy csoportját kizárják meghatározott szolgáltatás igénybevételének lehetőségétől. Ez oktatásszervezési hiba miatt következhet be, mivel e szolgáltató rendszer fenntartása és működtetése nem kötelező valamennyi községi, városi, fővárosi kerületi önkormányzatnak. A közoktatásról szóló törvény 86. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei önkormányzat köteles gondoskodni a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadásról, a nevelési tanácsadásról, a logopédiai szolgáltatásról, a gyógytestnevelésről abban az esetben, ha a községi, városi, fővárosi kerületi önkormányzat a feladat ellátását nem vállalja, illetve a feladat ellátása a megye területén nem megoldott. E rendelkezések alapján a megyei önkormányzatnak azt kell vizsgálnia, hogy a megye területén található valamennyi településen élő gyermek, tanuló igénybe tudja-e venni az előzőekben ismertetett szolgáltatásokat. Az e feladatokat, e szolgáltatásokat nyújtó intézmények működési körzetét oly módon kell meghatározni, hogy a megye egész területe „le legyen fedve”. Ha a községi, városi fenntartásban működtetett intézményekkel nem biztosítható a megye valamennyi településén a megfelelő szintű szolgáltatás, abban az esetben a megyének gondoskodnia kell további intézmény létrehozásáról és fenntartásáról. Az önkormányzati feladatellátás rendszere hasonló módon alakul a fővárosban, a kerület és a fővárosi önkormányzat közötti munkamegosztás szerint. Sérül az egyenlő bánásmód követelménye, ha a megyei önkormányzat, illetőleg a fővárosi önkormányzat egyrészt szervezés útján, másrészt intézményfenntartás útján nem gondoskodik arról, hogy a megyében, illetőleg a fővárosban minden egyes teleülés, minden egyes kerület lakosa, illetve az érintett gyermeki, tanulói kör igénybe tudja venni a pedagógiai szakszolgáltatásokat.

– Az egyenlő bánásmód követelménye az egyes szakszolgáltatások nyújtása során is sérülhet. A szakértői és rehabilitációs bizottságok állapítják meg, hogy az általuk vizsgált gyermek, tanuló sajátos nevelési igényű-e, és ha igen, akkor milyen felkészítés az, amelyikre szüksége van. Hibás szakvélemény készítése azzal a következménnyel járhat, hogy az érintett gyermek, az érintett tanuló nem olyan óvodába, nem olyan iskolába került, amelyik a képességének, fejlettségének megfelelően fel tudja készíteni az előírt ismeretekből.

– A pedagógiai szakszolgáltatások igénybevétele az érintett szülő kezdeményezésére, illetőleg egyetértésével történhet. Sérülhet az egyenlő bánásmód követelménye, ha a szakértői és rehabilitációs bizottság vagy a nevelési tanácsadó stb. vizsgálatára a tényleges szülői kezdeményezés, illetőleg egyetértés hiányában kerül sor.

– Tág értelemben véve az oktatáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat sérülhet az egyenlő bánásmód követelménye abban az esetben is, ha a gyermek, a tanuló nem gyakorolhatja azokat a jogait, amelyeket a közoktatásról szóló törvény 10-11. §-a biztosítnak részére. Így például a tanuló joga, hogy kollégiumi, napközi otthoni, tanulószobai ellátásban részesüljön, valamint hogy válasszon a választható tantárgyak, foglalkozások közül, továbbá, hogy igénybe vegye az iskolai, kollégiumi eszközöket, az iskolai könyvtárat, laboratóriumot, számítástechnikai központot, sport- és szabadidős létesítményeket, rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön, hozzájusson a jogai gyakorlásához szükséges információkhoz, tájékoztatást kapjon a jogai gyakorlásához szükséges eljárásokról, részt vegyen a diákkörök munkájában. Tagja legyen iskola, művelődési, művészeti, ismeretterjesztő, sport és más köröknek. Szabadon véleményt nyilvánítson minden kérdésről, javaslatot tegyen. Ezeknek a tanulói jogoknak a gyakorlásával összefüggő kérdéseket, a jelentkezés módját és feltételeit, az egyes jogok gyakorlásának kérdéseit, az egyes intézményeknek saját belső szabályzataiban, a házirendben, a szervezeti és működési szabályzatban kell rendezniük. Sérti az egyenlő bánásmód követelményét minden olyan megoldás, amelyik különbséget tesz a tanulók között, azok tulajdonsága, jellemzője vagy más, az oktatással szorosan össze nem függő ok alapján.

– A közoktatásról szóló törvény 40. §-ának (7) bekezdése arra ad az iskolának és a kollégiumnak felhatalmazást, hogy a házirendjében állapítsa meg a tanulói jogok gyakorlásának módját, illetőleg azt, hogy a jogszabályokban meghatározott tanulói kötelezettségeket milyen módon kell végrehajtani. Ez a felhatalmazás nem teszi lehetővé a tanulói jogok gyakorlásának a kizárását, korlátozását. Nem teszi lehetővé továbbá azt sem, hogy a szabályozás különbséget tegyen az egyes gyermekek, egyes tanulók között, kivéve, ha az tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű okból indokolt. Így például egyes helyiségek használatát életkor alapján korlátozni lehet, illetőleg elő lehet írni, hogy csak felnőtt jelenléte mellett vehető igénybe.

e) Az egyenlő bánásmód követelményét érvényesíteni kell különösen az oktatással összefüggő juttatásokhoz való hozzáférés során. A tanulói juttatáshoz való hozzáférés szorosan kapcsolódik az oktatással összefüggő szolgáltatások igénybevételéhez, és nehezen választható el az iskola, kollégium által nyújtott különböző felkészítési lehetőségekbe való bekapcsolódástól. Összegezve az óvodák, iskolák és kollégiumok a neveléssel és oktatással összefüggő feladataik ellátása során számos olyan lehetőséget biztosítanak, amelyekhez való hozzáférés feltételeinél érvényesülnie kell az egyenlő bánásmód követelményének. Az oktatással összefüggő juttatások két nagy csoportba oszthatók: a jogszabály alapján járó juttatásokra, illetőleg a nevelési-oktatási intézmény mérlegelése alapján adható juttatásokra. A közoktatásról szóló törvény 10. §-ának (4) bekezdése szerint a gyermek, tanuló joga, hogy családja anyagi helyzetétől függően kérelemre, ingyenes vagy kedvezményes étkezésben, tanszerellátásban részesüljön, továbbá, hogy részben vagy egészben részesüljön a közoktatásról szóló törvényben meghatározott, a gyermekeket, tanulókat, illetve azok szüleit terhelő költségek megfizetése alól, vagy engedélyt kapjon a fizetési kötelezettség teljesítésének halasztására, vagy részletekben való megfizetésére.

– A kedvezményes étkezéshez való hozzájutás feltételeit a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 148. §-ának (5) bekezdése határozza meg. A gyermekétkeztetésben ötven százalékos kedvezmény illeti meg az óvodába járó és a nappali rendszerű oktatásban részt vevő gyermeket, illetve tanulót, ha rendszeres támogatásban részesül, ha három vagy több gyermekes családban él, illetve tartósan beteg vagy fogyatékos. Harminc százalékos kedvezmény jár a kollégiumi és az externátusi ellátásban részesülő tanuló után. A költségvetés azonban az intézményi étkezéshez minden gyermek és minden tanuló után biztosít hozzájárulást – alacsonyabb mértékben ugyan – de akkor is, ha nem esik a kedvezményezetti körbe. Ebből az következik, hogy az intézményekben van lehetőség további kedvezmények meghatározására, biztosítására.

– Hasonló a helyzet a tankönyvellátást megszervezése terén is. A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény 8. §-ának (4) bekezdése alapján az iskolának biztosítania kell a tankönyvhez való ingyenes hozzájutást, a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, tartósan beteg vagy fogyatékos, három vagy több gyermekes családban élő, továbbá egyedül álló szülő által nevelt, valamint a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő tanuló részére. A költségvetésről szóló törvény azonban valamennyi tanuló után biztosít – alacsonyabb összegű – hozzájárulást a tankönyvvásárláshoz, nem csak azoknak a tanulóknak, akik a kedvezményezetti körbe tartoznak. Ennek megfelelően e juttatás megállapításánál is lehetősége van az iskolának további, a törvényben meg nem határozott kedvezmény nyújtására.

– A jogszabályokban nem biztosított juttatások mellett az iskolai házirend szabályozhatja, hogy a rendelkezésre álló eszközök függvényében milyen körben biztosít ingyenes vagy kedvezményes juttatást az óvoda, az iskola, a kollégium a beíratkozott gyermekek, tanulók részére. Kiterjedhet a szabályozás a költségtérítéses szakkörökre, a nem ingyenesen biztosított szabadidős foglalkoztatásokra.

Az intézményi szabályozás és ennek alapján a benyújtott kérelmek elbírálása nem sértheti az egyenlő bánásmód követelményeit. Az óvodáknak, iskoláknak, kollégiumoknak az egyes juttatásokhoz való hozzáférés kérdésének a házirendben történő szabályozásánál figyelembe kell venniük az érintett gyermeki, illetve tanulói kör családjának vagyoni helyzetét. Ez a megoldás nem valósítja meg a közvetlen hátrányos megkülönböztetést abban az esetben, ha az azonos körhöz tartozó gyermekek, illetve tanulók között nem tesznek különbséget az óvodában, iskolában, kollégiumban. Az általános szabályok tiltják többek között a vagyoni helyzet alapján történő különbségtételt, amennyiben az más összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest egy vagy több személyt kedvezőtlenebb helyzetbe hoz. A különböző szociális jellegű juttatásoknál azonban a megkülönböztetésnek tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka van, hiszen ilyen megoldás hiányában kerülnének hátrányos helyzetbe azok a gyermekek, azok a tanulók, akiknek a családja nem tudja fedezni az oktatással kapcsolatos költségeket. Megvalósul azonban az egyenlő bánásmód követelményének a sérelme, ha a kedvezményezetti körben tesz indokolatlan különbséget az óvoda, iskola, kollégium. Ilyen indokolatlan különbségtételt jelenthet például, ha az egyébként igényjogosultak közé tartozó tanulók egy részét vagy akárcsak egy személyt is valamely indokkal kizárnak a hozzáférés lehetőségéből. Ugyancsak sérülhet az egyenlő bánásmód követelménye, ha az azonos csoportba tartozó gyermekek, tanulók között tesz indokolatlan különbségtételt az egyes szolgáltatásokhoz való tényleges hozzájutás során az óvoda, iskola, illetve kollégium. Így például a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény 8. §-ának (4) bekezdése alapján a tankönyvekhez való ingyenes hozzáférést az iskola megoldhatja iskolai könyvtárból való kölcsönzés, a tankönyvek napköziben, tanulószobában való elhelyezése, illetve a tankönyvek megvásárlásához nyújtott támogatás útján. A nevelőtestület jogosult dönteni abban a kérdésben, hogy a törvény által biztosított lehetőségek közül melyiket választja. E választás során azonban arra kell törekedni, hogy az adott közösségbe járó tanulók azonos elbánásban részesüljenek. Adott osztályközösségben tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő ésszerű indokkal nehezen lehet magyarázni, ha a tanulók egy részének az iskola támogatást biztosít a tankönyvek megvásárlásához, míg ugyan annak a tankönyvnek a hozzáférését a tanulók másik részének iskolai kölcsönzés útján biztosítják.

f) Az egyenlő bánásmód követelményét érvényesíteni kell a kollégiumi elhelyezés és ellátás során. E kérdés szorosan összefügg az oktatásba történő bekapcsolódás feltételeinek meghatározásával és a felvételi kérelmek elbírálásával. Az egyenlő bánásmód követelménye azonban nem csak a felvételi kérelmek elbírálása során sérülhet, hanem a kollégiumi szolgáltatások biztosításánál is. A kollégiumi tagsági jogviszony együtt jár a lakhatási feltételek biztosításával, a levelezéshez és a magánélethez való alkotmányos jog biztosításával. Ezeket a jogokat a kollégiumnak minden felvételt nyert tanulónál tiszteletben kell tartania, méghozzá azonos módon, azonos szempontok alapján.

A kollégiumi elhelyezés magában hordozhatja az egyenlő bánásmód követelményének a sérelmét, ha a szobatársak kiválasztása nem a tanulmányokkal, a különböző neműek elhelyezésére vonatkozó rendelkezések megtartásával, hanem más indokok, például nemzetiséghez tartozás alapján valósul meg. A kollégiumi elhelyezésnél a különböző neműek szétválasztása és más-más szobában, épületrészben való elhelyezése nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét, mivel tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal összefüggő, ésszerű indoka van. Ugyancsak ésszerűen indokolható, ha a kollégiumi elhelyezés során figyelembe veszik a tanulók életkorát, és az azonos évfolyamra járó tanulókból alakítják ki egy-egy lakószoba közösségét. Nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét, ha a mozgássérült tanulókat a földszinten, könnyen megközelíthető helyen szállásolják el. Nem tekinthető azonban ésszerű indoknak, ha a mozgássérült tanulókat egyébként elkülönítik tanulótársaiktól, például az étkezésnél, a szórakozásnál.

g) Egyenlő bánásmód követelményét érvényesíteni kell az oktatásban megszerezhető tanúsítványok, bizonyítványok, oklevelek kiadása során. E rendelkezés érvényesülésénél látszólag egyszerű megadni a választ arra, hogy mely esetben, mely gyakorlat alapján sérülhet az egyenlő bánásmód követelménye. Nem arról van szó ugyanis, hogy ha a vizsgázó sikeresen teljesítette valamely vizsga követelményét, akkor részére az adott okiratot ki kell állítani.

– Az egyenlő bánásmód követelménye a közoktatásban akkor valósul meg, ha az iskola minden lehetséges és törvényes eszközt igénybe vesz azért, hogy a gondjaira bízott tanuló fel tudjon készülni, és a siker reményében tudjon elindulni egy adott vizsgán. Nyilvánvalóan jogellenes, ha a vizsgára bocsátás feltételeit teljesítő tanulót bármilyen indokkal nem engedik vizsgázni. Megvalósul azonban az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 9. §-ában megfogalmazott közvetett hátrányos megkülönböztetés, ha az iskola a tanulmányok során és a vizsga előkészítésekor nem nyújt segítséget ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű vagy bármely oknál fogva arra jogosult tanuló az átlagostól eltérő segítséget kapjon a felkészítésben, illetőleg élni tudjon azokkal a mentesítési lehetőségekkel, amelyeket a jogszabályok meghatározott feltételek fennállása esetén biztosítanak.

– A közoktatásról szóló törvény 30. §-ának (9) bekezdése alapján, ha a tanulót mentesítették egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés, minősítés alól, az alapműveltségi vizsgán és az érettségi vizsgán az érintett tantárgyak helyett másik tantárgyat választhat a vizsgaszabályzatban meghatározottak szerint. A sajátos nevelési igényű tanuló részére a felvételi vizsgán, az osztályozó vizsgán, a köztes vizsgán, a különbözeti vizsgán, a javítóvizsgán, az alapműveltségi vizsgán, az érettségi vizsgán, a szakmai vizsgán hosszabb felkészülési időt kell biztosítani, az írásbeli beszámolón lehetővé kell tenni az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközök, írógép, számítógép alkalmazását, szükség esetén az írásbeli beszámolót szóbeli beszámolóval vagy a szóbeli beszámolót írásbeli beszámolóval kell helyettesíteni. Megvalósul a közvetett hátrányos megkülönböztetés, ha az érettségi vizsgán a vizsgabizottság mindenkitől megköveteli az írásbeli dolgozat megírását, azért hogy egyenlő feltételek szerint tudjon értékelni, azonban a vizsgázók között van olyan személy, aki fogyatékossága miatt nem tud írni, és a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján középiskolai tanulmányai során sem kellett ilyen módon számot adni tudásáról. A vizsgabizottság látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő intézkedést hozott, amellyel azonban az érintett vizsgázót hátrányos helyzetbe hozta, megsértve ily módon az egyenlő bánásmód követelményét.

h) Az egyenlő bánásmód követelményét érvényesíteni kell különösen a pályaválasztási tanácsadáshoz való hozzáférés során. A közoktatás keretei között biztosított pedagógiai szakszolgálat körébe tartozik a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás is, mely része a pedagógiai szakszolgálatoknak. A közoktatásról szóló törvény 35. §-ának (6) bekezdése alapján a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás feladata a tanuló adottságainak, tanulási képességének, irányultságának szakszerű vizsgálata és ennek eredményeképpen iskolaválasztás ajánlása. A továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás helyszíne lehet az e célra létrehozott intézmény és az iskola. A továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadó semmilyen formában nem tehet különbséget a hozzá forduló tanulók és szülők között, köteles részükre a szükséges felvilágosítást megadni. Az iskolában folyó továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás keretében kell az osztályfőnöknek, illetve a feladatellátással megbízott más vezetőnek a tanuló személyiségének teljes mérlegelésével a lehető legmegfelelőbb továbbtanulási lehetőséget ajánlani a szülőnek és a tanulónak.

– Nemcsak az által sérülhet az egyenlő bánásmód követelménye, ha bármilyen oknál fogva korlátozzák a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadáson való megjelenés lehetőségét, hanem abban az esetben is, ha a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás keretében nem tárják fel a tanuló előtt álló valamennyi lehetőséget, nem a tanuló tényleges képességeinek figyelembevételével tesznek ajánlatot az iskolai továbbtanulásra.

– Sérül az egyenlő bánásmód követelménye, ha az általános iskolai tanulmányok során egyébként átlagosan vagy átlag alatt teljesített tanulónál nem mérlegelik megfelelően a továbbtanulási pályaválasztás során azokat az indokokat, amelyek befolyásolhatták a tanuló teljesítményét. A közepes vagy annál gyengébb tanuló részére automatikusan felajánlott szakiskolai továbbtanulás lehetősége megvalósíthatja a közvetett hátrányos megkülönböztetést minden olyan tanuló esetében, aki egyébként megfelelő segítséggel képes lenne a középiskolai tanulmányok megkezdésére és sikeres befejezésére. Különösen igaz ez a megállapítás abban az esetben, ha a tanulói teljesítmény visszavezethető például arra, hogy hátrányos helyzetű, szülei „alacsony iskolázottságúak”, adott esetben a család részéről kevés vagy semmilyen támogatást nem kapott.

Az általános iskolának feladata az is, hogy a tehetséges és képességeihez képest rosszul teljesítő tanuló részére segítséget nyújtson olyan tehetséggondozó programokat nyújtó iskolai oktatásba, kollégiumi nevelésbe és oktatásba való bekapcsolódásra, amelyek alapján reálisan megcélozható az érettségi vizsgára történő felkészülés.

i) Az egyenlő bánásmód követelményét érvényesíteni kell különösen az oktatásban való részvétellel összefüggő jogviszony megszüntetése során. A közoktatásról szóló törvény rendelkezései szigorú szabályokat állapítanak meg az óvodai elhelyezés, a tanulói jogviszony és a kollégiumi tagsági viszony megszűnésére, megszüntetésére. E rendelkezések védik a gyermeket, a tanulót, és ezért csak kivételes esetben teszik lehetővé, hogy a nevelési-oktatási intézmény egyoldalú döntéssel megszüntesse az említett jogviszonyokat. A jogszabálynak megfelelő eljárások is azonban hordozhatnak magukban olyan gyakorlatot, amely látszólag megfelel az egyenlő bánásmód követelményeinek, valójában azonban más összehasonlítható helyzetben lévő személyekhez vagy csoportokhoz képest hátrányos helyzetbe hoz. Ezzel a közvetett hátrányos megkülönböztetés valósul meg. Az említett jogviszonyok megszűnésénél különbséget kell tenni az önként, a szülő elhatározása alapján igénybe vett szolgáltatások és a törvény alapján kötelezően igénybe vett szolgáltatások között. E különbségtétel indoka, hogy a kötelező szolgáltatások esetében az intézménnyel létesített jogviszony megszüntetése egyoldalú intézményi lépéssel, döntéssel nem lehetséges. Szülői kezdeményezésre és döntésre is csak akkor, ha a kötelező szolgáltatás másik intézményben való igénybevétele megoldott, biztosított.

– Így például megszűnik az óvodai elhelyezés, ha a gyermeket felvették az iskolába a nevelési év utolsó napján. Ez a rendelkezés szorosan összefügg a tankötelezettség kezdetével, továbbá azzal a kérdéssel, hogy hány éves korig maradhat a gyermek az óvodában. A közoktatásról szóló törvény 6. §-nak (2) bekezdése szerint a gyermek, ha eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, legkorábban abban a naptári évben, amelyben a hatodik, legkésőbb, amelyben a nyolcadik életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség beálltához két feltételre van szükség, meghatározott életkor eléréséhez és az iskolába lépéshez szükséges fejlettség meglétéhez. A tankötelezettség kezdetéről az iskola igazgatója dönt az óvoda által adott vélemény alapján, illetőleg ha az óvoda kezdeményezi a nevelési tanácsadó véleménye alapján. A gyermek, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte, abban a naptári évben, amelyben a hatodik életévét május 31. napjáig betölti, megkezdi a tankötelezettség teljesítését. A szülő kérelmére azonban megkezdheti a tankötelezettséget a gyermek akkor is, ha a hatodik életévét május 31-e után, december 31. napjáig tölti be. A tankötelezettség kezdete annál a gyermeknél eshet a nyolcadik életévére, aki augusztus 31-e utáni időpontban született. A közoktatásról szóló törvény 24. §-ának (5) bekezdése szerint a gyermek utoljára abban az évben kezdhet óvodai nevelési évet, amelyben a hetedik életévét betölti, feltéve, ha augusztus 31-e után született, és a nevelési tanácsadó és a szakértői és rehabilitációs bizottság javasolja, hogy még egy nevelési évig a gyermek maradjon az óvodában. Ilyen javaslat azonban csak a szülő kérésére, és az óvoda nevelőtestületének egyetértésével születhet. Az óvoda eljárása látszólag jogszabályszerű, ha meglenne a lehetőség ahhoz, hogy a gyermek az óvodában maradjon, azonban a nevelőtestület jobbnak látja, hogy a gyermek kikerüljön az óvodából – például származása miatt -, és ezért nem kezdeményezi a szülőnél az ismertetett eljárást, nem adja meg az egyetértését az újabb nevelési év megkezdéséhez. A gyermek fejlődéséhez indokolt lenne, hogy még egy évig óvodai nevelésben vegyen részt, mivel születése miatt hetedik életévének betöltése előtt kezdi meg tanulmányait, és nagy az esély arra, hogy nem fog tudni lépést tartani tanulótársaival.

– Hasonló módon sérülhet az egyenlő bánásmód követelménye a tanulói jogviszony megszüntetésével kapcsolatos eljárások során is, látszólag teljesen jogszerű eljárás lefolytatás mellett. A közoktatásról szóló törvény 75. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján megszűnik a tanulói jogviszony az átvétel napján, ha a tanulót másik iskola átvette. Nem tekinthető jogszerűnek, ha például az iskola a számára problémás gyermek szülőjének „négyszemközt” tudtára adja, hogy vagy másik iskolába íratja gyermekét, vagy előre láthatóan nem lesz sikeres adott évben a tanuló.

– A közoktatásról szóló törvény 75. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján megszűnik a tanulói jogviszony a tankötelezettség utolsó éve szorgalmi idejének utolsó napján, ha a tanuló nem kívánja továbbfolytatni, a tankötelezettség jelenleg annak a tanítási évnek az utolsó napján szűnik meg, amelyben a tanuló betölti a tizenhatodik életévét. Az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét jelenti, ha a nehezen kezelhető, a hátrányos helyzetű, a roma származású tanulók esetében az iskola „elnézi”, hogy a szülő döntése alapján a tanuló tizenkét-tizenhárom éves korától kezdve magántanulóként teljesítse a tankötelezettségét, kivárva, míg eléri azt az életévet, amelyben „lejár” a tankötelezettség. Ezzel a megoldással ugyanis az érintett tanuló vagy az érintett tanulók úgy lépik át a tankötelezettség határát, hogy nem rendelkeznek még alapfokú iskolai végzettséggel sem, vagyis igen kevés az esélyük ahhoz, hogy a munkaerőpiacon hasznosítható szakképzettségre tegyenek szert.

– Megvalósulhat azonban az egyenlő bánásmód követelményének sérelme akkor is, ha az iskola számára problémás tanulót bent tartják ugyan az iskola falai között, azonban a tankötelezettség lejárta után semmilyen segítséget, semmilyen tájékoztatást nem adnak a szülő részére annak megértéséhez, hogy milyen lehetőségek állnak a „túlkoros” gyermek további tanulmányainak folytatásához. Ha például a tanuló a tankötelezettség megszűnésekor az általános iskola ötödik vagy hatodik évfolyamát befejezte, mindenképpen indokolt, hogy az iskola hívja fel a figyelmét a közoktatásról szóló törvény 27. §-ának (8) bekezdése alapján megszervezésre kerülő felzárkóztató oktatásra a szakiskolában, és nyújtson segítséget ahhoz is, hogy oda a tanuló felvételt nyerjen.

– A közoktatásról szóló törvény 75. §-a (7) bekezdésének g) pontja alapján megszűnik a tanuló kollégiumi tagsága, ha arról a tanuló a szülő egyetértésével lemond. A lemondás elfogadása előtt azonban elengedhetetlen, hogy a kollégium vezetője meggyőződjön arról, kollégiumi tagság hiányában tudja-e folytatni tanulmányait az érintett tanuló. Különösen sérülhet az egyéni bánásmód követelménye, ha a kollégiumi tagsági jogviszonyról történő lemondó nyilatkozat megszületésében a kollégium bármelyik dolgozója kezdeményező szerepet töltött be.

*

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 27. §-a nemcsak arra vállalkozik, hogy meghatározza melyek azok a területek, amelyeken általában meg kell követelni az egyenlő bánásmód követelményének az érvényesülését, hanem példálózó jelleggel rámutat arra is, hogy mely esetekben valósul meg az egyenlő bánásmód követelményének a megsértése. Természetesen e törvényi szabályozás sem tekinthető lezártnak, hiszen az előzőekben leírtakból egyértelműen kiderül, hogy amennyiben az egyenlő bánásmód követelménye nem tud megvalósulni, akkor bekövetkezhet a fordítottja is, vagyis sérül az egyenlő bánásmód követelménye.

a) Az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti különösen valamely személy vagy csoport jogellenes elkülönítése egy oktatási intézményben, illetve az azon belül létrehozott tagozatban, osztályban vagy csoportban. Ez a tényállás szorosan kapcsolódik ahhoz az elváráshoz, hogy az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülnie kell az oktatásba történő bekapcsolódáskor. Nagyon fontos annak megértése, adott esetben vizsgálata, hogy egy adott gyermekcsoportnak, egy adott tanulócsoportnak az elkülönítése az jogellenes-e vagy sem, hiszen a közoktatásról szóló törvény is lehetőséget ad jogszerű elkülönítésre, speciális szempontok, érdekek alapján kialakított közösségek létrehozására.

– Ily módon nem tekinthető jogszerűtlennek, ha a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók részére elkülönített oktatást szerveznek, feltéve, hogy a sajátos nevelési igényt az illetékes szakértői és rehabilitációs bizottság jogszerű eljárás keretében állapította meg, meghatározva azt is, hogy a gyermekek, tanulók fejlődése igényli a külön szervezeti keretet.

– Akkor minősül jogellenesnek egy-egy tanulócsoport, osztály vagy nagyobb közösség elkülönítése, ha annak semmilyen ésszerű indokkal alátámasztható pedagógiai indoka nincs. Nem tekinthető ésszerű indoknak a tanulók szétválogatása azon az alapon, hogy az egyik csoportba tartoznak a törekvők, a jó képességűek, a szorgalmasak, a beilleszkedni tudók, míg a másik csoportba az ellenkező tulajdonsággal rendelkezők.

– A közoktatásról szóló törvény rendelkezései alapján a községi, a városi, a fővárosi kerületi önkormányzatnak meg kell határozni azt a felvételi körzetet, amelyen belül élő gyermekek, tanulók felvételi kérelmét az óvoda, illetve az általános iskola nem tagadhatja meg. A felvételi körzethatár meghúzása is „előidézheti” az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét, ha az egyik óvoda vagy iskola körzetében túlnyomó többségben hátrányos helyzetű, vagy cigány származású tanulók élnek. E körzethatár meghúzása azzal a következménnyel jár, hogy az adott óvodában, iskolában a gyakorlatban megvalósul a gyermekek, tanulók jól körülhatárolható tulajdonság, jellemző alapján történő elkülönítése. Ez a helyzet nyilván akkor lesz jogellenes, ha egyébként a körzethatár más módon történő kialakítására lehetőség van.

– Az egyenlő bánásmód követelményének a sérelme megvalósulhat a fenntartói irányítás keretében hozott döntések alapján is. A helyi önkormányzat határozza meg a nevelési-oktatási intézmény tevékenységéhez szükséges legfontosabb feltételeket, adja ki az alapító okiratot, hagyja jóvá a pedagógiai programot, a nevelési programot, állapítja meg a működéshez szükséges költségvetést. Megvalósul az egyenlő bánásmód követelményének sérelme, ha az adott településen több azonos típusú iskola van, amelyek között az előzőekben ismertetettek szerint megoszlik a településen élő gyermekcsoport, és a hátrányos helyzetű gyermekeket fogadó iskola személyi, tárgyi, költségvetési feltételei rosszabbak, mint a másik hasonló, de nem hátrányos helyzetű gyermekcsoportot iskola részére biztosított feltételek.

b) Az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti különösen valamely személy vagy csoport olyan nevelésre, oktatásra való korlátozása, olyan nevelési-oktatási rendszer, vagy intézmény létesítése, fenntartása, amelynek színvonala nem éri el a kiadott szakmai követelményekben meghatározottakat, illetve nem felel meg a szakmai szabályoknak, és mindezek következtében nem biztosítja a tanulmányok folytatásához, az állami vizsgák letételéhez szükséges, az általában elvárható felkészítés és felkészülés lehetőségét.

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 27. §-ának (4) bekezdése egyértelmű tiltást fogalmaz meg e témakörhöz szorosan kapcsolódva: az oktatási intézményben nem működhet olyan szakkör, diákkör és egyéb tanulói, hallgatói, szülői vagy más szervezet, amelynek célja más személyek vagy csoportok lejáratása, megbélyegzése vagy kirekesztése. A közoktatásról szóló törvény meglehetősen nagy szabadságot biztosít ahhoz, hogy az intézmény szolgáltatásait igénybe vevők részt vegyenek a szervezetalakításban.

– A közoktatásról szóló törvény 59. §-ának (1) bekezdése alapján az óvodában, az iskolában és a kollégiumban a szülők jogaik érvényesítése, kötelességük teljesítése érdekében szülői szervezetet (közösséget) hozhatnak létre. Nem korlátozott a szerveződések száma, ennek megfelelően egy adott intézményen belül több szülői szervezet (közösség) is létrejöhet. Nem tiltott az osztályonkénti, évfolyamonkénti szerveződés, amelynek korlátja az ismertetett szabályok szerint az, hogy nem irányulhat tiltott célokra.

– Hasonló rendelkezés található a közoktatásról szóló törvény 62. és 63. §-aiban. Az iskola, illetve a kollégium tanulói közös tevékenységük megszervezésére, a házirendben meghatározottak szerint diákköröket hozhatnak létre. A diákkörök kifejezés magában foglalja a szakköröket, önképző köröket, érdeklődési köröket, művészeti csoportokat. Ezeknek a létrehozása értelemszerűen függ az adott iskola és kollégium teherbíró képességétől, és attól is, hogy a diákkör megszervezéséhez szükséges időkeret rendelkezésre áll vagy sem.

– A tanulók, a tanulóközösségek és a diákkörök érdekeik képviseletére diákönkormányzatot hozhatnak létre. Az iskolában és a kollégiumban több diákönkormányzat is működhet, egyes tanulócsoportok elkülönült érdekeinek a képviselete céljából. A közoktatásról szóló törvény nem állít korlátot az elé, hogy osztályonként, évfolyamonként vagy bármilyen más szervezési elv szerint diákönkormányzat alakuljon.

c) A közoktatásban az elmúlt évtizedekben kialakult általános gyakorlat szerint a különböző nemű gyermekek, tanulók azonos intézményben, osztályban, csoportban járnak óvodába, iskolába, kollégiumi foglalkozásra. Nem szükségszerű azonban ez az oktatás-szervezés, hiszen a korábbi évtizedekben elfogadott pedagógiai gyakorlat volt a különböző neműek részére szervezett elkülönített oktatás. Erre tekintettel mutat rá az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 28. §-a, hogy nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét az oktatást csak egyik nembeli tanulók részére szervezik meg, feltéve, hogy az oktatásban való részvétel önkéntes, továbbá emiatt az oktatásban résztvevőket semmilyen hátrány nem éri. Az önkéntesség azt feltételezi, hogy a szülőknek van más reális választási lehetősége, anélkül, hogy amennyiben elutasítaná az azonos neműek részére szervezett oktatást, gyermekét aránytalan teher elviselése mellett kellene másik iskolába íratni. Az aránytalan teher fogalmát a közoktatásról szóló törvény 121. §-a (1) bekezdésének 3. pontja határozza meg: az oktatást lényegesen nehezebb körülmények között vagy jelentős költségnövekedés mellett tudja igénybe venni a tanuló. Nem jelent például tényleges választási lehetőséget a szülő részére, ha gyermekének a másik településen kell igénybe venni azt az iskolát, amelybe nem azonos neműek járnak. A tanulókat érő hátrányt minden szempontból mérlegelni kell, tehát az azonos neműek részére szervezett iskola nem végezhet más pedagógiai tevékenységet, mint amely megfelel a közoktatásról szóló törvény előírásainak. A tanulók részére biztosítani kell azokat a szolgáltatásokat, amelyeket alapfeladatként határoz meg a közoktatásról szóló törvény 121. §-a (1) bekezdésének a) pontja. Az iskolai alapszolgáltatások körébe tartoznak mindazok a tanórai és tanórán kívüli foglalkozások, amelyek a közoktatásról szóló törvény 114. §-a alapján ingyenesen vehetők igénybe, a mindennapos testedzés, a rendszeres egészségügyi felügyelet, a tanítás kezdete előtti és étkezés alatti felügyelet, az iskolában térítési díj fizetési kötelezettség mellett biztosított tanórai foglalkozás.

d) Nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét, ha olyan vallási vagy más világnézeti meggyőződésen alapuló oktatást szerveznek, amelynek célja vagy tanrendje indokolja az elkülönült osztályok vagy csoportok alapítását, feltéve, hogy emiatt az oktatásban résztvevőket semmilyen hátrány nem éri, továbbá, ha az oktatás megfelel az állam által jóváhagyott, államilag előírt, illetőleg államilag támogatott követelményeknek. Vallási, illetve világnézeti tekintetben elkötelezett nevelési-oktatási intézmény állami vagy önkormányzati fenntartásban nem működhet. A közoktatásról szóló törvény 4. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis az ilyen óvodák, iskolák, kollégiumok nem lehetnek elkötelezettek egyetlen vallás vagy világnézet mellett sem. Ezeknek a nevelési-oktatási intézményeknek a nevelési, illetve a pedagógiai programja, működése, tevékenysége és irányítása, vallási és világnézeti tanítások igazságáról nem foglalhat állást, vallási és világnézeti kérdésekben semlegesnek kell maradnia. A közoktatásról szóló törvény 81. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján működhet a nem helyi önkormányzat, illetve nem állami szerv által fenntartott óvoda, iskola, kollégium, vallási, illetve világnézeti tekintetben elkötelezett intézmény. Ezek az intézmények államigazgatási eljárás keretében kiadott engedély alapján végezhetik tevékenységüket, amelynek keretében vizsgálni kell többek között azt is, hogy megfelelő végzettségű pedagógusokat foglalkoztatnak, továbbá, hogy rendelkezésre áll-e az a megfelelő pedagógiai program, helyi tanterv, amely biztosítja a Kormány által kiadott Nemzeti alaptantervnek megfelelő felkészítést.

e) Nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét, ha a közoktatási intézményben a szülők kezdeményezésére és önkéntes választása szerint kisebbségi vagy nemzetiségi oktatást szerveznek, amelynek célja vagy tanrendje indokolja az elkülönült osztályok vagy csoportok alakítását, feltéve, hogy emiatt az oktatásban résztvevőket semmilyen hátrány nem éri, továbbá az oktatás megfelel az állam által jóváhagyott államilag előírt, illetve államilag támogatott követelményeknek.

A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 7. §-ának (1) bekezdése alapján valamely nemzeti, etnikai csoporthoz, kisebbséghez való tartozás vállalása és kinyilvánítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga. A kisebbségi csoporthoz való tartozás kérdésében nyilatkozatra nem kötelezhető senki sem. Ebből a rendelkezésből következik, hogy sem a szülő, sem a tanuló nem kötelezhető arra, hogy nemzetiségi, illetve kisebbségi oktatásban vegyen részt. Az ilyen oktatásban való részvételről csak és kizárólagosan a tanuló, illetőleg a kiskorú tanuló szülője dönthet. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény 43. §-ának (2) bekezdése e kérdést a következők szerint szabályozza: „A kisebbséghez tartozó gyermek, a szülője vagy gondviselője döntésének megfelelően, anyanyelvi, illetőleg anyanyelvi vagy magyar nyelvű oktatásban részesül, illetőleg részesülhet.”

– Az oktatás-szervezés egyik legalapvetőbb kérdése, hogy a szabad intézményválasztás alapján a szülő jogosult eldönteni, hogy gyermekét milyen iskolába adja: magyar nyelven tanító iskolába vagy nemzetiségi, illetve kisebbségi nyelven vagy nyelvet tanító iskolába. Ennek megfelelően az önkéntesség jogilag biztosított, mivel a döntés szabadsága a szülőtől nem vonható el. A nemzeti, etnikai kisebbségi óvodai nevelés, iskolai nevelés és oktatás megszervezése kötelező önkormányzati feladat, melyről akkor kell az érintett önkormányzatnak gondoskodnia, ha legalább nyolc ugyanahhoz a kisebbséghez tartozó gyermek, tanuló szülője kéri. Az érintett közösséghez tartozó szülő dönti el, hogy gyermekét a nemzeti, etnikai kisebbségi feladat-ellátásban közreműködő óvodába, iskolába íratja be, vagy sem. A nemzeti, etnikai kisebbségi feladatok ellátásához a Kormány, illetve a miniszter által kiadott dokumentumok alapján el kell készítenie az óvodának a nevelési programjátt, az iskolának a kollégiumi programját.

– Az érintett óvodának teljesítenie kell mindazokat a követelményeket, amelyeket a többi óvodának, illetőleg az érintett iskolának át kell adni azokat az ismereteket, amelyeket a többi hasonló típusú iskoláknak. E mellett kell biztosítaniuk a nemzeti, etnikai kisebbségi feladatok végrehajtását is, amelynek megvalósításához az oktatási miniszter adta ki a Nemzeti etnikai kisebbségi óvoda nevelés irányelvét, és a Nemzeti etnikai kisebbség iskolai oktatásának irányelvét.

*

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény 27. §-ának (2) bekezdése példálózó jelleggel sorolta fel azokat a helyzeteket, szituációkat, amelyekben az egyenlő bánásmód követelményét érvényesíteni kell, illetőleg fordítva, amelyekben különösen nagy a veszély az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére. A nevelés és oktatás területén az óvodák, iskolák és kollégiumok számos olyan kérdésben dönthetnek, amelyek meghatározhatják egy adott gyerekcsoport, egy adott osztályközösség életútjának a sikerességét. A nevelési-oktatási intézmények maguk dönthetnek a rendelkezésükre álló időkeret felosztásában, abban a kérdésben, hogy adott tantárgyból a megengedett keretek között hány tanítási órát építenek be a helyi tantervbe, és annak végrehajtása során az egyes osztályok tanrendjébe, hány kötelező és hány nem kötelező tanórai foglalkozást biztosítanak egy adott évfolyamon, azon belül egy-egy osztálynak, hány órát biztosítanak arra, hogy osztálybontás keretében kialakított kiscsoportban nyíljon lehetőség a tanítási órák megszervezésére. Lényeges döntésnek számít például, hogy az idegen nyelv oktatására mennyi időkeretet építenek be egy-egy osztály tanrendjébe. Megkönnyíti az idegen nyelv elsajátítását, ha nem egy teljes osztályközösségben, hanem csoportbontás alkalmazásával nyílik lehetőség a felkészülésre, a felkészítésre. Látszólag jogszerű, mégis sérti az egyenlő bánásmód követelményét, ha párhuzamos osztályok esetén mindig annak az osztálynak jut több lehetőség, jobban felkészült, nagyobb tapasztalattal rendelkező tanári gárda, amelyben „véletlenül” egy adott település nagyobb társadalmi presztizst élvező családjainak a gyermekei járnak. Önmagában az sem tekinthető jogszerűnek, ha a tanulók osztályba sorolásánál olyan kiválasztási elvet alkalmaznak, amelynek eredményeképpen az egyik osztályba túlnyomórészt hátrányos helyzetű tanulók kerülnek. Tovább rontja azonban a helyzetet, hogyha az osztályba járó tanulók részére nem biztosított megfelelő óraszámban idegen nyelv oktatása, nem áll rendelkezésre időkeret a választható tanítási órákhoz, a csoportbontás alkalmazásához. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény, valamint a közoktatásról szóló törvény ehhez kapcsolódó rendelkezései alapvető változásokat kell hogy magukkal hozzanak a közoktatási intézmények pedagógiai szervező tevékenységében. Az új törvényi előírások alapján minden közoktatási intézménynek újra kell gondolnia a gyermekek, tanulók különböző csoportokba történő beosztásának szempontjait, döntően pedagógiai szempontokra építve azokat, vagy ha az nem lehetséges, érvényesíteni kell a véletlenszerű kiválasztás elveit. Ugyanilyen módon végig kell gondolnia minden közoktatási intézménynek, hogy a gyermekek, tanulók ügyeiben mérlegelés alapján hozható döntéseknél milyen szempontok azok, amelyek az érintettek objektív kiválasztását lehetővé teszik. Az egyenlő bánásmód követelményét sértő döntések jogellenesek, amelyeknek jogkövetkezménye a közoktatásról szóló törvény 84. §-ának (7) bekezdése szerint az, hogy a döntés semmis.