A hírcsatornák mind gyakrabban mutatják a hivatali ajtókon be- és kilépőket, amint audienciára, alárásra járulnak a miniszter színe elé. Nem tesznek ők sem többet, sem kevesebbet annál, mint sem futnak jogaik után, amelyek attól függően realizálódnak, hogy a hatalom a maga szempontjából hasznosnak ítéli-e meg a beterjesztett kérelem teljesítését vagy sem. Mert a hatalom nem kérdez, nem egyeztet. A hatalom dönt. A hatalom a lehető legszorosabbra húzza a gyeplőt minden esetben, aztán vár, és úgy tesz, mintha engedne. Pedig csupán annyit történik, hogy a túlfeszített húrt eredeti szándékának megfelelően egy kissé meglazítja. Ezzel a megoldással éreztetni tudja mindenkivel, hogy semmihez nincs joga senkinek. Minden, mindenki a hatalomtól, ha egészen pontosak akarunk lenni, egyetlen személytől, az ország Megmentőjétől függ.

Ehhez a felfogáshoz igazították a jogalkotást, hazánk jogrendjét. A jogrend tudatos lerombolása folyik 2010. óta. A törvények, a számuk, állandó módosításuk, egymással való összeütközésük miatt megismerhetetlenné, alkalmazhatatlanná váltak. Gyakorlattá vált, hogy minden egyeztetés, előkészítés, hatástanulmány nélkül fogad el az Országgyűlés nagy rendszereket átalakító, évtizedes gyakorlatot megváltoztató törvényeket, amelyek napokon belül hatályba lépnek. Gyakorlattá vált, hogy a még hatályba sem lépett törvényt az Országgyűlés gyökeresen átírja. Gyakorlattá vált, hogy egy törvény tucatnyi másikat, tárgy szerint sokszor oda sem illőt módosít. Emiatt a hatályos törvényszövegek megtalálása megoldhatatlan feladatot jelent még a jogászok számára is. Gyakorlattá vált a „kerettörvény” kiadása, amelynek lényege, hogy a törvény nem szabályozza az adott terület lényeges kérdéseit, hanem szabad mérlegelést biztosít a miniszternek, a kormánynak.

December végén jelentek meg és január elsején hatályba is léptek azok a rendelkezések, amelyek tiltják a nyugdíj és az illetmény együttes kifizetését, amelyek korlátozzák a nyugdíjasok közszférában történő foglalkoztatását. A döntéshozók tudták, hogy az egészségügyre a szakember hiány és nem a munkanélküliség a jellemző. A döntéshozók tudták, hogy az idegen nyelvet – még az angolt sem – oktathatja a testnevelő tanár. Nem is az ő kigolyózásuk volt a valóságos cél, hanem a nagy tapasztalattal rendelkező bírók nyugdíjba kényszerítésének alkotmányossá tétele. Maradhat az orvos, maradhat a tanár, csak kérnie kell. Kérnie kellett az érdekvédőknek, hogy kérelmük teljesítése alapján kérelmezhessenek az érdekeltek. Az érdekelt pedig elmerenghet azon, hogy több évtizedes szakmai múltja elégséges indok-e ahhoz, hogy tovább dolgozhasson…?
Január első napján a törvény erejénél fogva átvette az állam az önkormányzatoktól az iskolarendszert és a feladatokat ellátó több mint százezer pedagógust. A döntéshozók tudták, hogy a jogszabályok kiadása késett és nem is értek a végére, hogy a szervezési feladatok esetenként el sem kezdődtek, s ha igen, nem fejeződtek be, hogy a fenntartás költségei nem biztosítottak. Nem baj. Nem is az volt a cél, hogy január 1-jétől az állami intézményrendszer ténylegesen működjön. A valóságos cél teljesült. Ettől az időponttól kezdődően csak az államnak van érdemi beleszólási joga abba, hogy mi történjen az oktatásban. Az mellékes, hogy a szabályozatlan és ellenőrizetlen folyamatok miatt minden veszélybe került. Az érdekvédők ezt jelezték is, kérve az érdekvédelem működésének garantálását az állami ellátó rendszerben. Miután most már az állam megengedheti magának, hogy működjön az érdekvédelem, létrejött a megállapodás, amely számos kérdésben pótolja a hiányzó jogszabályokat.

A kormány eldöntötte, hogy kiszáll a felsőoktatásból. Ennek végrehajtásához meghozta a szükséges döntést: nincs többé „ingyen hely” a felsőoktatásban. Az érdekvédők eredményesen egyeztettek. Lesz államilag finanszírozott hely. „Tisztázták”! Igaz, meglehetősen unortodox módon. A felvételi eljárás megkezdése előtt néhány nappal, előre meghúzták a ponthatárokat. Ez praktikus megoldás, hiszen nem lehet tudni mennyire lesz „kemény” az érettségi az idén, pedig nagy mértékben ettől függ a megszerezhető pontok száma. A jelentkezési lapokat viszont rövidesen be kell adni Lehet számolni. A kormány látszólag engedett, pedig valóságos célját elérte. Olyan feltételeket szabhatott, amelyek biztosítják, hogy a számára fontos felsőoktatásba csak azok jussanak be, akikben megbízhat.

Az érdekvédők nem tehetnek mást. Nem mondhatják: az a jó, minél rosszabb. Így válik ez az ország a megalkuvások – de nem a megalkuvók – országává. Igaz a megalkuvások folyamatai azt a látszatot keltik, hogy minden rendben van, csak megértést, türelmet kell tanúsítani, csak együtt kell működni kegyelmesékkel. Valójában semmi nincs rendben. Ezek a folyamatok azonban nem az érdekvédőket, hanem azt minősítik, aki úgy gondolja, egymaga dönthet mindenről, mindenki sorsáról.
Az érdekvédők teszik a dolgukat, akkor is ha tudják a megállapodással az a látszat keletkezik, mintha támogatnák a hatalmat. Pedig csupán arról van szó, hogy kénytelenek alkalmazkodni egy olyan helyzethez, amelyben a törvények helyébe a paktumok léptek. Tisztességes megállapodást kötni azonban csak akkor lehet, ha vannak törvények, amelyeket mindenki tiszteletben tart. Ahhoz azonban, hogy a paktumok államát felváltsa a jogállam, a választóknak kell 2014-ben nemet mondaniuk a mai hatalomnak.