A Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. Ez a mondat 1989. X. 23-tól része a Magyar Köztársaság Alkotmányának.

Nem lesz viszont része 2012. január 1-jétől Magyarország alaptörvényének, melynek szövege szerint Magyarország védi a tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanulás és – a közoktatásban törvényben meghatározott keretek között – a tanítás szabadságát. Mindkét szöveg megszületésében közreműködött az, aki köteles lenne a kormányzatban képviselni napjainkban a közoktatás érdekeit.
A 89-ben alkotmányos szintre emelkedő szabadságjogok az oktatás valamennyi kérdését szabályozó, 1985-ben elfogadott oktatási törvény adta lehetőségek alapján kristályosodtak ki. Az oktatási törvény fogalmazta meg először az iskolák szakmai, a pedagógusok módszertani szabadságát, és felhatalmazást adott a miniszternek arra, hogy egyedi megoldások bevezetését, kísérletek indítását engedélyezze. Ilyen engedély alapján születhetett meg a Németh László Gimnáziumban – melynek akkori vezetője ma a közoktatásért felelős személy – az a nyolc évfolyamos gimnáziumi kísérleti tanterv, amelynek – a többi kísérleti engedéllyel együtt – kettős szerepe és hatása volt: egyrészről megbontotta a hagyományos iskolaszerkezetet, másrészről fellazította a tantervi utasítás rendszerét, megtörve a miniszter tantervkiadási monopóliumát. A kísérletezésnek és a tantervi szabadságnak vége. Az alaptörvény Országgyűléshez benyújtott szövegéhez, a közoktatást érintő korlátozó rendelkezéseket az egykori „kísérletező” párttársa adta be a Parlamentbe, így megszületésében a volt „reformer”, legalábbis egy szavazat erejéig közreműködött. A Magyar Köztársaság helyébe lépő Magyarország a jövőben nemhogy nem tiszteli, nemhogy nem támogatja, még csak nem is védi a tanítás szabadságát a közoktatásban.
A napvilágot látott kormányzati elképzelés lényege, a közoktatás totális államosítása. Ez magában foglalja az intézmények fenntartását, az alkalmazottak létszámának meghatározását, a munkáltatói jogok gyakorlását, a foglalkoztatás, a vezetői megbízás szakmai követelményeinek, erkölcsi elvárásainak meghatározását, a tantervek és tankönyvek kiadását, az oktatás elfogadott ideológiájának meghatározását, az intézménylétesítési szabadság korlátozását, az iskolába lépésről, a középiskolába történő bejutásról való döntés lehetőségét, az állami utasítások végrehajtásának ellenőrzését. Ha az oktatás nem a közérdeket, hanem az állam érdekét szolgálja, akkor megszervezésében nem kaphat szerepet a település lakóközössége, a szülők és a tanulók közössége, a nevelőtestület. Ezt jelenti az az egyszerű mondat, hogy a közoktatás nem közszolgáltatás, hanem közszolgálat.
A tanítás szabadságának korlátozásával kapcsolatosan érdemes megismerni az Alkotmánybíróság e kérdéshez kapcsolódó álláspontját: „Tágabb értelemben a véleménynyilvánítási szabadsághoz tartozik… a tudományos ismeretek tanításának szabadsága is… Történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége. A káros következmények nem csupán az individuum, hanem a társadalom életében is megmutatkoztak és az emberiség fejlődésének sok szenvedéssel járó zsákutcájához vezettek. Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a mégoly népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele.”
Az oktatás szabadságának kibontakozása jelentős szerepet játszott a pártállam bukásában, s nem kétséges, nem lehet szabad az az ország, ahol a tanítás nem szabad. Mint ahogy nem kétséges az sem, a tanítás szabadságának megfojtásában jelentős a szerepe az egykori gimnáziumi vezető „pálfordulásának”.