A rendszervisszaváltók

 A rendszerváltók súlyos, valószínűleg végzetes hibája, hogy az Alkotmány módosítását, az új Alkotmány elfogadását nem kötötték népszavazáshoz, továbbá, hogy a köztársasági elnök megválasztását az Országgyűlésre és nem a választókra bízták. E két tényből adódóan a mai Országgyűlés – a legjobb példa erre a törvényalkotás – azt tehet, s mint ahogy az elmúlt néhány hét igazolja azt is tesz, amit akar, és ne legyen illúziója senkinek meg is fog tenni mindent annak érdekében, hogy a jelenlegi hatalom leválthatatlan legyen.

A törvényalkotás teljesen jogszerű formája, hogy a törvényjavaslatokat képviselők nyújtják be, s nem a Kormány. Lényeges különbség azonban, hogy míg a Kormány az Országgyűléshez történő benyújtás előtt egyeztetni köteles, addig a képviselő nem. Ezért hiába van már Kormány, a törvényjavaslatokat többnyire továbbra is a kormánypárt képviselői nyújtják be. A benyújtott javaslatokat pedig az Országgyűlés számos esetben „gyorsított” eljárásban vitatja meg, szinte lehetetlenné téve azok érdemi végiggondolását. Ez, a látszólag „csupán” technikai megoldás és a törvények sürgős kihirdetése, a legjobb eszköz a nyilvánosság kizárására, a szakmai és az érdekképviseleti szervek jogainak csorbítására, az Országgyűlés teljes kiüresítésére, annak kizárására, hogy a köztársasági elnökhöz lehessen fordulni azzal a kéréssel, hogy ne írja alá a törvényt. Ezzel a „lopakodó” törvényalkotással, szinte észrevétlenül, vagy igen csekély visszhang mellett sikerült e néhány hét alatt az ország demokratikus működését jó néhány kérdésben alapvetően megváltoztató döntés hozni.       

        Önálló képviselői indítványként került benyújtásra a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény, így az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács bevonására nem került sor. A benyújtott és elfogadott törvényjavaslat egyik legfontosabb eleme, hogy a kormánytisztviselői jogviszonyt a munkáltató felmentéssel, indokolás nélkül megszüntetheti. Ebből minden köztisztviselő érthet.

Önálló képviselői indítványként került benyújtásra a közoktatásról szóló törvény, így nem kellett egyeztetni az Országos Köznevelési Tanáccsal, a Közoktatás-politikai Tanáccsal, az Országos Kisebbségi Bizottsággal, az Országos Diákjogi Tanáccsal, az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanáccsal, az érintett szakszervezetekkel. A már elfogadott módosítás pedig alapjaiban változtathatja meg a szülők, a tanulók, a pedagógusok jogait, a közoktatás fenntartásának egész rendszerét. Az Országgyűlés ugyanis „átírta” azokat a szabályokat, amelyek alapján az önkormányzattól közoktatási intézményt vehet át az egyház. Az intézményfenntartó egyház részére az állam a mindenkinek járó normatívák mellett kiegészítő támogatást folyósít. Ennek összegét – eddig – öt évig az intézményt átadó önkormányzatnak meg kellett térítenie a költségvetésnek. Az új szabályok alapján azonban már az átadást követően mentesülhet a közfeladatot átadó önkormányzat e kötelezettség alól.  Ez a változtatás azzal a következménnyel járhat, hogy leépül az önkormányzati ellátó rendszer. Az a rendszer, amely köteles felvenni mindenkit, és amely rendszerhez tartozó intézmények nem kötődhetnek egyetlen valláshoz vagy világnézethez sem. 

Önálló képviselői indítványként került benyújtásra több alkotmánymódosítás, így elmaradhatott a pártok közötti, az alkotmánymódosítást eddig mindig megelőző, egyébként a kétharmados többség biztosításához nélkülözhetetlen egyeztetetés. Az egyik benyújtott indítvány elfogadása esetén a véleménynyilvánítás szabadságának jogát „felváltja” a szólásszabadság joga. A benyújtó két jogász indokolása szerint csupán annyi történik, hogy a hatályos Alkotmány „elavult szóhasználata visszatér a magyar történelmi hagyományhoz”. Alig hihető azonban, hogy a benyújtók ne tudnák, ezek a fogalmak nem fedik le egymást. Az Alkotmánybíróság ugyanis számtalan esetben foglalkozott ennek az alkotmányos jognak a tartalmával, kifejve a következőket: „a véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok között, tulajdonképpen ‘anyajoga’ többféle szabadságjognak, az ún. ‘kommunikációs’ alapjogoknak. Ebből eredő külön nevesített jogok a szólás és a sajtószabadság, amely utóbbi felöleli valamennyi médium szabadságát, továbbá az informáltsághoz való jogot, az információk megszerzésének szabadságát. Tágabb értelemben a véleménynyilvánítási szabadsághoz tartozik a művészi, irodalmi alkotás szabadsága és a művészeti alkotás terjesztésének szabadsága, a tudományos alkotás szabadsága és a tudományos ismeretek tanításának szabadsága… A véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódik a lelkiismereti és vallásszabadság…, valamint a gyülekezési jog is. Ez a jogegyüttes teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét a társadalmi és politikai folyamatokban. Történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége.” Nem véletlen, hogy az alkotmánymódosítással együtt nyújtották be ezek a képviselők a sajtószabadság gyakorlásának és a médiák működésének rendjét meghatározó törvényjavaslatot is, ugyancsak minden egyeztetés nélkül. A változások pedig egyáltalán nem kedvező irányúak, a sajtó megregulázásának feltételeit teremtik meg.

A magyar alkotmányos berendezkedés legfontosabb elemei közé tartozott, hogy az Országgyűlés jogalkotó tevékenysége felett alkotmányossági kontrolt gyakorolt a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság. A múlt idő használta azonban nem véletlen és nem is indokolatlan. Az Országgyűlés választja ugyanis a köztársasági elnököt és az alkotmánybírákat. Az alkotmánybírók megválasztásának az új rendje, a köztársasági elnök megválasztásának gyakorlata azonban biztosítja, hogy olyan személyek kerüljenek kiválasztásra, akik a legkevésbé sem nehezítik meg az „új’ jogrend kialakítását. Nem mellékesen az Országgyűlés választja meg a miniszterelnököt, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, a legfőbb ügyészt. A köztársasági elnök nevezi ki a hivatásos bírákat, a legfőbb ügyész helyetteseit. Ezek a választások, kinevezések – a miniszterelnök megválasztásának kivételével – a képviselők kétharmados támogatását igénylik. Ez a rend arra a téves feltételezésre épült, hogy a kétharmados többség eléréséhez egyeztetésre, megállapodásokra van szükség.  A kialakult parlamenti kormánytöbbség azonban biztosítja a megfelelő számú szavazatot. Nincs szükség egyeztetésre, így világos, hogy ma az országban egyetlen hatalom létezik az Országgyűlés. Az Országgyűlés döntéseibe pedig egyetlen pártnak lehet érdemi beleszólása.

        Az 1988-as alkotmány szólásszabadságról és nem véleménynyilvánítás szabadságáról rendelkezett. S, ha ez történelmi hagyomány, akkor érthetővé válik minden, hiszen ez az Alkotmány megnevezte a társadalom vezetésére jogosult pártot, és rögzítette azt is, hogy az Országgyűlés gyakorolja a népszuverenitásból eredő összes jogokat. 

            Így már érthető, hogy a hatalommegosztás húsz éves időszaka csak átmeneti zavar lehetett ebben az országban.

2010.10.28.

Nincs hozzászólás »

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Leave a comment

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!