A kétharmad mindent legyőz. Ezért teljesen felesleges az alaptörvény bármilyen szempontból való elemzése, hiszen ha kell, azonnal kész a megoldás, amellyel kezelni tudja mindazt, ami kimaradt, bennmaradt, nem úgy került be, éppen aktuális.

Az alaptörvénnyel kapcsolatosan két dolog biztos, nevezetesen, hogy a díszkiadás odakerülhet ahová való, a kukába, hiszen szövege alkalmazhatatlanná vált két esztendő alatt, valamint az, hogy az alaptörvény asztalát meg kell nagyítani, hogy egymás mellé lehessen tenni a megtekintésre szánt szövegeket. Minden más bizonytalan. Bizonytalan magának az alaptörvénynek az elhelyezkedése a jogrendszerben, arra való tekintettel, hogy megjelenési formája és jelölése elüt attól, ami jellemzi az Országgyűlés által megalkotott jogszabályokat, a törvényeket. A törvényeket §-okba „szedik”, és római számokkal jelölik, I-től kezdve, adott évben folyamatosan, feltüntetve a kihirdetésének évét, minden évben elölről kezdve a számozást. Így a törvények nem téveszthetők össze, szépen számuk szerint követik egymást a jogtárban. Ezzel szemben az alaptörvény és módosításai „cikkekre” bontva szövegeződtek meg és nincsenek besorolva a törvények közé, mivel nincs számuk.

Persze az a kérdés, hogy törvény-e az alaptörvény, nem valós kérdés. Nemcsak azért mert a nevében is benne van, hanem azért sem, mert az Országgyűlés általános, kötelező magatartási szabályt csak jogszabályban állapíthat meg, s ebben az esetben az nem lehet más, csak törvény. Miután az alaptörvény kétséget kizáróan törvény, még ha „alap” is, alkalmazni kell rá mindazokat a szabályokat, amelyek vonatkoznak a „közönséges” törvényekre, feltéve, hogy nincsenek az alaptörvényre vonatkozó külön szabályok között olyan eltérő rendelkezések, amelyek kizárnák a törvényekre vonatkozó általános előírások alkalmazását. Miután napjaink nagy kérdése az, hogy a köztársasági elnöknek van-e mozgástere az Országgyűlés által elfogadott alaptörvény aláírásakor, egészen pontosan, köteles-e aláírni az Országgyűlés által elfogadott alaptörvényt vagy megküldheti-e azt „előzetes normakontrollra” az Alkotmánybíróságnak, érdemes összevetni az Alaptörvény köztársasági elnök általi aláírására vonatkozó szabályokat tartalmazó „S) cikkében” foglaltakat, a „közönséges” törvények köztársasági elnök általi aláírására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó „6. cikkével”.
„S) cikk (3) Az Alaptörvényt vagy az Alaptörvény módosítását az Országgyűlés elnöke aláírja, és megküldi a köztársasági elnöknek. A köztársasági elnök az Alaptörvényt vagy az Alaptörvény módosítását a kézhezvételétől számított öt napon belül aláírja, és elrendeli a hivatalos lapban való kihirdetését.”
„6. cikk (3) Az elfogadott törvényt az Országgyűlés elnöke öt napon belül aláírja, és megküldi a köztársasági elnöknek. A köztársasági elnök a megküldött törvényt öt napon belül aláírja, és elrendeli annak kihirdetését.
(4) Ha a köztársasági elnök a törvényt vagy annak valamely rendelkezését az Alaptörvénnyel ellentétesnek tartja – és a (2) bekezdés szerinti vizsgálatra nem került sor -, a törvényt az Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak megküldi.”

Jól érzékelhetően, a két (3) bekezdés szövege nem tartalmaz érdemi különbséget. Mind a kettő kijelentő módban íródott, így végrehajtása kötelező. A köztársasági elnöknek abban a kérdésben volt mozgástere az – egyéni képviselői indítvány formájában benyújtott – alaptörvény negyedik módosításának aláírása előtt, hogy alkalmazza-a a „6. cikk” (4) bekezdését, miután az „S cikk” e kérdéskörben nem tartalmaz semmilyen, így tiltó rendelkezést sem. A köztársasági elnök kiindulhatott volna abból, hogy az alaptörvény módosítása is az Országgyűlés által elfogadott törvény, amely csupán a kihirdetésével válik az alaptörvény részévé. Így az Alkotmánybíróság vizsgálhatja összhangját az alaptörvénnyel.

Kár, hogy a köztársasági elnöknek meg sem fordult a fejében, hogy lehet valami igazság azokban a kritikákban, amelyek megjelentek e törvénnyel kapcsolatosan. Kár, hogy a köztársasági elnök nem ismeri az Alkotmánybíróságnak azt a határozatát, amely rámutat arra, hogy az egyéni képviselői indítványra történő alkotmánymódosítás ellentétes a jogállami követelményekkel.

Kár, hogy a köztársasági elnök e döntésével igazolta, hazánkban megszűnt a jogállam abban a pillanatban, amikor a legfőbb közjogi méltóságokat egyetlen párt tagjai közül választották ki.