A köpeny, és amit eltakar

Ügyes taktikai húzásnak bizonyult az iskolaköpeny kötelező bevezetésének témakörét bedobni a tanévnyitás napjait megelőzően.

Mindenki ezen rágódott, s szó sem esett arról, hogy az államosított iskolákat beépítették az állami hivatali rendszerbe, megfosztva őket az önálló költségvetés, a gazdálkodás és bérgazdálkodás minden formájától és jogától. Az iskolaköpeny szükségessége feletti szócsata elfedi, hogy a köznevelésről szóló törvény rendelkezései júniusban gyökeresen átalakultak, megismerésükre, értelmezésükre nem volt idő, s a végrehajtásához szükséges rendeletek sem készültek el időben.

Az iskolaköpeny kötelezővé tétele egyben stratégiai kérdés is, hiszen ez a megoldás jól szimbolizálja a kormánynak a viszonyát az egyénhez és a közösségekhez: nincs szükség önálló, saját arculatra, csak egyforma, a hatalomnak tetsző, arctalan tömegre. Az öltözködés ugyanis a vélemény kinyilvánításának egyik igen fontos és hatásos módja. Egy jogállamban ilyen megoldás szóba sem jöhetne ebben a formában és módon, mert mint az emberi méltóság körébe tartozó kérdés, alapjogi védelmet élvezne az Alkotmánybíróság részéről. Feltehetően lesz egyenruhája a nemzeti pedagógus kar valamennyi tagjának, amelyben ellenőrzi a nemzeti tanulói kar nemzeti köpenyviselését. A nemzeti szakfelügyelet pedig ellenőrzi a pedagógust. És persze lesz egyenruhája az ország valamennyi lakosának is. A lakossági egyenruha olyan lesz, mint a király ruhája, nem lesz látható csak érezhető. A lakossági egyenruhának két változata is elképzelhető, egy zsákformájú és egy kényszerzubbonyszerű. A zsákformájúban azok ugrálnak majd, akik szeretik, elfogadják, támogatják ennek a kormánynak a működését. A kényszerzubbony azoknak jut, akik mást szeretnének, mint amit diktálnak nekik. [Természetesen jól látható egyenruhát kapnak azok, akiket a hatalom veszélyesnek ítél, és ezért teljes egészében gondoskodik megőrzésükről.]

Az iskolaköpeny kötelezővé tételének persze van gazdasági oldala is. Nem nehéz kiszámolni, hogy közel másfél millió köpeny közmunkásokkal való legyártatása, forgalomba hozatala és értékesítése mekkora hasznot hozhat a kiválasztott nemzeti vállalkozói körnek.

Az iskolaköpeny kötelezővé tételének az adott időpontban történő bejelentése összefügghet azzal is, hogy a köznevelésről szóló törvény nyári módosítása elrendelte az Országos Diákjogi Tanács és az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács 2012. szeptember 3-i jogutód nélküli megszűnését.

Az iskolaköpeny alól azonban kilóg a lóláb.

2012.09.11.

Nincs hozzászólás »

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Leave a comment

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!