Az ítéletvégrehajtó

Az ítélet 2011-ben megszületett. Törvénybe, alaptörvénybe foglalták és a fidesz nevében kihirdették: Magyarország népének nincs joga a köztársasághoz. Nincs joga az emberi méltósághoz. Nincs joga a tanítás és a tanulás, a kutatás és a művészet szabadságához. Mellékbüntetésként megvonták az itt élőktől a boldoguláshoz, a hosszú és tisztességes élethez való jogot. Az ítélet végrehajtója a miniszterelnök-pártelnök, akinek az utasítására sorra születnek azok a törvények, amelyek alapján beteljesül az itt élők végzete.

Az elítélt? Jó médiumnak bizonyult. A történeti alkotmány dohos lapjairól előrángatott ódon dogmák alapján restaurálták a keresztény-dzsentri Magyarországot, amelyik felébredve tetszhalott állapotából, ott folytatja, ahol 1945-ben abbahagyta: harcba indult a társadalmi haladás ellen, megmérgezi Európa levegőjét. Ehhez megkapta a választói bizalmat. A lelkekben szunnyadó idegengyűlölet, a tisztánlátást elhomályosító téveszmék, a kijárásra és kiskapukra épülő korrupció elfogadása, reflexszerű gyakorlása, a szabadgondolkodást kiszorító hűbéri kapcsolatrendszer igenlése, jó terepet biztosít a múltba révedéshez és a múlthoz való visszatéréshez.

Szögesdrótkerítés a határon, karantén és éhkopp a segítségkérőknek, a középső ujj felmutogatása a nyugatnak, elég annak elhitettetéséhez, hazánk újra magára maradt, hazánk újra Európa védőbástyája, a mi vezetőnk tudja egyedül, a helyes utat.

Az ítélet végrehajtása befejeződött. Volt hozzá idő. Volt hozzá akarat. Volt hozzá lehetőség. A miniszterelnök-pártelnök és segédcsapata nem a nyaktilót, az állam gépezetét alkalmazza a hóhérmunkához.

A hatalom bűvöletében

Nincs veszélyesebb dolog annál, mint amikor valaki kiszabadul minden kontrol alól. Mámorító érzés lehet uralkodni mások felett, szabadon dönteni az emberek sorsáról. Ez az állapot eltorzítja a személyiséget. Aki ilyen helyzetbe kerül, elhiszi önmagáról, hogy csalhatatlan, tévedhetetlen, felülmúlhatatlan. Aki ilyen helyzetbe kerül, udvaroncokkal, hízelgőkkel veteti körül magát. Aki ilyen helyzetbe kerül, előbb-utóbb nem tűri a kritikát, nem tűri meg maga mellett, akinek önálló gondolata van. Aki ilyen helyzetbe kerül, gyanakvóvá válik. Aki ilyen helyzetbe kerül, nemcsak hataloméhessé, kapzsivá is válik.

Az Egyesült Államok szerencsésnek mondhatja magát. Első elnöke George Washington nem élt vissza a hatalmával. Nem szállt a fejébe a dicsőség, annak ellenére, hogy a Függetlenségi Háború sikeres fővezére is volt. Először a katonaság főparancsnoki pozícióját, majd az elnöki széket – nem vállalva a harmadik elnöki megbízatást, holott erre jogszerűen lehetősége volt – átadva, megteremtette a demokratikus államokra jellemző békés hatalom-átadás gyakorlatát. Elnöki ideje alatt is terhesnek érezve a hatalommal együtt járó népszerűséget, kijelentette „Inkább vagyok a farmomon, minthogy én legyek a világ ura.”

Magyarországnak nem mondhatja magát szerencsésnek. Olyan vezetőt választott, akinek a hatalom gyakorlása nem teher, hanem életcél. Olyan vezetőt választott, aki a hatalom megtartása érdekében képes feláldozni az ország jelenét és jövőjét. Olyan vezetőt választott, aki nem ismer sem istent, sem embert. Uralmának ideje alatt az országban fojtogatóvá vált a levegő mindenkinek, aki úgy gondolja, nem jó irányba haladnak a dolgok, mindenkinek, aki nem tudja elviselni a harsogó, gyűlöletet árasztó, a valóságtól elrugaszkodott kormánypropagandát, aki nem képes elmenni az utcán az alamizsnát kérő mellett.

Gondolatok az országgyűlés működéséről

Romsics Ignácz akadémikus szerint: a történészszakmában konszenzus alakult ki abban a kérdésen, hogy a Horthy-korszak antidemokratikus korlátozott parlamentarizmusként írható le, mivel Magyarországon működött a parlament és létezett az ellenzék. Vitatható kritériumok ezek, mégis érdemes feltenni a kérdést: e szempontok alapján miként ítélhető meg korunk? Vajon kijelenthető-e, hogy van az országnak működő parlamentje? Kétséget kizáróan az országgyűlés rendszeresen ülésezik és rendszeresen törvényeket fogad el. Azok benyújtását azonban nem előzi meg szakmai vita, s érdemi megtárgyalásukra sem kerül sor. A kormánypárti képviselők megszavaznak mindent, amit eléjük tesz a hatalom. Megszavazzák akkor is, ha a javaslat elolvasására sincs idejük, akkor is, ha egyetlen nap alatt kell elfogadni a benyújtott szöveget, akkor is, ha semmilyen információjuk sincs a várható következményekről, a végrehajtás költségeiről, akkor is, ha tudják, „személyre szabott” megoldást kell támogatniuk, akkor is, ha kiderül, az érintetteket nem kérdezték meg, s azok nem is értenek egyet a megoldásokkal. Technikai értelemben működik a parlament, a padsorokban helyet foglalnak az ellenzéki képviselők. Alkotmányos értelemben az országgyűlés nem működik. Alkotmányos értelemben a megszavazott, törvényi formába öntött szövegek nem többek egy diktátor parancsainál. Alkotmányos értelemben az ellenzék a parlamentben nem gyakorolhatja jogait. A házelnök a homályosan megfogalmazott házszabály alapján, rendzavarás ürügyén az ellenzéki képviselők szólás és véleménynyilvánítás jogosítványait korlátozhatja, megvonhatja, a képviselőket megbírságolhatja, az országházból kitilthatja őket, anélkül, hogy az érintettek a bírósághoz fordulhatnának ügyükben.

A bírói függetlenségről

A bírák függetlenek, csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók, rögzíti az alaptörvény szövege. Ennek a rendelkezésnek azonban semmi jelentősége nincs arra való tekintettel, hogy ugyanez az iromány más passzusában előírja: a „bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az alaptörvénnyel összhangban értelmezik”. Ez a direktíva – 2019. január 1-től – kiegészült a következőkkel: a „jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni”. Ezekből az egymásnak ellentmondó rendelkezésekből világossá válik, adott a lehetőség, hogy a törvényhozói hatalom és végrehajtói hatalom utasítsa a bírói hatalmat. A törvény bevezető részének (preambulumának) korlátlan bővítésével az országgyűlés meghatározhatja a bírói jogértelmezést. A törvények indokolását az előterjesztő, rendszerint a kormány fogalmazza meg és „Végső előterjesztői indokolás” megjelöléssel közli a Magyar Közlöny. A törvényi indokolás megvitatásra nem kerül sor. Az indokoláshoz módosító indítvány nem nyújtható be. Az indokolást nem látja a köztársasági elnök. Az indokolás nem támadható meg az alkotmánybíróság előtt. Ráadásul nemcsak a törvényeknek, hanem a kormányrendeleteknek, sőt a miniszteri rendeleteknek is van közzétett indokolása. Nem vitás, a végrehajtó hatalom alaptörvényi felhatalmazást kapott a bírói döntések befolyásolására.

E rendelkezések megtartása számon kérhető. Az alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntés alaptörvénnyel való összhangját. Az alkotmánybíróság az alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt nemzeti hitvallással és a történeti alkotmány vívmányaival összhangban értelmezi. A jogszabály indokolása tehát az alkotmánybíróságot is köti. Nem mellékesen, a történeti alkotmányra hivatkozással bármelyik korábbi, már nem hatályos törvény szövegéből meríteni lehet annak igazolására, hogy a bírói ítélet nincs összhangban az alaptörvénnyel. Nem mellékesen, az alaptörvény eredeti szövege által felállított vélelem – ”Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.” – alapján minden alkotmánybírósági beadvány elutasítható, mivel kétségbe vonja az alaptörvénynek ezt az állítását.
Miután a hatalomgyakorlás legfontosabb korlátja a független és pártatlan bíróságok megléte és működése, miután a független és pártatlan bíróságok óvják meg az embereket, a szervezeteket az állam túlkapásaitól, a miniszterelnök-pártelnök joggal lehet elégedett. E rendelkezések nem váltottak ki érzékelhető, a hatalomra veszélyes, a társadalmi összefogásra épülő ellenállást a független bíróságok védelmében.

Az elvesztett szabadságjogokról
.
Hol van már a sajtószabadság? Lehet-e sajtószabadságról beszélni egy olyan országban, amelyben Damoklész kardjaként „lóg” a sajtó minden szereplőjének a feje felett a sajtórendészeti eljárás, amelyben a korlátlan hatalmú hivatal súlyos – több tíz milliós – bírságot szabhat ki, felfüggesztheti a szolgáltatói tevékenységet, törölheti a szolgáltatót a nyilvántartásból? Aligha. Hol van már a szabad oktatás? Lehet-e szabad oktatásról beszélni egy olyan országban, amelyben az állam által kiadott tantervtől tíz százalékban lehet eltérni, amelyben az állami tankönyv alkalmazása kötelező, amelyben az állami iskolák egy hivatal részeként működnek, amelyben az állam dönt arról iskolaérett-e a gyermek, lehet-e „magántanuló” valaki? Aligha. Ezek a jogok régen nem léteznek, fokozatosan elenyésztek. A miniszterelnök-pártelnök joggal elégedett. Nem volt és úgy tűnik nem is lesz valódi, érzékelhető a hatalomra veszélyes a társadalmi összefogásra épülő ellenállás e jogok védelmében.

Hol van már a tudomány szabadsága? A miniszterelnök-pártelnök talált egy akadémikust, aki levezényelte a magyar tudományos akadémia kiváltását egy államilag kreált szervezettel, amelyik átvette az akadémia minden feladatát és megkapta az akadémiai intézmények vagyona feletti rendelkezés jogát. A miniszterelnök-pártelnök joggal elégedett. Nem volt és úgy tűnik nem is lesz valódi, érzékelhető, a hatalomra veszélyes, a társadalmi összefogásra épülő ellenállás. Az akadémia rendkívüli közgyűlésén elfogadott hitvallásban tudatta, megtalálta a helyét a számára kijelölt légüres térben, mint a nemzet tanácsadója és a tudományos kutatások eredményeinek közvetítője.

Gondolatok a művészet szabadságáról

A kultúra, benne a művészet megregulázása a sor végére maradt. Voltak fontos lépések a pártos művészet újraélesztéséhez. Első intézkedésként az alaptörvény kiegészült 2013-ban a magyar művészeti akadémiával. Az új akadémia hatalmas vagyont és jelentős állami támogatást kapott a működéséhez továbbá ahhoz, hogy kutatóintézetet hozzon létre, valamint ahhoz is, hogy megfizesse a kormányhoz közel álló, a tagságot is vállaló művészeket. A miniszterelnök-pártelnök elkezdte a művészet hasznosítását Magyarország újraformálásához. Helyreállíttatta a Horthy korszak épületeit és szobrait. Megrendelte a kötelező iskolai tantervek újraírását, a rendszeridegen művészek kicserélését az ízlésének és politikájának megfelelőkkel. Eljött az ideje annak is, hogy az alternatív iskolákhoz hasonlóan megkapják a pórázt az önkormányzatoknál felejtett, illetve a magánkézben lévő színházak.

Ha az alternatív iskola harminc százalékban térhet el az állami tantervtől, ha a felsőoktatási intézmény irányítását az állam által kinevezett kancellár látja el a szenátus helyett, ha az akadémia tudományos tanácsadóvá silányult, a szabad művészet képviselőinek is ideje tudomásul venni, az diktál, aki fizet.

A szabad művészet veszélyes a hatalomra. A szabad művészet tükröt tart a hatalom képviselőinek. A szabad művészet figyelmeztet, ha baj van. Hazánkban pedig nagy a baj. Nincs szükség vészjelzőkre. Kell egy törvény, amely rendet tesz, gondolta a hatalom és cselekedett. A törvényjavaslat meg is született. A casus belli kitűnik az indokolás szövegéből: ”A szabályozást az is indokolttá teszi, hogy az elmúlt időszakban köztörvényes, nem pénzügyi jellegű visszaélések gyanúja merült fel állami és önkormányzati forrásokból is működő előadóművészeti szervezetekben, ami önmagában is indokolttá teszi a felelősségi viszonyok tisztázását.” Nem a tisztára mosás, nem a cselekmény súlyosságának kisebbítése, csupán a tisztánlátás céljából: a zaklatás bűncselekmény csak magánindítványra büntethető. A sértet kezében van az eljárás indítás joga.

A törvényjavaslatot 2019. december 9-én dr. Semjén Zsolt nyújtotta be az országgyűléshez. A törvényt az országgyűlés aznap meg is tárgyalta, és két napra rá el is fogata, úgynevezett kivételes eljárásban. A benyújtás és a tárgyalás „lezavarása” érthető, hiszen ugyanarra a napra az esti órákra szerveztek tüntetést az érintettek a törvényjavaslat ellen.

A törvény lényege az úgynevezett kultúrstratégiai intézmények kijelölése, amelyek működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges forrást a központi költségvetés biztosítja, a kormány által az intézménnyel ötéves időtartamra kötött finanszírozási megállapodás alapján. A kormány önmagával köt megállapodást, hiszen a kultúrstartégiai intézmények – Nemzeti Színház, Magyar Állami Operaház, Budapesti Operettszínház, Művészetek Palotája, Honvéd Együttes – állami alapítású intézmények. A törvény immár kötelező indokolása szerint, ezeknek az intézményeknek a feladata aktívan védelmezni a nemzet megmaradásának, jólétének és gyarapodásának érdekeit. „Kultúrstarégia” jelzésértékű kifejezés. Olyan, mint a kötelező kerettanterv, amelytől miniszteri engedéllyel lehet eltérni, harminc százalékkal.

„Rendezi” a törvény az önkormányzati színházak helyzetét is: az önkormányzat a saját költségvetéséből biztosítja a működtetéshez szükséges forrásokat. Ha nincs rá fedezete, akkor is van megoldás, az önkormányzat kérelmezheti a kormánytól a színház közös működtetését. Amennyiben a kormány teljesíteni a kérelmet, megállapodást köt az önkormányzattal, amelyben meg kell határozni az intézmény közös működtetésének és működésének részletes szabályait, beleértve a vezetői kinevezés módját is.

A többiekkel mi lesz? Sorsuk bizonytalan. Az elfogadott törvény szerint a költségvetés a nem állami fenntartású nemzeti előadó-művészeti szervezetnek vagy kiemelt előadó-művészeti szervezetnek minősített zene- és táncművészeti szervezetek támogatását felosztási szabályzat alapján biztosítja. Érdekes megoldás. Az alaptörvény szerint jogot és kötelezettséget csak jogszabály állapíthat meg. A szabályzat nem jogszabály. Egyeztetni, kihirdetni nem kell. Bármikor átírható, megváltoztatható. Feltételei bővíthetőek, szigoríthatóak. Világos! Senkinek, semmi nem jár, adható, ha megfelel a szabályzatban előírtaknak.

Jó hangulatú tüntetés sikeredett a Madách téren, sok nézővel, kevés eredménnyel. A törvény megkapta a kormányzati szavazógép támogatását. A miniszterelnök-pártelnök méltán elégedett. Úgy tűnik nem is lesz valódi, érzékelhető, a hatalomra veszélyes, a társadalmi összefogásra épülő ellenállás.

Összegzés helyett

Az ítélet beteljesedett. A miniszterelnök-pártelnök a Karmelita kolostorból számára kialakított Sasfészek ablakain kitekintve látja a múltat, amit ő építtetett újjá. Minden haladhat tovább. A trianoni lövészárok szépen mélyül a Kossuth tér oldalán. Jó az esélye annak is, hogy tovább szaporodnak az arénák az országban. Jó az esélye annak is, hogy lesz budapesti atlétikai világbajnokság. Folyhat a közpénz továbbra is a hatalomnak megfelelő zsebekbe. ű

2010 óta az államhatalom működésében minden megváltozott. Ennek következtében a békés hatalom-átadás feltételei már nem biztosítottak. A miniszterelnök-pártelnöknek – bár a választások eredményei alapján formálisan volt rá felhatalmazása – az alkotmányos puccs végrehajtásához nem volt joga. A történet folytatódhat. A kétharmad tettre kész. Bármi megtörténhet. A társadalmi összefogásra épülő ellenállás még várat magára. Bármi megtörténhet.

*

P.S. A szövegben található országgyűlés, alkotmánybíróság magyar tudományos akadémia, magyar művészeti akadémia, fidesz, alaptörvény nem elírás, az elutasítás jele

2020. március 10. kedd

1 hozzászólás »

  1. Nyugodjék békében!

    Anon
    2020. április 10. péntek @ 11:06

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!