Az ügynök és a karácsony

Hazánkban az ügynök szóra nem a házaló, nem a hírszerző jut az emberek eszébe, hanem az, aki besúgóként segítette a rendőrség, egészen pontosan az Államvédelmi Hatóság, majd a Belügyminisztérium állambiztonsági szolgálata munkáját, az ellenzék megfigyelésében, „fülöncsípésében”. A kialakult sztereotípia szerint, az ügynök rossz ember, méltó a társadalom megvetésére. Miután nincs olyan helyzet, amelyre a válaszok megadhatók a fekete-fehér álláspontok alkalmazásával, az ügynökkérdés sem tartozhat ezek közé.

Bár az ügynöklista nyilvánosságra hozatala és ehhez kapcsolódóan az ügynökök közfunkciókból történő kitiltása ügyében többször csaptak össze a politikai pártok, indultak vizsgálatok, készültek törvényjavaslatok – mind ez ideig eredménytelenül –, az ügynökkérdés érdemi megvitatása, mint annyi más ügyé, elmaradt. Amikor véletlenszerűen kiderült valakiről, hogy ügynöki tevékenységet folytatott, a politikai széljárástól és a politikai hovatartozásától függően vált az illető páriává, vagy úszta meg a leleplezést szerecsenmosdatással. Miután az ügynöki rendszer felszámolása óta közel harminc év eltelt, miután az emberi méltóság az ügynököt is megilleti, miután soha, senki nem kérte a kémek jegyzékének nyilvánosságra hozatalát, miután a magyar jog ismeri az elévülés intézményét, miután (a kémkedés ügynöki tevékenységgel ellentétben) a besúgás ügynöki tevékenység soha nem volt bűncselekmény, érdemes lenne elgondolkozni magán az ügynökjelenségen. Ki, miért vált, válhatott ügynökké? Milyen hatással van az „ügynökösdi” az ügynök életére? Nem kizárt, a válaszok ismeretében nem az lesz a központi kérdés a jövőben, lehet-e közszereplő, aki ügynök volt, hanem az, mit kell tenni annak érdekében, hogy ne keletkezhessen többé ügynöklista?

Az ügynökké válás

A besúgó, spicli, tégla, vamzer, spion fogalmak mind-mind ugyanarra a becstelen cselekedetre utalnak: valaki, szántszándékkal másról, annak tudta nélkül információt közvetít valakinek, aki ennek birtokában a bemártottat hátrányos helyzetbe hozhatja. Besúgók, mióta a világ-világ mindig voltak, s feltehetően, mindaddig lesznek, ameddig be nem következik a világ vége. A besúgósdi kétszemélyes „játék”, saját fülébe még senki sem sugdosott. Így, ha nem lenne információra éhes fül, nem lenne mibe suttogni.

Az informátorok két nagy csoportba sorolhatók: az egyikbe kerülnek azok, aki saját elhatározásuk alapján művelik ezt a tevékenységet, a másikba azok, akik valamilyen kényszer hatására kerülnek ebbe a körbe. A saját elhatározásuk alapján besúgóvá válók indítékaik alapján további – egyébként bővíthető – csoportokra oszthatók. Vannak, akik meggyőződésből, vannak, akik bosszúból, féltékenységből, vannak, akik valamilyen előny megszerzése érdekében vállalkoznak erre a cselekedetre. A kényszernek is sok fajtája létezik, a zsarolástól kezdve a kínzásig, a megfélemlítéstől, az ijesztgetésig.

Az információkat átvevőket is két nagy csoportra lehet osztani: a hatalom képviselőiből állók csoportjára, és a privát körbe tartozók csoportjára. Ezt a két csoportot is lehet, de jelen elmélkedéshez szükségtelen alábontani. Ügynöki szempontból mellőzhető azoknak az eseteknek a végiggondolása, amikor az információáramlás a magánszférában marad. Ez nem változtat azon, hogy a pletykálkodás nagy veszélyeket rejthet magában. Rossz fülekbe jutva a fecsegés, bajba keverheti azt, akit szájára vett a falu. Sőt az sem kizárt, hogy a pletykálkodó, a gondatlan fecsegő akaratán kívül besúgóvá, esetleg áldozattá, nem kizárt mindkettővé válik.

Az információéhség és az ügynökhelyzet

Vizsgálni azt a helyzetet érdemes, amikor a hatalom gyűjti az információkat. A hatalom és annak gyakorlása az emberiség közös találmánya. Kezdetben a hordákba szerveződött emberek közösen alakították sorsukat, közösen döntöttek ügyeikben, közösen döntöttek akkor is, ha valaki megszegte a szabályokat. Minden megváltozott, amikor az emberek úgy gondolták, közös dolgaik elintézését átruházzák a legalkalmasabbnak tartott személyre, hogy nevükben és helyettük, hozza meg a közösség érdekeit szolgáló, lehető legjobb döntéseket. Amikor a döntésre kiválasztott megérezte, nem rossz dolog, hogy ő diktálhat, megalkotta az elméletet: csakis ő lehet erre a feladatra a kiválasztott. Elkezdte védeni pozícióját, elhitetve, nélkülözhetetlen. Közösségi üggyé változott a hatalom megtartásának ügye, s azzá vált a hatalom és a hatalom gyakorlójának a védelme is. Ennek következtében, aki szembeszegült a hatalom gyakorlójával, az a köz ellenségévé vált. Így fejlődött tovább az elmélet, aki a hatalmat, a hatalom gyakorlóját védi, az a közösséget védi. Megszületettek a tilalmak és azok megszegői büntetését meghatározó szabályok. Létrejöttek a szervezetek a szabályok megfogalmazására, betartatására, a szabályszegők felderítésére és megbüntetésére. Létrejött az állam. Az állam rendeltetése: szervezni és védeni a társadalom életét, amelybe beletartozik saját működésének és védelmének a megszervezése is.

A társadalom közös ügyeinek megszervezése magába foglalja mindazokat a feladatokat, amelyek biztosítják az adott közösség biztonságát, boldogulását, gyarapodását. A közös ügyek mellett léteznek azok az ügyek, amelyek az egyén érdekkörébe tartoznak, amelyek körében az állam felelőssége és kötelessége annyi, hogy tiszteletben tartsa azokat, segítse érvényesítésülésüket, szükség esetén biztosítsa védelmüket. Az államnak lehetnek, vannak saját érdekei.

A társadalom zavartalan működésének alapja: a közös ügyek, közös érdekek, az egyéni ügyek, egyéni érdekek összhangja. Akkor keletkezhet zavar, ha az állam a társadalom egésze helyett csak meghatározott kör érdekeit szolgája, ha az államérdek előrébbvalóbbá válik a közérdeknél, ha az állam rátelepedik a magánügyekre. Amennyiben a társadalom működésében zavar keletkezik, kialakul az állami paranoia, mindenki gyanússá válik, aki él. Ezért az állam mindenről tudni akar, mindent látni szeretne. Bekövetkezik az „ügynökhelyzet”. Az „ügynökhelyzet” az ügynökhadseregre épül.

A büntetőjog szabályainak alakulása sok mindent elárul arról léteznek-e zavarok a társadalom működésében. A közös ügyek, közös érdekek védelme mellett, szükség van a tulajdon, az egyén személyének a védelmére. A büntető jognak védenie kell – a köz érdekében – az állam zavartalan, rendeltetésszerű működését. A gondok akkor jelentkeznek, amikor az egyén szabadságjogait korlátozzák a büntetőjog eszközei. Súlyos a helyzet, amikor az emberek meghatározott csoportját származásuk, világnézetük, vallásuk, vagyoni helyzetük miatt veszi üldözőbe a hatalom. A társadalom életében bekövetkezett zavar jelzésére kiválóan alkalmasak a szaporodó tiltások, különleges és rendkívüli eljárások, a feljelentési kötelezettség elrendelése, amikor az állam saját érdekeit kezdi el védeni. amikor az állam igényt tart arra, hogy egyik ember figyelje a másikat, s az állam által megkívánt esetekben akár még a rokonok is feljelentsék egymást. Mindezek a folyamatok nyomon követhetőek hazánk büntetőjogának alakulásában is.

Az ügynökre nevelés folyamata

A magyar jogalkotás közelmúltjának felületes áttekintése alapján is nyomon követhető az a folyamat, amelynek során egyre nőtt az állam igénye a lakosság bevonására a társadalom tagjainak megfigyelésébe, a hatalomra veszélyesnek tartott cselekmények leleplezésébe. Szaporodtak a tiltások, szaporodtak a feljelentésre kötelező és a feljelentésre ösztönző rendelkezések.

Az első magyar büntetőtörvénykönyv az 1878. évi V. törvénycikk a felségsértés bűntett körében ír elő jelentési kötelezettséget azok részére, akik olyan időben szereznek tudomást az előkészületről, amikor az még megakadályozható lenne. Nem terheli ez a kötelezettség a hozzátartozót. Nincs ilyen kötelezettség előírva még a legsúlyosabb bűntetteknél, mint a hűtlenség, a lázadás, a pénzhamisítás sem.

A háború esetére szóló kivételes intézkedéseket megállapító 1912. évi LXIII. törvénycikk lényegében korlátlan felhatalmazást ad a végrehajtó hatalomnak arra, hogy „háború idején, sőt ha szükséges, már a háború fenyegető veszélyének okából elrendelt katonai előkészületek esetében is, kivételes hatalmat” a szükség mértékéhez képest igénybe vegyen. Korlátozza a jogorvoslat igénybe vételének lehetőségét: A törvénycikk alapján lehetőség van a politikai jellegű népgyűlések, felvonulások korlátozására, lapok betiltására, egyesülési jog korlátozására, tárgyak használatának, forgalomba hozatalának megtiltására.

A népköztársasági államforma védelméről szóló 1919. évi XI. néptörvény büntetni rendeli a népköztársasági államforma erőszakkal történő megváltoztatását, e bűncselekményre szóval, sajtótermék vagy képes ábra útján történő felhívást, az államforma elleni lázítást, mozgalom szervezését. A néptörvény mentesíti a büntethetőség alól azt, aki a hatóságnál kellő időben feljelentést tesz.

Az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. évi III. törvénycikk büntetni rendeli az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalom vagy szervezkedés kezdeményezését. Büntetni rendeli azt is, aki e bűncselekményekről hitelt érdemlő tudomást szerez és erről a hatóságnak, mihelyt lehetséges, jelentést nem tesz.

A demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről szóló 1946. évi VII. törvénycikk rendelkezései alapján bűncselekményt követ el, aki az 1946: I. törvénycikkben megalkotott demokratikus államrend vagy demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló cselekményt követ el… Nem büntethető aki, mozgalomtól vagy szervezkedéstől eláll, társait a mozgalom vagy szervezkedés abbahagyására igyekezett reábírni vagy a mozgalmat, illetőleg a szervezkedést a hatóságnál feljelentette.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény alapján, aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy összeesküvés, lázadás, kártevés, rombolás, merénylet, hazaárulás, hűtlenség, ellenség támogatása vagy kémkedés elkövetése készül, avagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, jelentést nem tesz, bűntettet követ el.

Az antiszemitizmus államfilozófiává emelése felhívás táncra, besúgással állás, vagyon megszerzésére. A zsidók jogait korlátozó törvények, megtartatása, rendelkezéseik megszegőinek bejelentése, érdekében állt mindenkinek, akik úgy gondolták, hogy a zsidóság miatt nem tudnak ötről a hatra jutni. A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938. évi XV. törvénycikk korlátozza a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról a kamarai tagságot: a „sajtókamara, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamara, az ügyvédi, mérnöki, orvosi kamarák tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetők fel, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg.” A tilalom kiterjedt meghatározott vállalatok értelmiségi munkaköreire. Ezek a rendelkezések annak ismeretében értelmezhetőek, hogy az e területeken történő foglalkoztatás előfeltétele a kamarai tagság.

A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. törvénycikk már konkrét tilalmakat határoz meg: „tisztviselőként vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet az állam, törvényhatóság, község, úgyszintén bármely más köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatába. … Az egyetemek és a főiskolák első évfolyamára zsidót csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó hallgatók (növendékek) száma az egyetem vagy a főiskola illető karára (osztályára) felvett összes hallgatók (növendékek) számának hat százalékát … ne haladja meg. …”

A házassági jogról szóló 1894: XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről szóló 1941. XV. törvénycikkben foglaltak szerint „Nemzsidónak zsidóval házasságot kötni tilos.”

Az izraelita vallásfelekezet jogállásának szabályozásáról 1942. évi VIII. törvénycikk rendelkezései szerint bevett vagy elismert vallásfelekezetből az izraelita vallásfelekezetre áttérni, úgyszintén bevett vagy elismert vallásfelekezeten kívül állónak az izraelita vallásfelekezetbe belépni ennek a törvénynek hatálybalépése után nem lehet.

Korunkról szólva

Nehéz azt állítani, hogy Magyarországon nincs ma ügynökhelyzet annak ismeretében, hogy a hatalom a félelemre építi uralmát. Ennek szimbóluma a jogrend sarokkövének kikiáltott alaptörvény (nem véletlenül így írva) idegen népesség betelepítését tiltó rendelkezése. Ennek szimbóluma az Európa közepén felhúzott szögesdrótkerítés. Ennek szimbóluma a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet 2016. III. 9-én Magyarország egész területére történő elrendelése és fenntartása időpontjának – törvényi feltételek hiányában – hatodik alkalommal történő meghosszabbítása 2020. III. 7-ig, a kormány által. A válsághelyzet fennállása széles körben tartalmaz felhatalmazást a végrehajtó hatalomnak rendkívüli intézkedések megtételére, illetőleg lehetővé teszi az elismerést kérők jogainak a csorbítását, többek között az ország területén való tartózkodási é s munkavégzési joguk megvonását.

„Természetesen” a hatályos Büntető Törvénykönyvről – a szokásos körben – alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, az ellenség támogatása, kémkedés, szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés, az Európai Unió intézményei stb. – tartalmazza a feljelentési kötelezettséget és elmulasztása esetén a szabadságvesztés büntetés lehetőségét.

Az ügynökhelyzet kialakulásához élesztőként funkcionálnak azok a törvények, amelyek államilag kreált „szakmai” kamarák kötelező tagságát rendelik el. Ilyen ajándékot kaptak azok az állami alkalmazottak, akiknek kordában tartása államérdek, mint például az állam által foglalkoztatott pedagógusok, akiket a Nemzeti Pedagógus Karba tömörítettek. Kötelező tagság alapján működik a Magyar Rendvédelmi Kar is, összefogva – többek között – a rendőröket, a fegyőröket, az adóhatóság és vámhatóság dolgozóit, a katasztrófák ellen küzdőket. Mind a két területen van etikai kódex és van etikai eljárás. Nagyszerű találmány az az állami ellenőrzési rendszer, amelyben az ellenőrök az ellenőrzöttek köréből kerülnek ki. Jó példa erre a köznevelés tanfelügyeleti rendszere, amelyben a mesterpedagógus – kiemelt díjazásért – négy napot a nevelőtestületben tölt, esetleg figyelve a közhangulatot, egy napot pedig a hivatal munkatársaként szakmai ellenőrzést végez, esetleg feltárva az államilag kiadott tantervektől való szabálytalan eltérést.

Az „ügynökösdinek” szép hagyományai van hazánkban. Jelene és jövője is ígéretesnek látszik. Lehet, hogy ez is a történeti alkotmány vívmánya?

Egy karácsonyi jókívánság

Kevés olyan ügynök lehet, akinek nyugodt az álma. Tiszta lelkiismerettel nem lehet a kopók kezére adni ártatlan embereket. Miután az ügynökhelyzetért a főfelelősség az államot terheli, teremtsünk magunknak olyan államot, amelyik nem szorul ügynökökre. Nem szorul ügynökökre, mivel nem a hadakozást tekinti fő feladatának, hanem a megbékélést. Nem szorul ügynökökre, mivel nem kíván beleszólni lelkiismereti kérdésekbe, mivel nem akar belesni a hálószobák ablakán, mivel nem akarja eldönteni, mit gondoljunk helyesnek, mivel nem tapasztja szájunkra a kezét. Az ilyen állam vezetője nem fél az emberek közé menni páncéling nélkül. Nem költözik a várba, hogy megközelíthetetlenné váljon. Nem tömi a pénzt az egyházakba, hogy megnyugvást és támaszt találjon. Az ilyen állam vezetője nem hoz diktátorokat látogatóba, akik csak akkor mernek kilépni az utcára, ha leforrasztják a csatornák fedelét, amerre autójukkal elhajtanak.

A közelgő karácsony alkalmából, kívánjunk magunknak olyan államfőt, olyan kormányfőt, akik Göncz Árpád(i) bölcsességgel, megértéssel, szeretettel és szerénységgel igazgatják az országot.

Címkék: ,

2020. február 4. kedd

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!