A köznevelés trágyadombja

A köznevelésről szóló törvény módosítására benyújtott törvényjavaslattal lényegében nincsen semmi baj. Annak az általános igénynek tesz eleget, hogy legyen végre rend az országban. Annak a széles körben támogatott igénynek tesz eleget, hogy az állam, személy szerint a miniszterelnök-pártelnök döntsön minden kérdésben, mindenki helyett. Ez az iromány megfelel mind a két követelménynek. Igaz szövege tele van hibával, de a végeredmény biztos: elfogadásával a szülők számos ügyben megszabadultak a gyermekükkel kapcsolatos döntések terhétől, az óvodák és iskolák mentesülnek több kérdésben a felelősségvállalás kötelezettsége alól. Nem érdemes végigfutni az oktatás terén 2010-óta végbement változásokon, hiszen akiket érdekeltek ezek a kérdések, azok ismerik, tudják, miről van szó, akik nem ismerik, nem tudják, azok nem is akarták, nem is akarják, megismeri azokat. Hasonló megállapításra és következtetésre lehet jutni a megtett út „eredményei” és a jövő kilátásai ecsetelése terén is. Maradjunk ezért a biztató jelennél.

Valójában a most bekövetkező változások nem igazán jelentősek a nagy egészhez viszonyítva. Apró, kis lépések azon az úton, amelyen való végigmeneteléshez kért és kapott sokszor, nagyon sokszor felhatalmazást a folytatjuk program meghirdetője. Nincs is megállás. Folytatja. Vele menetel (akár akarja, akár nem), egy ütemre lép mindenki, aki itthon maradt. Nincs már sok hátra. Az út vége belátható közelségben, mondhatni néhány lépésnyire van. Olvasható a felírat a kapun: „ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.”

Az állam a jó szülő

Szülőnek lenni jó dolog egy olyan országban, amelynek a kormánya úgy gondolja a gyermek az államé, a szülői jogok őt illetik meg. Őt illeti meg, hogy döntsön a gyermek sorsáról, a gyermek nevelésének megválasztásáról, kiből lesz úr, kiből meg szolga. A törvénymódosítás nem hagy kétséget afelől, a kormány komolyan veszi szerepét: megvédeni a gyermeket a káros szülői befolyástól. Minden gyermeknek akolban a helye, amelyben a szorgos nevelők az állam által meghatározott és ellenőrzött folyamat keretei között csíráztatják ki, szökkentik szárba a keresztény magyar öntudat általuk elültetett magvait. Az akol neve: óvoda, amelyben a jövőben csak nők (a kormány azt reméli, a szebbik nem alkalmasabb a feladatra) láthatnak el nevelői feladatot. Erre utal – a törvényszöveg legvégén, egy félreeső zugban – elrejtett félmondat, amelyik óvónői és nem óvodapedagógusi szakképesítést épít be egy paragrafusba). Az ültetést és csiráztatást minél hamarabb, minél korábban el kell kezdeni, mielőtt a szülők káros befolyása nehezen kiirtható gyomnövények sarjadását eredményezné a gyermeki agyban. A módosító törvény nem változtat a néhány éve bevezetett intézkedésen: hároméves kortól kötelező beíratni a gyermeket az óvodába. Változtat viszont az óvodába járási kötelezettség alóli felmentés szabályain: az eddigi ötéves korig tartó mentesítés lehetőségét leszállítja négyéves korra. A szülő kérelemről pedig – az eddigi gyakorlattól eltérően – nem az óvoda, hanem a miniszterelnök-pártelnök képviseletében eljáró, felmentést engedélyező szerv dönt. Az a szülő, akinek nem tetszik a döntés közigazgatási pert indíthat az állam ellen. A hatalom nem kockáztat: a bíróság annak eldöntéséhez, hogy a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja-e a felmentési kérelem teljesítését, szakértőként csak az óvodavezetőt (aki abban érdekelt, hogy a gyermek felmentésére ne kerüljön sor) vagy a védőnőt (aki állami alkalmazott) rendelheti ki. A bíróság – bármit mondana a szakértő – az állami döntést nem változtathatja meg, csak megsemmisítheti azt, visszadobva az ügyet az állami döntéshozónak. Amennyiben felállnak a közigazgatási bíróságok, tovább csökkennek a szülők esélyei, hogy pert nyerhetnek az állammal szemben.

Nincs többé éretlen „gyümölcs”

Mielőtt a miniszterelnök-pártelnök bölcsességében kételkedők ingatni kezdik fejüket, mondván, hogy kevés a hely az óvodákban, le kell szögezni, hogy a döntéshozó semmivel nem marad el elődjétől, a bölcs uralkodótól – aki mindent megfontolt, mindent meggondolt -, mielőtt hadat üzent Szerbiának. Az új törvényszöveg ugyanis elrendeli, hogy minden gyermek, aki adott év augusztus 31-éig betölti a hatodik életévét köteles iskolába lépni. (Ezzel a megoldással teljesül az óvodai kapacitások bővítése elhúzódó kormányzati programja is.) Teljesül egy szakszervezeti kérés is: csökkenek az óvodák munkaterhei. Nem kell a jövőben figyelniük a gyermek fejlődését, nem kell majd bíbelődniük annak eldöntésével iskolaérett-e az állam által gondjaikra bízott gyermek. Megszűnik a káosz: a gyermek iskolaérettségétől függően hat vagy hét, kivételesen nyolcéves korában kezdhet tanulni. Az állam végre rendet teremt, mindenki belép az iskolakapun, akár január 1-jén született, akár augusztus 30-án, akár betegeskedett, akár nem, akár lassabban fejlődött, akár nem. Fejcsóválásra még mindig semmi ok. Ha a szülő dacolni szeretne a hatalommal, van rá lehetősége, feltéve, hogy látnoki képességgel áldotta meg a sors. Az iskolába lépés évének január 15. napjáig – az óvoda helyett – a felmentést engedélyező szervtől kérheti, járuljon hozzá ahhoz, hogy gyermeke még egy évig az óvodában maradhasson. Ha kérelme nem találna meghallgatást, közigazgatási pert indíthat. Igaz a bíróságnak ebben az eljárásban sincs joga megváltoztatni a döntést, de megsemmisítheti azt, és ha a szülőnek van még kedve és bátorsága, folytathatja az állam elleni harcot. Jó hír a szülőnek, továbbra is kérheti a felmentést engedélyező szervtől, hogy gyermeke hatéves kora előtt megkezdhesse iskolai tanulmányait. Sőt, ha a kérelem nem találna meghallgatásra, a már ismerős bírói út igénybevétele is rendelkezésre áll.

Rend a lelke mindennek

A rendpártiak se csóválják még a fejüket amiatt, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvénybe – feltehetően gondatlanságból a közoktatási törvényből átkerült – liberális, szülő és tanulóbarát intézkedések közül kevés került törlésre. Számukra is van jó hír. Nincs többé magántanuló. Igaz lesz helyette egyéni munkarendben felkészülő tanuló. (A fogalom milyen kifejező. Milyen zamatos. Jól illeszkedik a munkalapú társadalom fogalmaihoz. Az egyéni munkarendben tanulónak nem kell ugyanis iskolába járnia. Osztályozó vizsgán ad számot tudásáról. Így azonban nem felejtheti el, hogy ebben az országban mindenkinek vannak kötelességei.) Az egyéni munkarend engedélyezése már nem a kiismerhetetlen iskolaigazgatói garnitúra jogosultsága, hanem a miniszterelnök-pártelnök képviseletében eljáró, felmentést engedélyező szervvé. Rendpártiak figyelem: ha a kérelemnek helyt adnak, azonban a kegyenc két alkalommal „neki felróható okból” nem megy el a vizsgára, vagy két alkalommal megbukik, megszűnik a joga az egyéni munkarend szerinti felkészüléshez és be kell ülnie az iskolapadba. A törvénymódosításból feltehetően kifelejtették azokat, akik állapotuknál fogva egyáltalán nem tudnak iskolába járni. Az eddigi évtizedes gyakorlat szerint, ők a szakértői bizottság szakvéleménye alapján magántanulóként készültek fel. (Lehet, hogy megkapják ebben a körben a felmentést engedélyező szerv státuszát?) Természetesen közigazgatási per ezekben az ügyekben is indítható. Természetesen a döntés ebben az eljárásban sem változtatható meg.

Milyen jó hírről lehet még beszámolni? Talán megdobogtatja a szívét valakinek az az információ, hogy az agyonterhelt miniszternek a jövőben több ideje jut az egészségügy problémáinak a keresztény hit gyakorlása útján történő orvoslása eljárási szabályainak kidolgozására. Az ő kötelezettségei radikálisan csökkennek. A módosító törvény végén elrejtett egyik hatályon kívül helyező rendelkezés törli az a szabályt, amelyik előírta, hogy a tankerületi központokba beolvasztott köznevelési intézmények vezetői megbízásának kiadása előtt beszerezze az érintett intézményi közösségek (pl.: nevelőtestület, szülői szervezet, diákönkormányzat) véleményét. Jogos intézkedésről van szó. A pedagógus társadalom 1987-ben egyetértési jogot kapott ehhez a tanácsi döntéshez. Miután az Alkotmánybíróság később az önkormányzatisággal összeegyezhetetlennek találta ezt a megoldást, az egyetértés helyébe a véleményezés joga lépet. Bár a vélemény nem köti a minisztert, ott ahol rend van, elfogadhatatlan, hogy az alárendeltek, mást gondoljanak, mint a hatalom oszlopos képviselője.

Jó hír az is, hogy bár a pedagógusok bére jövőre sem változik, a kormány felhatalmazást kap, hogy rendeletében átlépje a törvényben megállapított pótlékok felső határát, sőt felhatalmazást kapott arra is, az intézményvezetők részére a jó munkájukhoz, például szigorúbb és következetesebb számonkérésekhez kapcsolódó többletjuttatást állapítson meg.
Az már csak hab a tortán, hogy egy új, a tankönyvellátás kérdéseit ecsetelő fejezettel egészül ki a köznevelésről szóló törvény – jelenlegi formájában is alig kezelhető -, hanyagul összehányt szénakazalra emlékeztető szövege. Az egyre gyanúsabb megoldások pedig, bűzlenek, mint a trágyadomb. Az új rendelkezések semmivel sem rosszabbak a hatályon kívül helyezésre kerülő korábbiaktól. Deklarálják az állam egyeduralmát a tankönyvkészítés, előállítás és forgalmazás terén. Biztosítják a tanfelügyelet eredményes működéséhez szükséges szakmai feltételeket, az állami tantervhez rendelt, állami tankönyvek útján. Tankönyvkészítés szabadsága hiányában, a család anyagi helyzetét figyelmen kívül hagyó ingyenes tankönyvosztogatás fenntartása mellett teljesen feleslegesen, de beépültek a törvénybe a tankönyvjegyzék összeállítására és az iskolai tankönyvrendelés elkészítésére vonatkozó szabályok.
Ha a kormány a gyermeknemzés gondjait is át akarja venni a szülőktől, jó lesz, ha kibékül a tudósokkal. Nélkülük a közmunkás-utánpótlás klónozás útján történő biztosítása nehezen oldható meg.

P.S.

Rendpártiak izguljanak! A törvényjavaslat elfogadását az Országgyűlés elhalasztotta. Az utolsó pillanatban benyújtott módosító rendelkezés újragondolás miatt, amelyben foglaltak szerint a jövőben az alternatív iskoláknak is eleget kell tenniük az állam elvárásainak. Megszűnne (a liberális közoktatásból átkerült) az a skandalum, hogy ezekben az iskolákban a pedagógiai munka az általános szabályoktól eltérő, sajátos, az adott intézményben oktatott tananyagra, követelményekre épül. A benyújtott javaslat szerint a renitensek is legfeljebb harminc százalékban térhetnek el a miniszter által kiadott kerettantervtől. Ha mégis elfogadják, a gazdagok, csak külföldön kereshetnek emberarcú iskolát a kiváltságos gyermekeiknek. Ha mégis elfogadják, a tanfelügyelő képes lesz ellenőrizni, mi folyik ezekben a gyanús intézményekben. Az elfogadás mellett szóló érvek: a hatalom nem lacafacázik, elrendeli az

2019. július 17. szerda

2 hozzászólás »

  1. Kedves János!
    Az a baj,hogy szinte egyedül vagy aki összefüggésében látja az oktatás összes problémáját. Nem rég jártam Finn országban és láttam azt a tényt,hogy mit jelent a valóságban az oktatásba történő befektetés. Meg kértem az egyik barátomat,aki szabadságát Magyarországon töltötte,hogy tartson egy előadást az ő oktatási rendszerükről. Szívesen tett eleget kérésemnek. Az előadásából két lényeges dolgot említenék meg. 1.Bizalom az oktatásban szereplőkkel szemben ( tanár és diák kölcsönös bizalmáról van szó) 2. 6-7 éves korig iskola előkészítő.7-16 éves korig általános iskola 16-17 éves korig a szakképzőben orientációs évfolyam 17 éve kortól indul a tényleges szakképzés. ez azt jelenti számomra,hogy 3 évvel többet finanszíroz az állam ,mint nálunk.Az ebből következő eredmény mindkettőnk számára egyértelmű. A kérdés csak az ,hogy a döntéshozók mit látnak és mit értenek meg a jó oktatásirendszerekből?

    Tóth József
    2019. július 17. szerda @ 07:27

  2. Jó úton járunk észak
    -Korea felé.

    Madár Zoltá
    2019. július 21. vasárnap @ 09:54

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!