Itt az idő, most vagy soha?

Minden ellenkező állítás ellenére Magyarországra ismét ráköszöntött az elnyomás korszaka! Diktatúrában élünk, akkor is, ha összeül egy testület, amely a Parlament névre hallgat. Ez a testület azonban nem több egy lepelnél, annak eltakarására, hogy az országot egyetlen személy irányítja, aki ukázait törvénynek álcázva közli az alattvalókkal. Akinek kételyei lennének, elolvashatja e testület és bizottságai ülésein készült jegyzőkönyveket, amelyből megállapítható, hogy minden kormányzati beterjesztés vita nélkül, s ha a beterjesztő kéri, kevesebb, mint egy nap alatt elfogadásra kerül. Elolvasható az is, hogy minden ellenzéki előterjesztés vita és megtárgyalás nélkül a kukában landolt. Akinek kételyei lennének, gondolja végig, a miniszterelnök-pártelnök által a Sándor-palotába ültetett, köztársasági elnöki címmel felruházottak, hány alkalommal tagadták meg az eléjük terjesztett iromány kézjegyükkel történő szentesítését? Akinek kételyei lennének, gondolja végig, hogy a miniszterelnök-pártelnök által kineveztetett alkotmánybíróságnak elkeresztelt testület, hány alkalommal mondta ki, a kihirdetett ukáz alkalmazhatatlan?
(more…)

2019.07.20.

Senki sem próféta a saját hazájában A 80 éves Mihály Ottó köszöntésére

A zsenik mindig rossz korban élnek. Rossz korban, mivel megelőzik saját korukat. Ezért sorsuk az értetlenség, a meg nem értés, a kudarc. Milyen sors vár arra, aki a neveléstudománnyal foglalkozik egy életen át, egy olyan országban, amelyben a hatalom mindenkor a legfontosabb feladatának tekintette, hogy megmondja az iskolának, megmondja a pedagógusnak, mit kell tanítania, ha a pályán akar maradni? Milyen sors vár arra, aki a neveléstudománnyal foglalkozik egy életen át, egy olyan országban, amelyben a pedagógus legfontosabb feladata felkészíteni a gyermekeket a hatalom tiszteletére, elfogadására, kiszolgálására? Ilyen korban hirdette meg Mihály Ottó a szabad iskola eszméjét. Ilyen korban hirdette meg a pedagógus-hallgatóknak, s rajtuk keresztül minden pedagógusnak, hogy neveljenek olyan embereket, akik értik a világ dolgait, akik saját kezükbe akarják venni sorsuk irányítását, akik tudják, hogy a hatalmat korlátok közé kell szorítani, hogy az embereket szolgálja, s ne saját érdekeit. Rossz korban született? Rossz korban él?
(more…)

Címkék:

A köznevelés trágyadombja

A köznevelésről szóló törvény módosítására benyújtott törvényjavaslattal lényegében nincsen semmi baj. Annak az általános igénynek tesz eleget, hogy legyen végre rend az országban. Annak a széles körben támogatott igénynek tesz eleget, hogy az állam, személy szerint a miniszterelnök-pártelnök döntsön minden kérdésben, mindenki helyett. Ez az iromány megfelel mind a két követelménynek. Igaz szövege tele van hibával, de a végeredmény biztos: elfogadásával a szülők számos ügyben megszabadultak a gyermekükkel kapcsolatos döntések terhétől, az óvodák és iskolák mentesülnek több kérdésben a felelősségvállalás kötelezettsége alól. Nem érdemes végigfutni az oktatás terén 2010-óta végbement változásokon, hiszen akiket érdekeltek ezek a kérdések, azok ismerik, tudják, miről van szó, akik nem ismerik, nem tudják, azok nem is akarták, nem is akarják, megismeri azokat. Hasonló megállapításra és következtetésre lehet jutni a megtett út „eredményei” és a jövő kilátásai ecsetelése terén is. Maradjunk ezért a biztató jelennél.

(more…)

2019.07.17.

A köztársasági elnök és a törvények

Miután a király (helyébe lépő köztársasági elnök) megsértése bűncselekmény törvényi tényállását az országgyűlés még nem emelte vissza a magyar büntetőjogba, fel lehet tenni nyilvánosan a kérdést, irányadóak-e a legfőbb közjogi méltóságra azok a szövegek, amelyek törvény megnevezéssel ellátva, aláírásával ékesítve megjelennek az ország legelkötelezettebb kormányzati lapjában, a Magyar Közlönyben?
(more…)

2019.07.04.

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!