Út az Európai Egyesült Államok felé

Európának mindenekelőtt a fejekben kell egyesülnie. Egymás megismerése, egymás elfogadása az első és a legfontosabb lépés ahhoz, hogy létrejöhessen az Európai Egyesült Államok. Feltehetően az elkövetkező esztendők során számos összecsapásra kerül sor az egyesülést támogató és elutasító erők között. Melyik lesz az erősebb? Melyik győz? Ez azon is múlik, mennyire lehet közel hozni lélekben egymáshoz a kontinensen élőket. A megismerés útja az oktatás, a kultúra és a valós információk szabad áramlása. (more…)

2019.06.20.

Tudósok lázadása

A hatalom és tudósok viszonya meghatározó egy ország életében. A tudomány szolgálhatja mindenki érdekeit és szolgálhatja kizárólag a hatalmon lévőket. A tudomány akkor szolgálja a közt, ha nagyfokú szabadságot élvez, ehhez megkapja a szükséges és elégséges támogatást, eredményeihez hozzá lehet férni, a köz javára hasznosulhatnak. A tudomány gyakorlása időigényes, költséges és kockázatos dolog. A tudomány művelői általában nem a saját zsebükből fedezik azt az utat, amely reményeik szerint elvezet a kitűzött célhoz, szerencsés esetben annál is tovább. Nem zárható ki azonban az sem, hogy a befektetés nem térül meg. A tudomány művelője szerencsés esetben megrendelést kap, s a megrendelő fizet, még szerencsésebb esetben talál szponzort, aki fantáziát lát az elképzelésében és támogatja annak megvalósítását. Ördögi kör: a tudás nem érvényesülhet pénz nélkül, illetve ahol nincs tudás, nem termelődik pénz. (more…)

2019.06.17.

Zánka tanulságai

Hornyák Tibor levelét megírta. A levelet Cséri Lajos Művész Úrnak címezte. A levél tárgya: Zánkai Erzsébet-tábor Dr. Nádházi Lajos emléktáblája. A levél tartalmának megismerése és értelmének feltárása előtt, a szereplőkkel kell megismerkedni. (more…)

2019.06.08.

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!