A varázsgömb

A kormányváltásra készülő demokratikus baloldal bukásának egyik oka, nem találtak szövetségeseket céljaik megvalósításához. Ezért a kormányváltásra készülő pártok nemcsak gyengék és eszköztelenek voltak ahhoz, hogy eljussanak az ország minden településére, hanem szövetségesek hiányában üzeneteiket sem tudták széles körben teríteni.

A varázsgömb

A kormányváltásra készülő demokratikus baloldal gyengesége több szempontból is tetten érhető. Ezek között előkelő helyet foglal el, hogy egyik párt sem a legkisebb közös többszörös megtalálására, hanem az erőfitogtatásra helyezte a hangsúlyt. A különböző pártprogramok között céljaik és a hozzárendelt megoldások alapján alig lehet különbséget tenni: Magyarország legyen jogállam, érvényesüljön a hatalommegosztás rendje, a szabadságjogok maradéktalanul érvényesüljenek, szűnjön meg a korrupció, a közteherviselés legyen arányos, csökkenjen a szegénység, szűnjön meg a gyermekéhezés, tanulhasson, aki tanulni akar, újuljon meg az egészségügy. Koránt sem teljes ez a felsorolás, de jól érzékelhetően lett volna alap az egységes fellépéshez. A kormányváltásra készülő demokratikus baloldal gyengeséglistájára felkéredzkedik az a tény is, képtelenek voltak összehozni egy vonzó, első hallásra megjegyezhető üzenetet. Azt feltételezték, hogy az ország tele van olyan emberekkel, akik nemcsak elolvassák – a jórészt párt honlapokon közzétett -, hosszú és bonyolultan megszövegezett programokat, hanem össze is vetik a bennük foglaltakat. Mindezt egy olyan országban, amelyben az emberek jelentős része – iskolázottságától függetlenül – szövegértési gondokkal küzd. Nem készült tömegmozgósításra alkalmas vízió, s hozzá egy fülbemászó dallam, egy frappáns rigmus, egy jópofa vicc, amelyet be lehet csempészni az agyakba, s amely akkor is eszébe jut sokaknak, nagyon sokaknak, ha nem is akarnak rágondolni. Az a mondat, hogy nincs visszatérés a 2010 előtti állapothoz, még azoknak se mond semmit, akik ezt hajtogatják. A tagadásból pozitív üzenet ritkán származik. A gyengeségek közé tartozik a rossz helyzetértékelés, a fantáziátlanság, a mozgósításképtelenség. Nézzük a helyzetértékelést: a feltételezések ellenére nem volt kormányváltó hangulat az országban, s nem a kormányváltásra törekvőket segítette a magas részvételi arány.

Az innováció hiánya

A választási kampány régi eszközei – plakátozás, szórólapozás, piacra járkálás, lakásokba becsöngetés, fórumszervezés – alacsony hatásfokúak. A számítógépes mozgósítás nem hagyományos eszköz ugyan, azonban ezen keresztül nem lehet megszólítani azokat, akik nem rendelkeznek vele, akik nem férnek hozzá az internethez, akik nincsenek rajta a facebookon, akik nem értenek hozzá. Sem az új, sem a régi pártok nem rendelkeznek olyan tagsággal, pártolótagsággal, aktívahálózattal, amelyek lehetővé teszik a hatékony országjárást. A rend kedvéért meg kell említeni, az ellenzék a sajtó útján nem érhette el a választók többségét. Ez a tény ehelyütt azért nem érdemel hosszabb kifejtést, mivel a sajtó (nem)szabadság helyzete köztudomású. A rendelkezésre álló ellenzéki sajtóorgánumok nem lehettek hatékonyak, egyrészt korlátozott elérhetőségük miatt, másrészt azért, mert kapacitásuk jó részét lekötötte a ki, kinek a javára lép, nem lép vissza viták, monológok moderálása, s a tulajdonos érdekeltsége szerint legesélyesebbnek kikiáltott képviselőjelölt helyzetbe hozása. Végül, de nem utolsó sorban mindezeket a tényezőket felerősítette az elvesztegetett idő. A kampányoló jelöltnek feltett választói kérdésre, hol voltatok az elmúlt négy évben, nem lehetett érdemi választ adni.

A társadalmi beágyazottság hiánya

A kormányváltásra készülő demokratikus baloldal vereségének oka, mégsem gyengeségeikben, hanem a társadalmi partnerség, beágyazottság szinte teljes hiányában rejlik. Nem találtak szövetségeseket, akiken keresztül eljuthattak volna a legkisebb település, legtávolabbi zugába. A számításba jöhető partnerek: az egyházak, a szakszervezetek a civil szervezetek, a művészek. A kistelepülések közvélemény-formálói a pap, a tanító, az orvos. Jól érzékelhető ebből a felsorolásból, hogy egyik csoporthoz tartozók elérése is irreális célkitűzés széthúzás esetén, jól és egyszerűen megfogalmazott célok nélkül. Nem vitatható az sem, hogy nagyon nehéz partneri kapcsolatot teremteni olyan légkörben, amikor minden és mindenki ki van szolgáltatva a hatalomnak, amikor a hatalommal ellentétes vélemény kifejtése egzisztenciális veszéllyel jár. Ördögi kör alakult ki. A kormányváltók mellé állni csak akkor reális lehetőség, ha reális esély van a kormányváltásra. Annak viszont csekély a lehetősége, hogy ilyen támogatás nélkül kialakul a kormányváltó hangulat.

Ma az a furcsa helyzet, hogy az elégedetlenkedők és szervezeteik hangsúlyozottan „politikamentesnek” nyilvánítják magukat és mozgalmukat. Az utcára vonulók – bármelyik elégedetlen csoport lépet fel – kifejezetten kérték, hogy a politikai pártok ne vegyenek részt az általuk szervezett megmozduláson. Ez a magatartás is politizálás, lényegében a hatalmon lévők támogatását jelenti. Annak a hatalomnak a támogatását, amelyik elutasítja őket és követeléseiket. Ezért sem vezethettek sikerre a pedagógusok megmozdulásai, az egészségügyben dolgozók fellépései.

Az egyházak kifejezetten a kormány mellett állnak. A részükre juttatott állami támogatások tükrében ez érthető, de vitatható magatartás. Még azok a hitéleti tevékenységet folytató civil szervezetek sem segítették a kormányváltó törekvéseket, amelyeket ez a kormány megfosztott az egyházi jogállástól. [Külön elemzést igényel a közvetlen politizálás lehetősége a civil szférában.] A kistelepüléseken szolgáló papság jó esetben nem foglal állást választási kérdésekben. A szakszervezetek súlytalanok. Tagjaik száma fogy, érdekvédelmi szerepük és lehetőségük csekély, együttes és közös fellépésükre nem volt példa, egymással sem szolidárisak. Sok esetben a szakszervezet a kormánnyal való együttműködést, s nem a konfrontálódást vállalja. A kistelepülésen dolgozó pedagógus nem szólhat a kormányváltás mellett, mivel kiszolgáltatott, vezetőit a miniszter nevezi ki, akaratán kívül tagjává vált a pedagógus karnak, amelyik hivatalból fegyelmi eljárás alá vonhatja, szakszervezeti segítségre aligha számíthat. Az orvosok helyzete annyiban jobb, mint a pedagógusoké, hogy a pedagógus jó esetben pályaelhagyóként dolgozhat a határon túl, az orvosokat szívesen látják mindenütt.

Ismert állítás: a világ természetes rendje, hogy vannak szegények és gazdagok, Korántsem természetes azonban, hogy a szegények önként döntenek úgy gyermekeik és azok gyermekei is szegénységben éljenek. A Horthy korszak szegényei is támogatták a hatalomban lévőket. Ők nem tehettek mást. Nyílt szavazáson, felügyelet mellett tették le voksukat a hatalom mellett. Az Orbán korszak szegényei saját akaratukból, a szavazófülkében döntöttek úgy, nem akarnak változtatni saját és utódjaik helyzetén.

A magyar iskolarendszer szerepe

Miután a magyar iskolarendszer nem tekintette feladatának a tanulók felkészítését a kételkedésre, a folyamatok értékelésére, elemzésére, megértésére a mai hatalom joggal építhetett a zsigeri idegengyűlöletre. Miután a magyar iskolarendszer nem tekintette faladatának a tanulók felkészítését az öngondoskodásra, a társadalmi szolidalításra, a másság elfogadására a hatalom joggal építhetett a vezérvárás hagyományára. Bár a magyar iskolarendszer nem változott, talán megtörténik az a csoda, hogy a magyarok történelmük során először saját erejükből jobbra fordítják az ország sorsát. Nincs ma olyan varázsgömb, amelyből ki lehetne olvasni a választ a kérdésre, erre a „momentumra” meddig kell várni?

Címkék:

2018. május 7. hétfő

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!