Az égig (nem) érő fák

Gondterhelt a miniszterelnök. Érthető. Vállain egy nemzet – határon innen és túl – sorsa. Mennyi és milyen súlyosak a terhei? Nyomasztja Európa jövője. Aggódik a kereszténységért is. Nem véletlenül szedett fel jó pár kilót. Soványan nem lehet elviselni ekkora nyomást. Persze, kell a tekintély annak, aki harcban áll mindenkivel. Mindenkivel, aki gondolkodni, pláne az övével nem egyező gondolatokat kimondani merészel. Nem véletlenül szabdalják egyre mélyülő árkok a homlokát. Gyötrődik! A gyötrődésnek pedig ára van. Jól látszik mindez a heti rádiós szózatainak televízión keresztül történő közvetítésekor. Ügyes beállítás: gondos apaként magyaráz a tudatlan népnek. Gesztikulál, kissé az asztalra terülve. Néha könyököl. Elmélyülten tekint a távolba, amikor megosztja gondolatait, töprengéseit, terveit. Félelmeit nem kell megosztani. Kétségek nem gyötrik. Nem kapkod. Lassan tagolja szavait. Ha kell, ismétel. Mindent megfontol, mindent meggondol, mint ahogyan tette ezt egykoron Ferenc József császár, mikor – nyugodt lelkiismerettel – hadat üzent Szerbiának, kimondva egyúttal több millió ember halálos ítéletét, megpecsételve – többek között – saját birodalmának sorsát. Ki tudja miért vállalkozott erre a “kalandra” az agg uralkodó? Ki tudja, miért nem látta, hogy birodalma a huszadik században fenntarthatatlan?

Lennének kérdések a miniszterelnök részére is. Lennének, de mi végből? Csak azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket ő tesz fel saját magának. Ezért jó a rádióstúdió. Kezdetben volt riporter, aki – mély tisztelettel és nagy bátorsággal – felolvasta a kezébe nyomott kérdéseket. Ma már nem szükséges megadni a végszót. Napjainkban a monológ a divatos műfaja. Nem zavarja senki. Nem is zavartatja magát. Mindig fontos dolgokat közöl. Legutóbb átírta a magyar történelem talán legnagyobb horderejű eseményének hivatalos értékelését: Trianon nem minősül a jövőben nemzeti tragédiának, hanem örvendetes eseménynek, amelynek eredményeképpen végre megszabadultunk a sok idegentől. Ez persze csak részben igaz, mivel tizenhárom kisebbséget ismernek el hazánkban a törvények, s nem tartoznak közéjük a tévedésből megmaradt zsidók, a frissen ideköltözött kínaiak és törökök.

Ha lehetne kérdést feltenni a miniszterelnöknek, feltétlenül meg kellene kérdezni: lakosságcserére készül? Még a válasz is kitalálható: “Igen! Mindenkit, aki aláírta az olimpia ellenes népszavazást – családjával együtt – kicseréljünk megbízható, határon túl élő, újdonsült magyar állampolgárral. Az erről szóló törvényt Semjén Zsolt fogja lóháton, lóhalálban behozni a parlamentbe. A kérdés nem tűr halasztást. Meg kell oldani, mielőtt légmentesen lezárjuk az ország határait.”

Kérdezési lehetőség hiányában csak azt lehet kijelenteni, a miniszterelnök nem tett mást, csak megszokott módon gumicsontot dobott a nép közé. Egészségügy, oktatás, szegénység, elherdált, elcsaklizott milliárdok. Ezekről a kérdésekről el kell terelni a nép figyelmét. Lám, milyen sok újságíró ráharapott a homogén nemzet gondolatára. Pedig nem új miniszterelnöki eszmefuttatásról van szó. Nem új, még akkor sem, ha azt állította a bejelentésekor, hogy három évet várt ezzel az okoskodással, amíg megfelelő lesz a helyzet, a légkör idehaza. 2015-ben ezt a “viccet” már elsütötte a Magyarországról szóló EP-vita előtt Strasbourgban.

Orbán Viktor saját hatalmának megtartásáért tudatosan vakvágányra terelte az országot. Tudja, tudnia kell, a tűzzel játszik. Tudja! Nem érdekli! Azt hiszi, tévedhetetlen! Pedig éppen ő bizonyította be – s erről mesélhetnének a Kossuth tér, a József nádor tér, a Városliget oktalanul kiirtott, több évtizedes fái – számtalanszor, a fák nem nőnek az égig.

Címkék: ,

2017. március 17. péntek

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!