Tisztesség és hatalom

Ruszkik haza! Süvöltötte a mikrofonba egy vékony dongájú, szakállas fiatalember 1989-ben a Hősök terén. Kivonultak. Ez az ember ma, jócskán megterebélyesedve, megőszülve, Magyarország miniszterelnökeként újra szélesre tárta a kapukat előttük. Erősíteni kell a kapcsolatokat minden áron. Miért? Oroszország adott már menedéket száműzött magyar miniszterelnöknek! Ez része a megbonthatatlan orosz-magyar barátságnak. Rákosi száműzetésben, Krasznodarban töltötte élete utolsó éveit. Valahova menni kell neki is, ha kiderül, hogy aranyból készültek a csapok az új miniszterelnöki rezidenciában.

Tisztesség és hatalom

A mai hatalom nem is takargatja valóságos természetét. Esze ágában sincs azt a látszatot kelteni, hogy tisztességes. Éppen ellenkezőleg, mindent megtesz annak érdekében, hogy a napnál is világosabbá tegye, döntéseinek meghozatalakor a tisztesség nem mérlegelési szempont. Lehet-e tisztességes hatalomról beszélni? Lehet-e a hatalom tisztességes? Nyugodtan lehet a válasz, nem! Nem! Hiszen a hatalom önmagában nem létezik. A hatalom, elvont fogalom. Sem ilyen, sem olyan nem lehet. A hatalom akkor válik kézzelfoghatóvá, amikor gyakorolják. Amikor a hatalmat gyakorolják, akkor derül ki, hogy tisztességesen vagy tisztességtelenül. A hatalom gyakorlása szintén elvont fogalom. Az emberek túlnyomó többsége nem töri a fejét azon, ki, mit, hol, miért tesz, nem tesz valamit. Az emberek túlnyomó többsége soha, vagy igen ritkán találkozik a hatalom gyakorlójával. Az emberek túlnyomó többsége csak annyit érez: élete, sorsa jobbra, rosszabbra fordul, esetleg nem változik semmi. Nem tudja, nem érdekli ennek oka. Ebből a pontból elindulva lehet megkeresni a határát a hatalom tisztességes gyakorlásának. Mert nem szükségszerű, hogy a hatalom gyakorlása átláthatatlan, zavaros, érthetetlen folyamat legyen.

Még a látszat sem csal

Ha a hatalom gyakorlását úgy fogjuk fel, mint lehetőséget a létező megoldások közötti választásra, s a kiválasztott megoldás végrehajtására, akkor már csak azt kell vizsgálni, miképpen zajlik le a kiválasztás folyamata és a döntés végrehajtatása. Ebből világossá válik a hatalom gyakorlásának természete. Minél többen ismerik a választási lehetőségeket, a lehetséges megoldások mellett és ellene szóló érveket, minél többen nyilváníthatnak véleményt, vehetnek részt a döntés előkészítésben, követhetik nyomon a végrehajtást, s láthatják annak eredményét, annál tisztességesebb a hatalom gyakorlása. Minél tisztességesebb a hatalomgyakorlás, annál nagyobb az esélye a meghozott döntések elfogadásának, önkéntes és eredményes végrehajtásának. Minél tisztességtelenebb a hatalom gyakorlása, annál valószínűbb, hogy a döntések végrehajtását erőszakkal kell kikényszeríteni. Ehhez a hatalom rendelkezésére áll az ügyészség, a bíróság, a közigazgatás, a rendőrség, a fegyveres és rendészeti szervek.

Ezeknek az állításoknak a tükrében vizsgálva helyzetünket, az eredmény több mint lehangoló. Egyetlen, – de az ország és az itt élők sorsát tekintve talán a legfontosabb – kérdéskört, a közpénzekkel való gazdálkodást elemezve megállapítható: az ország sorsát meghatározó döntések úgy születnek, mintha azokhoz az itt élőknek semmi köze nem lenne. Mintha nem az itt élők bőrére születnének. Sokszor még a döntéseket sem lehet pontosan megismerni, mivel nem nyilvánosak: titkosítják a lényeget, egy vagy több emberöltőre. Sokszor a nyilvánosságra hozott döntéseket elrejtik más, érdektelen információk közé. A nyilvánosságra hozott döntések valóságos indokai és lehetséges következményei elvesznek a félrevezető politikai nyilatkozatok között. Valójában a nagyközönség azt sem tudja, ki, s hol hozza meg a döntéseket. Általában a miniszterelnök – ma még – egyes szám első személyben, saját ötletként jelent be nagy horderejű döntéseket úgy, mintha nem lenne az országnak kormánya, parlamentje, úgy, mintha a saját és nem a köz pénzét osztogatná, úgy mintha a saját, s nem az itt élők sorsa felett rendelkezne.

Minden gondos háziasszony tudja, nem lehet több a család kiadása, mint a bevétele. Ezért kell előre gondolkodva megtervezni, mikor, mire fordítják a befolyó összegeket. Ezért kell közösen eldönteni a kiadások rangsorát. Ezért kell megtalálni az igényekhez és a lehetőségekhez legjobban igazodó kínálatot. Ezért kell rendszeresen áttekinteni a gazdálkodás helyzetét. A mai hatalomtól minden idegen, ami egy gondos háziasszonyt jellemez. Pedig a hatalom mindig más pénzével sáfárkodik.

Volt egyszer egy országgyűlés

Miután a hatalmon lévő pártok úgy kaptak megbízást a választóktól, hogy nem készítettek választási programot, miután a mai kormány úgy látja el feladatát, hogy nem készített kormányprogramot, a napi politikai érdekek határozzák meg a közpénzek sorsát. Súlyos felelősség terheli ezért az országgyűlés minden tagját. Súlyos felelősség terheli azokat az országgyűlési képviselőket, akik támogató szavazatukkal lehetővé tették, hogy egyetlen nap alatt törvény születhessen. Akik támogató szavazatukkal lehetővé tették a bevételek kivonását az adófizetési kötelezettség alól. Akik támogató szavazatukkal hozzájárultak a közbeszerzés szabályainak kijátszásához. Akik támogató szavazatukkal korlátlan felhatalmazást adtak a kormánynak a költségvetés fejezetei közötti átcsoportosításra, a közpénzek kormány által meghatározottak szerinti elosztására, a közpénzek felhasználásával összefüggő adatok titkosítására.
A közpénzek elosztása – “normális esetben” – az Országgyűlés dolga. Erre minden évben sor kerül, az ország következő évi költségvetését meghatározó törvény elfogadásával. A költségvetés összeállítása és elfogadása az Országgyűlés legnehezebb és legfontosabb feladata. Ennek során az országgyűlési képviselők végiggondolják, milyen célokra, s mennyit adnak a rendelkezésre álló állami bevételekből. Az elosztásnak az állam működését, az állami közfeladatok végrehajtását, az állami célkitűzések megvalósítását kell szolgálnia. A különleges feladat megoldásához korábban különleges tárgyalási rend kapcsolódott, melyet az Országgyűlés korábbi, 2014-ben hatályon kívül helyezett Házszabálya tartalmazott. Ennek lényege, hogy ezt a törvényt több fordulóban, több hónapon – szeptembertől-decemberig – keresztül tárgyalta az Országgyűlés. Az első fordulóban elfogadták a fejezeti főösszegeket. A második fordulóban az adott feladatokhoz rendelt forrásokat osztották szét konkrét feladatokra. Ez a megoldás többhetes tanácskozásokat tett lehetővé, egyeztetésekkel, megállapodások megkötésével, a lehetőségek mérlegelésével. Több ezer – kormánypárti és ellenzéki oldalról – benyújtott képviselői módosító indítvány elbírálásával. A költségvetési törvény megvitatásával egy időben került sor a bevételi oldal – az adók és mértékük – szükség szerinti módosítására. Ezek a folyamatok nyilvánosak, nyomon követhetők, az érdekeltek által megismerhetők és az országgyűlési képviselőkön keresztül befolyásolhatóak voltak. Mára a költségvetés elkészítése bohózattá silányult. A 2017. évi költségvetési törvényjavaslatot 2016. április 26-án nyújtották be az Országgyűlés részére, és június 24-én már ki is hirdették. A benyújtás időpontjában az adott év, és a következő év gazdasági folyamatait csak megjósolni lehetett. Nem voltak ismertek az előző évi zárszámadás adatai sem. Így a valóságos tervezéshez szükséges információk nem állhattak rendelkezésre. Az adótörvények módosítására 2016. novemberében került sor. A költségvetési törvényt néhány napos vita után fogadta el az Országgyűlés. Módosító indítványt – több mint ezret – az ellenzék adott be. Ezeket elutasították a kormánypárti képviselők. Ők viszont kevesebb mint ötven módosító indítványt adtak be. Miután az elfogadott költségvetési törvénynek szinte nincs olyan tétele, amelyhez a kormány – a költségvetésről szóló törvényben és az államháztartásról szóló törvényben biztosított felhatalmazás alapján – ne nyúlhatna hozzá: az Országgyűlés a gyakorlatban átadta a költségvetés feletti rendelkezés jogát a kormánynak.

A kormány nem tétlenkedik

Aki veszi a fáradságot és belép a Magyar Közlöny interneten elérhető oldalára, rövid idő alatt meggyőződhet arról, hogy 2016. december utolsó két hetében több 100 milliárd forint került szétosztásra kormányhatározatokkal. A kormányhatározatok számos esetben törvényi felhatalmazást sem tartalmaznak a határozat kiadásra. A Kormány december közepén egyházi fejlesztésekre több mint 121 milliárd forintot utalt ki. A kormány több 10 milliárdot juttatott a határon túli egyházaknak és más baráti magyar szervezeteknek. Jutott pénz bőven sportcélú programokra, beruházásokra, kebelbaráti városok fejlesztésére. A kormányzati döntéseknek nincsen törvényi “lába”. Nem alapozzák meg országgyűlési döntések, programok, tervek. Ezek a kormányhatározatok teljesen önkényesen határozzák meg a támogatandó szervezeteket, célokat és összegeket. Ezeknek a kormányzati döntéseknek nincsenek korlátjai. Nincs olyan szervezet, amelyik megkérdezné a kormányt, miért annak adott, miért arra célra, miért annyit összeget.
Mára teljesen természetessé vált az is, hogy egy állami beruházás költsége jócskán meghaladja az eredetileg tervezett összeget. A 2017-ben megrendezésre kerülő “vizi” világbajnokságra – sajtóinformációk szerint – az eredetileg bejelentett összeg tízszeresét költötték már el. Mellesleg a beruházásért felelős személy kormányfői “vállveregetésben részesült”, amikor kénytelen volt átadni a helyét az úszó szövetség élén. “Vigaszdíjként” továbbra is egyik felelőse maradt a vízi világbajnokság előkészítésének. Természetessé vált az is, hogy állami beruházások estében a közbeszerzés számos garanciális előírását nem kell alkalmazni. Például a “vizi” világbajnokság egyes létesítményeinek építtetőjét a kormány jelölte ki.
Lehet-e tisztességes a hatalom gyakorlása, ha eredményeképpen sok 100 milliárd forintot átláthatatlanul, önkényesen, ellenőrizhetetlen módon osztanak szét, engednek át politikai partnereknek? Nem! Lehet-e tisztességes a hatalom gyakorlása, ha nem garantálja a közpénzek legoptimálisabb felhasználását? Nem! Lehet-e a hatalom tisztességtelen gyakorlóira bízni az ország sorsát? Lehet, de nem szabad!
Vajon hogy merte megtenni a miniszterelnök, hogy saját szakállára, törvényi felhatalmazás nélkül borítékba rakatott közel 30 milliárd forintot, étkezési utalványok formájában? A miniszterelnöki bejelentés alapján a nyugdíjasoknak szétosztott Erzsébet-utalványok útvonala nyomon követhetetlen. Sem a borítékolást, sem a borítékból való kivételt nem lehet hiteles módon bizonyítani, számszakilag elszámolni. Vajon hogy merte megtenni a miniszterelnök, hogy közel 400 millió forintot kidob az ablakon? Ennyibe kerül körülbelül a 32 ezer külföldön élő magyar állampolgárnak elküldött, Magyarországon felhasználható étkezési utalvány. A borítékolás megtörténte és kibontása ebben az esetben is csak fikció. Annak pedig, hogy valaki hazautazzon Orbán kegyéből megvacsorázni, legalább annyi az esélye, mint az utazás elmaradásának. A válasz egyszerű. Nem fél attól, hogy az elkövetett bűncselekmények elévülési idején belül kormányváltásra, a legfőbb ügyész menesztésére kerül sor. Esetében pedig szóba jöhetnek olyan tényállások is, amelyeknél ez az idő 20 év. Horthyt Sztálin mentette meg a nürnbergi felelősségre vonástól. Lehet, hogy ez az alapja az erősödő orosz-magyar barátságnak?

2017. február 3. péntek

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!