Az oktatás jobban teljesít!

Az oktatás szabadsága, a véleménynyilvánítás szabadsága, a sajtószabadság ikertestvérek. Szüleik a demokrácia és a jogállam. A hatalom mindnyájukat beletemette az általa felépített diktatúra, a Jó Állam betontalapzatába. Most Csipkerózsika álmát alusszák. Remélhetően nem kell száz év az ébredésükhöz.

Az oktatás jobban teljesít!

A kormány mindenáron el akarja hitetni az itt élőkkel, az ország egyre jobban teljesít. Miniszterek, államtitkárok, ilyen-olyan rangú hivatalnokok, országos és helyi politikusok, kegyencek és megfélemlítettek bizonygatják: nincs már messze az az idő, amikor a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet. Számok, adatok ömlenek a nagyérdeműre. Minden mutató javul. Aminek nőnie kell, az nő, aminek csökkennie kell, az csökken. Aki nem hiszi járjon utána, gondolják a kormányzati szócsövek. Most légy köpött a levesbe. Egy külső értékelő, az OECD által elvégzett PISA-mérés adatai igazolják, az oktatás teljesítménye jelentősen romlott, a rossz anyagi helyzetben lévő családok gyermekei reménytelenül leszakadnak. Ebből két következtetést is le lehet vonni: az oktatás nem része az országnak, vagy az ország és benne az oktatás rendszere nem teljesít jobban. Valószínűleg az utóbbi megállapítás a helytálló. Az oktatás helyzetének romlása azért aggasztó, mivel annak az országnak nincs biztató jövője, amelyben az oktatási rendszer rosszul teljesít. Normális viszonyok között az állam érdeke olyan iskolarendszer létrehozása és működtetése, amelyik képes és alkalmas befogadni mindenkit, aki az ország területén él. Képes és alkalmas felkészíteni őket azokra a feladatokra, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az ország fejlődési pályára álljon. A család érdeke, hogy gyermekük megkapja a lehetőséget képességeinek, személyes ambícióinak megfelelő iskolai tanulmányokat folytatásához. Az egyén sikeressége a garancia az állam sikerességére. Miért nem működhet jól a magyar oktatás rendszere? A válasz egyszerű: az Orbán-kormány nem az ország, hanem önös érdekeinek szolgálatába állította, ezért államosította azt. Az államosítás lényege: a gyermekek nevelésének irányítása kerüljön az állam kezébe, s az állam dönthessen, kinek milyen sors jut. Az államosított rendszer nyújt lehetőséget ahhoz is, hogy az állam által fontosnak tartott ideológiát eljuttassa a gyermekekhez és családjukhoz.

A mindenható állam

Az államosítás eredményeképpen minden döntési jog az államhoz került. Az állam ellátja a közhatalmi, a fenntartói és intézményi feladatokat is. Ez a rendszer 2011 óta, több lépcsőben, fokozatosan épült ki, s közeleg a befejezéshez. A fenntartói feladatok ellátására 2013-ban létrejött egy központi hivatal, az oktatásért felelős miniszter irányítása alatt. Ebbe olvadtak be az intézmények, így szervezeti önállóságuk megszűnt. Az állami hivatali rendszer részévé, az állami akarat végrehajtóivá váltak. A központi hivatal osztódik 2017. január 1-jén: oktatási központra és tankerületi központokra. A lényeg azonban nem változik. A legfontosabb fenntartói ügyekben – intézménylétesítés és megszüntetés, intézményi tevékenységé meghatározása – továbbra is a miniszter dönt. Ezáltal a közhatalmi és a fenntartói jogosítványok összemosódnak. A központi hivatalon keresztül a miniszter irányítja a tankerületi központokat. A tankerületi központ fenntartóként “ellátja” az intézményvezetői döntések legfontosabb elemeit munkáltatói és költségvetési ügyekben. Ezáltal a fenntartói és az intézményi jogosítványok összemosódnak. Az alá- és fölérendeltségi viszonyok biztosítják a parancsok végrehajtását: a miniszter nevezi ki, menti fel az oktatási központ, a tankerületi központok, az iskolák vezetőit. A tankerületi központok vezetői nevezik ki, mentik fel az iskolai dolgozókat. A függőségi rendszer a kézi vezérlés alapja. A kézi vezérlés pedig eltünteti a döntési felelősséget.

A “szakmailag önálló” intézménynek nincs költségvetése, vezetőjének nincs gazdálkodási jogosítványa, alkalmazási joga. Nem köthet megállapodást. Nem hozhat olyan döntést, amelynek végrehajtásához pénzre van szükség. A tankerületi központ belső szabályzatában meghatározott összeg erejéig az intézményvezető kötelezettségvállalói és javaslattevői jogosítványt fog kapni.

A kudarchoz vezető út mérföldkövei

Az első: a rendszer államosítása. Az állam közhatalomként szabályoz, ellenőriz, szankcionál. Fenntartóként szervez, iskolaként végrehajt. Az állam közhatalmi, fenntartói döntéshozatalának feltételei nem szabályozottak, bármikor megváltoztathatók, egyeztetési kötelezettség, külső kontroll nincs.

A második: a tankötelezettség idejének csökkentése. A tankötelezettség annak meghatározása, mikortól meddig kell a gyermeknek iskolába járnia. E kötelezettség egyben jog is: az állam köteles garantálni, hogy legyen olyan intézmény, amely nem tagadhatja meg a tanuló felvételét. A tanulás joga a tankötelezettség megszűnése után is megmarad. Az állam ellátási felelőssége és kötelezettsége azonban megszűnik.1993-ban, a közoktatásról szóló törvény elfogadásakor – a tizenhat éves korig tartó tankötelezettség megtartása mellett – megegyeztek a parlamenti pártok abban, hogy az iskolaválasztás kényszere a tizenhatodik életév utánra tolódjon ki, ezért az általános műveltséget megalapozó oktatás tartson tíz évig, azt követően kezdődjön a szakképzés. Megegyeztek abban is, hogy az érettségihez jutók aránya érje el a korosztály hetvenöt százalékát. A tizennyolc éves korig tartó tankötelezettséget kevesebb, mint tíz évig tartott. Miért romlottak az esélyek a tankötelezettség utáni iskolakezdéshez? Az ok: az oktatáspolitikai célkitűzések változása, melyet mindennél jobban kifejez a miniszterelnöki kijelentés: “egy jó szakma többet ér egy diplománál.” Míg a helyi önkormányzat politikai felelősséggel tartozik választóinak a település iskolarendszeréért. Anyagilag is érdekeltek abban, – a tanulói létszámhoz kötött finanszírozás miatt – hogy minél többen járjanak az általuk fenntartott iskolába. Az állam érzéketlen a helyi közösségi problémákkal, munkaerőpiaci, foglalkoztatási gondokkal szemben. Költségvetési szempontból viszont érdekelt, hogy csökkentse az ellátó rendszert. A tankötelezettség idejének tizenhat éves életkorra történő visszaállítása, a szakképzettséget, használható tudást nem biztosító hídprogramok bevezetése – aki az általános iskola után nem jut be középfokú iskolába, itt teljesíti a tankötelezettségét – korlátlan lehetőséget biztosít a középfokú iskolai férőhelyek csökkentéséhez.

A harmadik: a tantervi utasítás rendszerének visszaállítása. Az oktatási rendszer legvitatottabb kérdései – ebben sosem volt konszenzus – a pedagógiai-szakmai munka központi szabályozásának mélysége, ezzel összefüggésben az intézmény szakmai önállóságának terjedelme. A tartalmi szabályozást – a jogszabályban kiadott – Nemzeti alaptanterv, kerettanterv, vizsgakövetelmények útján lehet megoldani. A Nemzeti alaptanterv és a vizsgakövetelmények kötelezősége nem volt vitatott. A kerettanterv megítélése – kötelező vagy ajánlott – változott. A kötelező kerettantervet alkalmazni kell. Az ajánlott kerettanterv alkalmazható, de az iskola saját helyi tantervet is készíthet. A kormányváltások így tantervváltásokkal jártak. A 2003-ban kiadott Nemzeti alaptanterv az iskolákkal szembeni elvárásokat a kulcskompetenciák fejlesztésében határozza meg, konkrét tananyag hozzárendelése nélkül. Az iskolák határozták meg a célhoz vezető utat, a tananyagot, a magasabb évfolyamra lépés feltételeit. Nem kellett minden tanulók azonos időpontra azonos teljesítményt elérni. Az ajánlott kerettanterv segítette munkájukat. Az általános iskola első-harmadik évfolyamán tilos volt a “buktatás”, kötelező a szöveges értékelés. Az intézményi munka ellenőrzésében szerepe volt a szülőknek, a tanulóknak. A 2012-ben kiadott Nemzeti alaptanterv mindent visszarendezett: a kerettanterv kötelezővé vált, az elérendő célokhoz tartalmi követelményeket rendeltek hozzá, lehet buktatni, a szöveges értékelés időszaka az első évfolyamra és a második évfolyam első félévére szorult vissza. Nincs idő, nincs lehetőség a hátránycsökkentésre, a családi, szociális, kulturális helyzetből adódó eltérések figyelembe vételére. Aki lemarad, az kimarad. Sorsa a hídprogram.

A negyedik: a pedagógusok szakmai, módszertani szabadságának felszámolása. A pedagógus a kerettantervben előírtakat teljesíti. Meg kell követelnie minden tanulótól, hogy a meghatározott időpontra elsajátítsa, amit központilag előírtak. A közoktatás rendszerében a pedagógus döntött arról, melyik tankönyvet alkalmazza. A köznevelés rendszerében a kerettanterv adott tantárgyához az állam által kiadott két tankönyv közül lehet választani. Nincs igény az innovációra.

Az ötödik: a szakképzés rendszerének átalakítása. A közoktatás rendszerében a szakiskola a kilencedik-tizedik évfolyamon közismereti tananyagból készíti fel a tanulót, kiegészítve azt a szakképzést megalapozó ismeretekkel. Így lehetősége van a tanulónak arra, hogy iskolát, szakképzést váltson, szakmai bizonyítvány megszerzése után bekapcsolódjon az érettségire történő felkészítésbe. A közoktatásban a szakközépiskola kilenc-tizenkettedik évfolyamain érettségire történő felkészítés, valamint a szakképzésbe történő bekapcsolódást elősegítő szakmai és gyakorlati ismeretek átadása folyik. A szakmai vizsgára szakképzési évfolyamon készülnek fel. A tanuló a gimnáziumi érettségivel azonos értékű érettségi bizonyítványt szerez. 2013-ban a szakiskolai felkészítés megváltozik. Az általános iskola után megkezdődik a szakképzés. A gyakorlati képzés válik hangsúlyossá. 2016. szeptember 1-jétől a szakközépiskola átveszi a szakiskola szerepét. A rendelkezésre álló idő minimális hányadát fordítják közismereti tananyagok ismereteinek átadására. A szakmai vizsga letétele után, további két évfolyamon felkészülhet a tanuló az érettségi vizsgára. Jogos kérdés: reális-e ez a lehetőség, három év „kihagyás után”? A régi típusú szakközépiskolát felváltó szakgimnáziumban az érettségivel együtt szakképesítést is kap a tanuló. A felkészítéshez rendelkezésre álló idő jelentős részét lefoglalja a szakképzés. A szakgimnázium szakirányú továbbtanulásra készít fel, ezért az itt tanulók felsőoktatásba való bekapcsolódásának esélyei nem azonosak a gimnáziumi tanulmányok után érettségit szerző tanulókéval.

A hatodik: a pedagógus kiszolgáltatottsága. A munkahelyváltás lehetősége az állami intézményfenntartás körében gyakorlatilag megszűnt. 2013. január 1-jétől az állami fenntartású intézmények az állami intézményfenntartó központ szervezeti egységeivé váltak. A munkáltatói jog gyakorlására a központ elnöke kapott felhatalmazást. Egy a munkahely, egy a munkáltató. Igaz, a szakképző intézményekből negyvenhét szakképzési centrum jött 2015. július 1-jén. 2017. január 1-től pedig ötvennyolc tankerületi központ alakul. A szakképzési centrumok és a tankerületi központok külön-külön munkáltatók. A kézi vezérlés azonban lehetővé teszi a “fekete lista” összeállítását.

A hetedik: a pedagógus megfélemlítése. A pedagógus 2015. január 1-jétől – amennyiben állami vagy önkormányzati fenntartású intézményben dolgozik – a Nemzeti Pedagógus Kar tagjaivá vált. A Nemzeti Pedagógus Kar tagja köteles megtartani a kar alapszabályában, és a kar etikai kódexében foglaltakat. Magatartásával, nyilatkozataival nem sértheti a Nemzeti Pedagógus Kar érdekeit. A Nemzeti Pedagógus Kar etikai kódexe megsértése esetén – hivatalból – etikai eljárás lefolytatására van lehetőség. Az etikai vétség miatt kiszabható büntetések között a kizárás és ehhez kapcsolódóan a “hivatalvesztés” nem szerepel. Az etikai kódex azonban szakmai szabályként határozza meg önmagát. A munka törvénykönyve szerint a szakmai szabályok megsértése megalapozza a foglalkoztatási jogviszony megszüntetését. Létrejött az állami felügyeleti rendszer és az állami minősítés rendszere. Ezek együttesen garantálják, hogy az állam egyetlen pedagógust se veszítsen szem elől. Ötévente minden pedagógust ellenőriz az Oktatási Hivatal. A miniszter által megszabott módon elvégzett intézményi önértékelés keretében kétévente minden pedagógust értékelni kell. Minden pedagógusnak pályája során két alkalommal minősítési eljárásban kell részt vennie. Megszervezése az Oktatási Hivatalnak a feladata. A sikertelen minősítés állásvesztéssel jár.

Hogyan tovább?

A kiszolgáltatottság, megfélemlítés, központi akarat végrehajtatása megöli a hivatástudatot, a kezdeményező készséget. Lázár János – ennek az elnyomó rendszernek főszereplője – közvetíti a miniszterelnök üzenetét: a pedagógusok a hibásak a rossz mérési eredményekért. Ez igaz állítás mindazokra, akik 2014-ben támogatták az előző kormányzati ciklus folytassa programjának megvalósítását. Ennek tanulságait kellene 2018-ban levonni. Ahhoz, hogy az oktatási rendszert ismét az ország szolgálatába lehessen állítani, vissza kell adni a tanítás szabadságát, a tanuláshoz való jog szabadságát. Ez csak akkor lehetséges, ha az állam visszaszorul a közhatalmi funkciók ellátására és felszedik a zsákutca mérföldköveit.

Címkék: , ,

2017. január 3. kedd

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!