Fiatalság bolondság?

Az országban élők nem először merülnek alá, nem először játszanak a kivárásra. Zsigeri ösztönévé vált az itt élőknek: túl kell élni, ki kell játszani a hatalmat, ezt a mait is. Szívesebben hordjuk a láncot, mint a kardot? Nem akarjuk észrevenni a zsarnokságot az épülő szögesdrótban, a könyvsorokban, a szögesdrótnál jobban butító szólamokban? Még mindig a hőkölő harcok népe lennénk? A magyar költök – Petőfi Sándor, Ady Endre, Illyés Gyula – figyelmeztetései terméketlen talajra hullottak? A kérdések adottak. És a válaszok?

Fiatalság bolondság?

A rendszerváltás óta a hatalom nem vette magának azt bátorságot, hogy beleszóljon a diákparlament munkájába. A minisztériumnak a feladata ez ideig nem terjedt tovább annál, minthogy megfelelő helyet, szállást, és ellátást biztosítson a küldötteknek. Így volt ez már a puha diktatúra végnapjaiban, 1988-ban is, a rendszerváltás előtti utolsó, a Zánkai Úttörőtáborban megtartott diákparlamenten, amelynek központi témája a FIDESZ megalakulása, a KISZ monopolhelyzetének megszűnése volt. Az akkori diákküldöttek szentül hitték, korosztályuk megforgatja az egész világot. Nem tévedtek nagyot. Csupán arra nem gondoltak, hogy az 1990-es változásokat másik is követi, mivel az akkor önmagukat fiatal demokratának kikiáltók húsz esztendő eltelte után – a hatalomtól megmámorosodott öregurakként – visszaforgatják az időt saját nagyapjuk korába.

Miért rossz demokráciában élni?

Komolyan azt gondolja Lázár János, hogy az oktatásban leginkább érdekeltek – a diákság – legfőbb fórumának az a feladata, hogy illedelmesen megdicsérje azokat az intézkedéseket, amelyeknek eredményeképpen Magyarországon megszűnt a tanítás szabadsága, a tanuláshoz való szabad hozzáférés joga? Persze, hogy azt gondolja! Persze, hogy komolyan gondolja! Mert – bár nem tartozik a mai kormánypárt alapító atyái közé – abban egyetért főnökével, akinek mindent köszönhet: a demokrácia rossz dolog. Miért? Egyszerű a válasz. Ott nem érzik jól magukat a hatalom mai birtokosai. A demokrácia ugyanis olyan, mint kora tavaszi hajnalon egy völgy a mediterrán hegyek között, amelyet fokozatosan bevilágít a kék égből áradó napsugár. Langyos eső áztatja a sarjadó növényeket, tölti fel a kristálytiszta csermelyeket. A legfontosabb mégis a mindig lengedező, enyhe szellő, amelyik garantálja a tiszta, friss levegőt. Itt könnyű a madarak szárnyalása. Könnyű, mert a szellő segíti a szabad szárnyalást! A demokrácia friss levegőjét, a kék ég alatti szárnyalás szabadságát a független, szabad sajtó, a szólásszabadság, és a tanulás szabadsága biztosítja. A független, szabad sajtó, amelyik tájékoztat, felvilágosít, informál, számon kér, leleplez, kordában tart. A szólás szabadsága, amelyik megkönnyíti, felszabadítja a lelkeket. A tanulás szabadsága, amelyik felkészít arra, hogy élni tudjunk jogainkkal. A demokrácia ellensége mindenki, aki úgy gondolja, nincs szükség a friss levegőre, a szabad sajtóra, mivel az nem a gondolkodást, nem a szárnyalást segíti, hanem fejfájást, meghűlést okoz. Nincs szükség szólásszabadságra, mert hangzavart eredményez. Nincs szükség a tanulás szabadságára, mert a hatalom tudja, mi kell az embereknek. Dönt is helyettük. Ahol nincs demokrácia, ott az információkat elzárják a nyilvánosság elől, a sajtót, az oktatást államosítják és a hatalom szolgálatába állítják, a szóra nyíló szájakat betapasztják. Ettől áporodott lesz a levegő. Az áporodott levegőből leülepszik a por, amely egyre vastagabb rétegekben telepedik rá az agyakra, a lelkekre. Az eltompult agyak, eltompult lelkek nem látnak tovább az orruknál. Ők lesznek az alattvalók. Felettük lehet uralkodni. Uralkodni mámorító. Aki uralkodni akar, nem szeretheti a demokráciát.

Ahol demokrácia van, ott a gyors meggazdagodás nem kizárt, csak tudni és akarni kell igazolni a vagyonosodás jogszerűségét. Márpedig ebben a kurzusban nem divat annak tisztázása, fedezi-e a politikusi fizetés a luxus életvitelt, a földbirtokvételt, a villavásárlást. Ahol demokrácia van, ott a magas beosztású közszolga nem önmaga érdekeit, hanem a közét szolgálja. Ezért a kormánytájékoztatónak nem az a legfontosabb célja, hogy mindenki tudtára adják, a hatalom nem ismer korlátokat, azt tesz, amit akar. A szóvivő miniszternek, aki egyébként is minden kérdésben a legtájékozottabb, ez az igazi játszóterepe. Hétről-hétre lenéz a pulpitusról a megjelentekre, és cinikus mosollyal, látható élvezettel, ördögien villogó szemekkel kioktatja az ország éppen arra érdemes csoportját, például az ifjúságot. A kioktatás soha nem atyai jó tanács a részéről. Célja mindig annak közlése, kitől, mit vár el a miniszterelnök. Ez a kioktatás, egyszersmind fenyegetés: “ha nem tudod, hol a helyed, mi majd megmutatjuk”. Ez a kioktatás jelen esetben üzenet a diákságnak: “csak nem gondolod, hogy felvesznek bármelyik felsőoktatási intézménybe”? “Csak nem gondolod, hogy lesz olyan munkáltató, aki foglalkoztat?” Más a helyzet, ha a megszólított érti a szót.

Volt ez másképpen is?

A mai diák honnan tudná – miután a tanárai sem tudják, vagy ha tudják, nem mondják –, hogy az átkos liberális korszakban, alig hat évvel ezelőtt, az oktatási miniszter tanácsadó testületeként létezett és működött az Országos Diákjogi Tanács, amelyik folyamatosan részt vett a tanulókkal összefüggő kormányzati döntések előkészítésében. A háromévenként összehívott diákparlament – az Országos Diákjogi Tanács előterjesztésében – tekintette át a tanulói jogok érvényesülését. A diákparlament törvényben biztosított joga éppen nem az illedelmes hallgatás, hanem a kritikus véleményezés, javaslattétel volt. Ezt várták el tőle. Az Országos Diákjogi Tanács nem függött a hatalomtól. Kilenc tagjából három tagját az oktatásért felelős miniszter, három tagját a hat-tizennégy éves, három tagját pedig a tizenöt-tizennyolc éves tanulók képviseletét ellátó országos diákszervezetek delegálták. Miután a diákság és a szülők érdekközösséget alkotnak, a szülői jogokkal összefüggő kormányzati döntések előkészítésében az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács működött közre. Az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács véleményt nyilváníthatott, javaslatot tehetett, állást foglalhatott a szülői jogokat érintő bármilyen kérdésben. Az Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács is kilenc tagból állt, amelynek három tagját az oktatásért felelős miniszter, hat tagját az országos szülői szervezetek delegálta. Napjainkban sem a diákoknak, sem a szülőknek nincs érdekképviseleti fóruma. Véleményük így nem is lehet. Ha lenne sem számítana. [Az országgyűlés – nem véletlenül kisbetűvel írva – 2012. július 12-én a következő döntést hozta: "2012. szeptember 3-án jogutód nélkül megszűnik az Országos Diákjogi Tanács, Országos Szülői Érdek-képviseleti Tanács.” ]

A hatalom most is elérte, amit akart. A diákparlament küldöttje kihúzta beszédéből “a hely komolyságát sértő” mondatokat. Lám, az 1848-as követelések ma is aktuálisak: “1. Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.”

Lehetne másképpen is?

Vajon elérte a hatalom, amit akart? Ez majd 2018-ban, a választásokon kiderül. Csak remélni lehet, a ma középiskolásai, az akkor első választóként belépők rájönnek arra, a most hatalmon lévőkre csak akkor szabad szavazniuk, ha szívesen viselik tovább a szájkosarat. Csak remélni lehet, a ma középiskolásai, az akkor első választóként belépők rájönnek arra, a demokratikus ellenzék képviselőit kell hatalomra juttatniuk. Ehhez az szükséges, hogy a demokratikus ellenzék szereplőgárdája megújuljon. és szükség van arra is, sok, nagyon sok első választó menjen el szavazni 2018-ben. A ma középiskolásai a jövő reménységei. Fel kell készülniük a nagy feladatra: a nyitott, befogadó társadalom felépítésére. Ehhez első lépcsőként fel kell ismerniük a választóknak, köztük a ma középiskolásainak, az akkor első választóként belépőknek, nem tartozik a demokratikus ellenzéki pártok közé – nem lesz “jobbik” másoknál – egy párt attól, hogy gyorsan felismerte a politikai haszonszerzés lehetőségét, és elsőként – sajnos nem kizárt, hogy egyedüliként – szót emel a diákság jogait semmibe vevő hatalmi arrogancia ellen. Rá kell jönniük a választóknak, köztük a ma középiskolás, 2018-ban első választóként belépőknek, nem számíthatnak a mainál jobb sorsra, ha olyan pártot juttatnak hatalomra, amelyik “Valódi Nemzeti Konzultációt” hirdet, és annak keretei között – a pedagógia minden elvét felrúgva, a pedagógusi felelősséget elvetve, kérdésnek álcázva – meghirdeti a cigány gyermekek kiemelését a többségi társadalomból: “Egyetért-e ön azzal, hogy a beilleszkedni nem akaró, a társaikat zavaró és a pedagógusok munkáját ellehetetlenítő gyermekeket bentlakásos oktatási intézményben kellene elhelyezni?”

Nincsenek könnyű helyzetben a ma középiskolásai, a 2018-ban első választóként belépők. Útjuk a hatalomhoz nem lesz kikövezve, mivel jószerével magukra vannak utalva. Ők nem várhatnak segítséget a ma állampártjától,. Soros Györgytől nem remélhetnek ösztöndíjat. Így elsősorban saját magukra kell támaszkodniuk. Lehet, hogy új pártot kell alakítaniuk? Lehet!, ha a mai demokratikus ellenzék pártjainak kissé megfáradt, sokszor ötlettelen, esetenként megalkuvó vezetői, tagjai nem lépnek a második sorba a kedvükért. Mégis! Bízniuk kell önmagukban! Fiatalság bolondság, mondják. A feladat, ami rájuk vár, az nem bolondság, nem is játék. Csak az országot, csak saját jövőjüket kellene megmenteni. Ehhez tisztánlátásra, kreativitásra, önzetlenségre, következetességre, együttérzésre és sok-sok kitartásra lesz szükségük.

Ránk, a puha diktatúrában felnövő, ezért az orbáni diktatúrát felismerő, és elutasító, ugyancsak kissé megkopott nyugdíjasokra a ma középiskolásai, a 2018-ban első választóként belépők számíthatnak. Számíthatnak, ha olyan utat választanak, amelyik kivezet a kátyúból. Ha olyan utat választanak, amelyik elvezet – a befogadó gazdasági és politikai intézmények kiépítésén keresztül – a társadalmi jóléthez. Ha a történeti alkotmány vívmányait félredobva szélesre tárják a kapukat Európa felé. Az igazi bolond az, aki nem a fiatalságban látja az ország jövőjét.

2016. december 2. péntek

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!