Az öregség ritkán csenget

Az Egyesült Államok egyik elnökjelöltje hetven, a másik csaknem hetven éves. Eddig egyetlen kifogás sem hangzott el emiatt. Nem a kor, hanem a munkabírás, a tudás, a tapasztalat, a rátermettség számít. Nálunk nem dolgozhat a közszférában, aki hetven éves. A hatvanötödik életév betöltése után lapátra kerül, aki nem jól fekszik a hatalomnál.

Az öregség ritkán csenget. Ritkán jelzi: itt vagyok! Így legtöbben nem is észlelik, mikor veszi birtokba testüket, lelküket. Az öregség óvatos lidérc. Lassan cserkészi be az áldozatot. Becsusszantja egyik, majd másik lábát a porhüvelybe. Aztán egyik, majd másik kezét. Matat a csontok, az ízületek, az izmok között. Kicserélget, összekuszál ezt meg azt. Elkoptat, elhullajt egy-két “alkatrészt”. Ide tesz, oda tesz a bőrön egy-egy foltot. Mellesleg szárítgatja, aszalja a bőrt. Ide tesz, oda tesz az arcon, a nyakon, a kézfejen egy-egy ráncot. Megzavarja a látást, a hallást. Lelassítja a járást. Szorgosan munkálkodik azon, hogy minden gallyra menjen. Végül beköltözik a testbe, eggyé válik azzal. A test fonnyadozik, sorvadozik, elveszíti erejét, állóképességét, rugalmasságát. A páciens lassan kezd felébredni. Először nem hisz a szemének. Furcsállja amit a tükörben lát. Azt hiszi, rossz a szeme. Azt hiszi, elkopott a tükör foncsorja. A lélek lázadozik még. A lélek lassabban törik meg. Nem érzi még öregnek magát. Nem, bár nem emlékszik a nevekre. Nem tudja mit, hová tett öt perccel korábban. Nem emlékszik rá, mit mondott öt perce. Mégis, nagyon akar bizonyítani. Rá is parancsol a testre. Húzd ki magad! Nem számít, hogy merev a derék, fáj az ízület. Mígnem eljön az a pillanat, amikor kiderül: nincs tovább. Kár erőlködni. Tudomásul kell venni a könyörtelen tényt: az öregség eljövetelét.

A bizonyosság akkor jön el, amikor utoljára lép ki valaki cókmókjával a kezében addigi munkahelyének kapuján, nyugdíjasként. Nem mer visszanézni. Összeszorul a gyomra. Ráébredt, valakiből senki lett. Hol vannak a munkatársak? Azt hitte barátok. Azt hitte, fontos nekik. Azt hitte, számítanak rá. Hová tűnt a reggeli kávé illata. A titkárnő mosolya, aggódó, fürkésző tekintete. Nem érti. Nem tud kevesebbet, mint előtte, de már senkit nem érdekel, miről, mit gondol. Nem hívják, nem keresik, nem jönnek üdvözlő lapok. Azt hitte, nélkülözhetetlen. Nem az. Minden megy tovább. Nélküle. Ez az állapot majdnem olyan, mint amikor a búvár leereszkedik a mélybe. Körülveszi a víz, a síri csend, a némaság. Majdnem, mégis más. A búvárt körülveszik a vízi lények. A nyugdíjast viszont elkerülik az emberek. Nem kérdezik: hogy vagy? Még komolyan veszi, és válaszol. Meghallgatni? Kinek van arra ideje?

Lehetne a nyugdíjba vonulás az öröm ünnepe. Lehetne, ha az egyre bővülő közszférában nem a hatalom kényszerítené rá az embert, hogy becsukja maga mögött az ajtót. A hatalom éber. Tudja, aki sokat dolgozott egy helyen, az nemcsak elfoglalja a pozíciót az arra érdemes pártkáder elől, hanem képes arra is, hogy ismerje, mit kell tenni ahhoz, hogy jól menjenek a dolgok. Képes arra, hogy emlékezzen a múltra. Képes arra, hogy összehasonlítsa az egyes korszakokat. Ez veszélyes lehet! Az ilyen embereket izolálni kell. Az ilyen emberek megbízhatatlanok. Számukra kívül tágasabb. Velük nem érintkezhetnek, akik megmaradnak. Nem véletlenül kezdték el a bírók kiüldözését a pulpitusról. A jogszabályi hierarchia csúcsán rögzítették a menesztés jogcímét. Nem a bírók jogállását meghatározó sarkalatos törvényben – elfogadásához és módosításához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges – rendezték, hanem magába az alaptörvényben – amelynek elfogadásához és módosításához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges – mondták ki, hogy a bíró szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn. Miért kell mennie a bírónak, ha tud és akar dolgozni, abban az életkorban, amikor tudása és tapasztalata alapján a legjobb formában lehetne? A bírói függetlenség felszámolásának nehezen támadható, de hatékony megoldása ez. Minél több a frissen, e hatalom által felkészített és kinevezett bíró, annál nagyobb az esélye annak, hogy kényes ügyekben nem születnek a hatalom számára kényelmetlen ítéletek.

Mi tagadás, a fülkeforradalmat nagyobb tisztogatás követte a közigazgatásban, mint a rendszerváltást. A győztesek a központi közigazgatás szinte teljes “személyzetét” elzavarták. Szerencséje volt annak, aki nyugdíjba mehetett. Indokolás nélkül el lehetett ugyanis küldeni a köztisztviselőket, mindaddig, ameddig az alkotmánybíróság meg nem semmisítette azokat a rendelkezéseket, amelyek lehetővé tették ezt az eljárást. Született gyorsan egy új törvény. Született megoldás a “helyzet” kezelésére. A köztisztviselőket felváltották a kormánytisztviselők. Az ő elküldésüket meg kell indokolni. A törvényes és alkotmányos megoldást is megtalálták. Meg kell[!] szüntetni a kormányzati szolgálati jogviszonyt, ha a kormánytisztviselő elveszíti vezetőjének bizalmát, rendelkezik a törvény. Mit jelent ez? A választ nem rejti véka alá a törvény. Bekövetkezik a bizalomvesztés, ha a kormánytisztviselő nem a vezetője iránti szakmai lojalitással végzi munkáját. Tegyük félre azt a kérdést, melyik vezető iránt kell lojálisnak lennie a kormánytisztviselőnek, hiszen van vezetőből éppen elég. Keressük inkább a választ arra, mit kell érteni a szakmai lojalitás alatt? Erre a kérdésre is van válasz: szakmai lojalitás alatt érteni kell különösen[!] – mondja a törvény – a vezető által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettséget, a vezetőkkel és a munkatársakkal való alkotó együttműködést, a szakmai elhivatottsággal történő, fegyelmezett és lényeglátó feladatvégzést. Nem áll messze az igazságtól, aki azt állítja, ezek a fogalmak legalább annyira egyértelműek, mint az a fogalom, amelynek az értelmezésére hivatott. Tovább nehezíti a lényeglátást, hogy a “különösen” törvényi szóhasználatból következően a törvényi felsorolás nem befejezett, nem lezárt, így tetszés szerint bővíthető, bármilyen vezetői elvárással, igénnyel.

Már az első Orbán kormány frissen kinevezett állami vezetői kinyilatkoztatták, nem akarnak öregemberrel találkozni a hivatali folyosókon. Ezt a problémát akkor még nem, mára viszont tökéletesen megoldották. A kormányzati szolgálati jogviszony – szól a verdikt – megszűnik, ha a kormánytisztviselő a társadalombiztosítási szabályok alapján az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte. Igaz a kormánytisztviselő kérelmére, hivatali érdek alapján a munkáltató a jogviszonyt fenntarthatja. Akik érdemeik alapján megúszták a nagytakarítást, azok reménykedhetnek abban, hogy újabb kegyben részesülnek és továbbdolgozhatnak a felső határig, hetvenéves korukig.

Az egyre gyarapodó közszférában akadnak még lehetőségek a káros elemek eltávolításához. A létszámleépítés, az átszervezés törvényes alkalom a nemkívánatos elemektől való megszabaduláshoz. Márpedig nemcsak a fülkeforradalom permanens, hanem a nagy ellátórendszerek átalakítása is. A harmincas évek modellje szerint a hatalom köztestületbe tömöríti azokat, akiket leginkább féken akar tartani. A köztestület etikai kódexeket fogad el, amelyben leírtakat szakmai szabályként értelmez. Így megsértésük megalapozza a közalkalmazotti jogviszony törvényes megszüntetését. Az etikai kódexek homályos szövege tág lehetőséget biztosít az elmarasztaláshoz.

Mindezek a lehetőségek nem bizonyultak elégségesnek. A kormány 2012. december 29-én határozatban tiltotta meg a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatását. Igaz, az alaptörvény szerint általános kötelező magatartási szabályt csak jogszabály állapíthat meg, s tételesen fel is sorolja a jogszabályokat. A kormány határozatai nem tartoznak e körbe. Ez nem zavarta a testületet abban, hogy határozatban utasítsa a minisztereket tegyék meg a szükséges intézkedéseket, hogy megszűnjön a közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonya azoknak, akik a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötték és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezték. A megüresedett álláshelyek nem tölthetők be. A határozat megtiltja azt is, hogy az említett körbe tartozókat újrafoglalkoztassák. Felmentést a kormány adhat mind a két esetben. Újabb válogatási lehetőség. Újabb kegyenci státuszok létrehozásának a lehetősége.

A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy amennyiben a kormány kegyet gyakorol és engedélyezi a nyugdíjas közszférában való tovább, vagy újrafoglalkoztatását, részére az illetmény mellett nyugdíjat nem lehet megállapítani. 2013. január 1-jei hatállyal bevezették a köztisztviselők és közalkalmazottak kettős finanszírozásának tilalmát. Igaz az is, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága emiatt – a Fábián kontra Magyarország, No. 78117/13. ügyben - elmarasztalta a magyar kormányt. A magyar kormányt ez nem zavarja. A jogsértő helyzeten nem kíván változtatni. Módja lett volna rá. Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága azonban a 2016. október 5-i ülésén – 2 igen, 10 nem szavazattal – nem vette tárgysorozatba, nem tűzte napirendre „A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról” szóló törvényjavaslatot, amelynek elfogadása megszüntette volna a jogsértő állapotot.

A nyugdíjas tartózkodjon attól, hogy nyomon kövesse mi történik hazánkban. Ne legyenek illúziói. Életének nem sok értelme volt. Részt vett az osztály nélküli társadalom felépítésében. Tévedés volt. Részt vett a szociális piacgazdaság felépítésében. Tévedés volt. A “Jó Állam” felépítéséből kizárták. Legyen ez a vigasza, s még talán annyi: az öregségnél csak az a rosszabb, ha valaki el sem éri.

2016. november 9. szerda

4 hozzászólás »

  1. Nagyon pesszimista vagy, de értem. Túl éljük ezt is.

    Biró Ibolya
    2016. november 9. szerda @ 16:17

  2. Ne keseregj, mert az is csak neked fáj…

    Borbola István
    2016. november 10. csütörtök @ 05:23

  3. Igaz! Bár van ok keseregni, de nem magunkért. Túl élni? Az országnak kellene.

    drszudi
    2016. november 11. péntek @ 07:08

  4. Tisztelt Dr. Szüdi János és valamennyi kommentelő!

    Sajnos a fentiek a közszférára valóban igazak. Én is szenvedője vagyok – holott nagyon szerettem volna még tovább dolgozni, mert nagyon szerettem a munkám, szívesen végeztem a HR feladataimat – de sajnos a hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció erre adott lehetőséget! Ugyanakkor sorolhatnánk azokat a munkahelyeket, ahol a tovább foglalkoztatásra van lehetőség – nem az Mt. hatálya alatt – anélkül, hogy a nyugdíjról le kellene mondani. Hivatkozva a 78117/13 ügyre – 2016. november 9-én Strasbourgban volt egy meghallgatás – mivel a Magyar Állam megfellebbezte az eredeti döntést. Úgy tudom, hogy ott mindkét fél meghallgatásra került – de erről sajnos sehol, semmit nem lehet olvasni. Nem lehet elolvasni a meghallgatásról készült jegyzőkönyvet vagy akár annak egy kivonatát, sőt még az esetleges újabb EJEB határozat hozatalról vagy annak valószínű időpontjáról sincsen semmiféle információ! Igazán jó lenne tudni, hogy mi várható, azon kívül sajnos, hogy a “Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága azonban a 2016. október 5-i ülésén – 2 igen, 10 nem szavazattal – nem vette tárgysorozatba, nem tűzte napirendre „A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról” szóló törvényjavaslatot, amelynek elfogadása megszüntette volna a jogsértő állapotot.”

    Takács Gézáné
    2016. november 29. kedd @ 16:23

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!