A rontás virágai

2010-ben úgy döntött az ország, szüksége van arra az erős kézre, amelyik hat nap alatt rendet teremt az országban. 2010-ben úgy döntött az ország, szüksége van arra az erős emberre, aki kivezeti az országot a szabadság illúziójából, a kötelességtudás mezejére. A választóknak nem kellett csalódniuk.

Mindent megkaptak a feladatra felkért embertől, amit vártak tőle, sőt… Választási győzelmét a jobboldal forradalmi győzelmének nyilvánítva, szép lassan, szisztematikusan felszámolta a rendszerváltás szinte egyetlen hozadékát, annak az esélyét, hogy levetkőzzük végre a feudális kor maradványait, felszámoljuk az uram-bátyám viszonyokat, az úr-szolga kapcsolatokat és meginduljunk egy hosszú, akár több évtizedig tartó úton, amely elvezethet a társadalmi jólét alapfeltételéhez, a nyitott, befogadó gazdaságba, társadalomba. Mára bizonyossá vált, a Habsburg-birodalom igazi örököse Magyarország. Magyarország, amelybe visszatért a jobbágyság, a gazdaságra rátelepedett a hatalom. A jobbágyság modern formája a közmunka. A közmunkásból kiirtják a motivációt, a kezdeményezőképességet. A közmunkás helyzeténél fogva – miután foglalkoztatása az állam kegyelméből történik – készen áll arra, hogy az új földesúr, a helyi kiskirály minden igényét teljesítse. A kizsákmányoló politikai és gazdasági rendszer felépítése – Jó Állam elnevezéssel – a befejezéshez közeleg. Nincs jogbiztonság. Nincs hatalommegosztás. Megszűnt a köz- és magántulajdon tisztelete. A gazdaságban egyre nő az állami monopóliumok száma, szaporodnak a kereskedelmet megszorító korlátozások, elmarad az új technológiák átvétele. Az információáramlás „motorja” az állam. Az oktatáshoz való szabad hozzáférés lehetősége, a tanítás szabadsága a múlté. A sajtó is szabad, ha a másságot kell szidalmazni.

A köztársaság romjain kivirágzott a rontás virága. A rontás virága burjánzik, immár megállíthatatlanul. A rontás virágai lassan behálózzák az egész országot. Beférkőznek mindenhová. Bekúsznak az ablakokon, az ajtókon, az ereszek alatt, minden apró résen keresztül. Behatolnak a szobákba, a szekrényekbe, az agyakba, a lelkekbe. A rontás virágának nincs szára, levele, porzója, bibéje, gyökere. A rontás virága nem látható, nem tapintható, nem szagolható. A rontás virága olyan, mint az átok: láthatatlan, érzékelhetetlen, mégis megrontja a lelket, belemarkol a szívbe, összerándítja gyomrot. Akit megszáll a rontás virága, annak elszürkül az arca, üveges lesz a tekintete, verejtékes a homloka. Akit megszáll a rontás virága, nem tud többé mosolyogni, bizakodni, hinni, önkívületben rázza az öklét, szitkozódik, nem érez irgalmat, nem érez szánalmat. A rontás virága bezárja a lelket. A rontás virága nem megporzással szaporodik. A gyűlölet és a félelem gyermeke. Hazánkban mindkettőből van elég. A gyűlölet gerjeszti a félelmet. A félelemből jön a gyűlölet. Aki gyűlöl, fél attól, akit gyűlöl. Akit gyűlölnek, fél attól, aki gyűlöli. Gyűlölködésre pedig volt, van, lesz lehetősége, oka az országnak. Így hát retteg az ország. Saját magától leginkább. Mindenki fél mindenkitől. Fél a múlttól, a jelentől, a jövőtől, s ehhez mindenkor ürügyet is talál.

A magyarság nem tud kiegyezni önmagával, mióta kiegyezett a többi nép rovására az osztrákokkal. A magyarság nem tud kiegyezni Trianonnal, pedig nem történt más csupán annyi, hogy önálló országot alapítottak azok a nemzetek, amelyek nem találták meg a helyüket a dualista államban. A magyarság nem tudott kiegyezni Európa győztes hatalmaival, így vált a legsötétebb hatalom szekértolójává. A magyarság nem tart önvizsgálatot. Mindig más a hibás. Gyűlöljük hát, aki nem magyar. De ki a magyar? A zsidó? A cigány? A sváb? Az oláh? A tót? A kun? A besenyő? A gyűlölködés korszak függő? A gyűlölködés hatalomfüggő? Úgy tűnik, igen! A baj az, hogy – szűk kivétellel – túlságosan hosszú ideje tart. A más nemzethez tartozók, a más vallásúak, a más nézeteket vallók, a másik oldalhoz tartozók elleni gyűlöletkeltés, hatásos eszköz a hatalom kézében a valóságos problémák elkendőzéséhez, a hatalmi célkitűzések érdekében történő mozgósításhoz. Lehet gyűlölni a szebbeket, a jobbakat, a gazdagabbakat, a sikeresebbeket. Gyűlölködni jó! A gyűlölködés felment a gondolkodás alól. A gyűlölködés felmentést ad a probléma felismerése és a megoldás megkeresése alól. Ha adott, kit kell gyűlölni, kész a megoldás: a kirekesztés. Ez a megoldás levezethető az alaptörvényből, amely szövege szerint megállapodás a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Ez a megoldás levezethető a történeti alkotmány vívmányiból: a magyar védi Európa határait.

Ilyen jól, ilyen szervezetten még sosem folyt hazánkban gyűlöletkampány. Nem a szándék hiányzott a korábbi időkben sem. Az eszközök nem voltak még elég fejlettek. Ennek ellenére a két világháború közötti kormányok jól teljesítettek. Népszavazást nem tartottak. A magyar nép azonban megtalálta a módját, hogy szavazzon a kormány mellett. A szavazás sajátos formáját, a besúgást választotta. Nyomra vezették a csendőröket, akik napok alatt, példás gyorsasággal összeszedtek hétszázezer vidéki zsidót. Túlnyomó többségük sosem tért haza. Akik visszajöttek, azokat távollétükben kifosztották az itthon maradottak.

Bár sokat változott a világ. Van mit meríteni a múltból. Mondhatni nincs új a nap alatt. A ’36-os olimpiáról a televízió már közvetített. Az egyperces híradó és a kormányt támogató népszavazás ezért része lehet a goebbelsi hagyatéknak.

A rontás virága materializálódott. Megjelent a határainkon, mint drótkerítés. A drótkerítés körbezárja az országot. Fennmaradását, továbbépítését több mint hárommillióan támogatták. Jó érzés az érvénytelenül szavazók közé tartozni.

2016. október 10. hétfő

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!