Öngól

Hazánkban nincs cenzúra. Van viszont Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amelynek elnökét a miniszterelnök javaslatára nevezi ki a köztársasági elnök. A hivatal a saját maga által indított eljárásban akár kétszázmillió forint bírságot is megállapíthat. Hazánkban nincs cenzúra. Az MTI. viszont megtagadhatja az ellenzéki párt által kért közlemény közlését. Hazánkban nincs cenzúra. Az állam azonban szabadon dönthet arról, mikor, milyen információt nyílvánit titokká.
(more…)

2016.10.25.

Homo homini lupus est

Magam előtt látom, ahogy a terrorizmus kéz a kézben andalog a migránssal a zsúfolt utcán és diskurálnak arról, miképpen lehetne még jobban megmutatni a keresztény-zsidó kultúra képviselőinek, minden okuk megvan a félelemre. Nem látszik rajtuk, hogy veszélyesek. Embernek álcázzák magukat. Békésen sétáló párnak. Elvegyülnek a sokadalomban. Aztán, amikor eljön a cselekvés pillanata, cselekszenek.
(more…)

2016.10.11.

A rontás virágai

2010-ben úgy döntött az ország, szüksége van arra az erős kézre, amelyik hat nap alatt rendet teremt az országban. 2010-ben úgy döntött az ország, szüksége van arra az erős emberre, aki kivezeti az országot a szabadság illúziójából, a kötelességtudás mezejére. A választóknak nem kellett csalódniuk.

(more…)

2016.10.10.

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!