Civil a pályán

Kádár álma valósul meg az apolitikus nemzet létrejöttéről? Van rá esély! Jól jellemzi a mai közéletet, aki bírál, sietve teszi hozzá: ő civil, szakmai alapon kritizál. Nem politizál, csak szakmázik! Nem a kormányt akarja bántani. Csak jobbítani szeretne. Nem a kormányt? Akkor kit? A bajok gyökere ugyanis legtöbbször abból ered, hogy az éppen regnáló kormány valamit rosszul tesz vagy éppenséggel nem cselekszik, bár szükség lenne rá. Napjainkban egyre többen döbbenek rá: a Jó Államnak elkeresztelt kormányzati építmény sosem fog felépülni. Sosem, hiszen nem több ez a – több törvénybe is belefoglalt – célkitűzés egy kormányzati blöffnél. Nem több egy olyan légvárnál, amely azt hivatott eltakarni, hogy olyan ország épül, amelyben keveseknek, nagyon keveseknek jó.

Az, aki úgy gondolja, hogy a nemzeti stadionfejlesztési programra, a Magyar Nemzeti Bank alapítványaira, a felcsúti stadionra és kisvasútra, az olimpiaifelkészülésre, a liget-projektre, a kormány várba költöztetésére fordított ezermilliárdot is meghaladó pénznek lehetne jobb helye is, az nem egyszerűen szakmai véleményt mond. Annak követelése ugyanis, hogy a közpénzek felhasználása legyen átlátható. A közbeszerzések legyenek korrektek. Az, hogy ne egyetlen ember, hanem a Parlament, nagyobb horderejű ügyekben a választók döntsenek az adóforintok sorsáról, egyben annak követelése is, hogy távozzon ez a kormány! Míg ez a kormány, ez a miniszterelnök, ezzel az ügyészséggel és Alkotmánybírósággal kezeli a kincstár kulcsait, addig a pénz nem a közjót, hanem a hatalmat és a pénzeszsákokat körülülőket fogja szolgálni. Ez a rendszer lényege. Ez a rendszer szakmai alapon nem javítható. Itt a pilátusi kézmosás már nem segíthet.

Nincs ez másképpen az oktatásban sem. A “Csipke H. Rózsika” álomból felébredő pedagógus azt hiszi, szakmázik, amikor követeli az állami intézményfenntartó átalakítását, az igazgatói önállóság visszaállítását, a tankötelezettség idejének megemelését, a tanulói munkaterhek csökkentését, a pedagógus felszabadítását az állami gyámság alól, a szabad tankönyvválasztást. Ez a kormány, ez a miniszterelnök ezeket a követeléseket nem teljesítheti. Az oktatás államosítása ennek a rendszernek a lényege. Nem cél a jól képzett, az eseményeket átlátó, dönteni, érdekeit érvényesíteni képes polgárság létrehozása. Éppen ellenkezőleg. Cél: azokból legyen valaki, akik lojálisak ehhez a hatalomhoz. Nem cél a szakmailag önálló, kreatív pedagógusközösségek léte. Éppen ellenkezőleg. Cél: a pedagógiai tevékenység lezüllesztése a betanított munka szintjére. Az, aki a tanítás szabadságának, a tanuláshoz való szabad hozzáférés jogának visszaállítását követeli, akár akarja, akár nem, a kormánnyal szemben lép fel. Ha az önnön bátorságától megriadt pedagógus kiveszi a vattát a füléből, meghallhatja Lázár fenyegetően lekezelő hangját. Üzenetének lényege: “a fizetésemelés jó volt, a munka meg büdös?” Az oktatás rendszere szakmai alapon nem javítható!

A FIDESZ szerint pártpolitikának nincs helye az iskolában, és a felnőttek konfliktusait nem szabad “a gyerekek mögé bújva, rájuk hivatkozva kezelni”. Csakhogy az oktatási rendszer minden pontja a pártpolitika függvénye, és a gyermekekről szól. A FIDESZ senkit sem kérdezve átalakította a közoktatást közneveléssé. Minden döntési jogot elvett mindenkitől, s átruházta az új pártállamra. Így egyedül dönthet arról, hol működhet iskola, hány férőhelyet biztosít a középiskolákban, mit és miből lehet tanítani, ki taníthat és hol, ki tanulhat tovább tizenhatodik évének betöltése után. Mindazok, akik úgy gondolják ez nem jó. Politizálnak mindazok, akik úgy gondolják nem jó a kötelező tanterv a hozzárendelt tankönyvvel. Politizálnak mindazok, akik nem értenek egyet az óralátogatásra épülő tanfelügyelettel. Politizálnak mindazok, akik úgy gondolják, nem jó a kötelező erkölcstan óra. Politizálnak, miután ezek a megoldások a kormányzó pártokhoz kötődnek.

Nem véletlen, hogy a kormány azonnal megtalálta az elégedetlenség kioltására legalkalmasabb ellenszert. Létrehozta a látszategyeztetés fórumát, amelyet elkeresztelt köznevelési kerekasztalnak. Az állami meghívottak mindent megtárgyalhatnak, amely nem érinti a rendszer lényegét: az államosítás felszámolását, a tankötelezettség idejének meghosszabbítását. Ez a megoldás már egyszer bevált, a felsőoktatásban. Az ottani kerekasztal jól dolgozott. Mára megszűnt a felsőoktatási intézmények autonómiája. A szenátus döntéseit jórészt átvette a miniszterelnök által megbízott kancellár, illetve az az öt tagból álló konzisztórium, amelybe három tagot delegál a miniszter, a negyedik tag a kancellár.

A köznevelési kerekasztalra sem kis feladat vár. Igazolnia kell, hogy a kormány érzékeny az általa kreált problémákra. Szentesítenie kell a kormány által kreált problémákra kitalált kormányzati válaszokat. A kerekasztalnak kell kimondania: hatékonyabb állami irányításra, jobban működő állami fenntartóra van szükség. Meglesz! Pedig minél jobban működik az állami intézményfenntartó, annál rosszabb lesz az intézmények, benne a pedagógusok helyzete. Akik részt vesznek a köznevelési kerekasztal munkájában, jó ha tudják, pártpolitikában vesznek részt. A kormányzó pártok szekerét tolják. Hasonló a helyzetük ahhoz, mint amikor a Magyar Szocialista Munkáspárt felszólította tagjait, bátran éljenek az építő kritika eszközeivel, a taggyűlések keretében. Az építő kritika a párt társadalomban betöltött vezető helyének a megkérdőjelezéséig terjedhetett.

A hatalom nyeregben van. Nyeregben van, hiszen látja ellenfelei megosztottak. Ellenfelei egyet akarnak, de százféleképpen. Nem veszik észre, a hatalom nem fog tárgyal velük. Aki tárgyalni akar, annak tudnia kell, hol a helye.

Míg a lengyeleket megváltotta egy villanyszerelő, aki megmutatta a szolidaritásnál nincs nagyobb erő. Addig Magyarországon ez ilyen elnevezésű mozgalom befuccsolt. Ma még az is kérdéses, jön-e valaki, aki világosságot gyújt a fejekben? Ma még az is kérdéses rájönnek-e az oktatással elégedetlenkedők, nem az a fontos, ki tud nagyobbakat, hangosabban szólni. Nem dicsőséget, győzelmet kellene aratni. Ennek felismerése lesz az igazi civil kurázsi.

2016. március 16. szerda

1 hozzászólás »

  1. Kollégáim azt gondolják, hogy ilyen kis lépésekben megoldják a problémákat, a lényeget semmi nem érinti amit ezek eddig mondtak, vagy mondani fognak.

    Ibolya Bíró
    2016. március 18. péntek @ 19:06

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!