Egyedül nem megy…

A FIDESZ nem alszik. Már készíti a 2018-as választásokhoz a szimpatizánsok jegyzékét. Ismét neveket, címeket gyűjt. Az ok is adott: nem akarunk idegeneket látni hazánkban. Aki aláír nem kérdezi, mit tesznek az adataival. Eszébe sem jut, hogy esetleg jogtalanul tárolják, használják valamilyen célra.


Igaz, elmúltak azok az idők, amikor az Alkotmánybíróság és az adatvédelmi biztos szigorúan őrködött azon, hogy a mindig kíváncsi állam csak a lehető legszűkebb körben férhessen hozzá a személyes adatokhoz. Ma már nem működik az Alkotmánybíróság, s nincs adatvédelmi biztos sem. Személyes adataink Csáky szalmájaként kallódnak, kiszolgáltatva mindenféle hatóságoknak. Az aláírók valószínűleg akkor sem tiltakoznának, ha közölnék velük, hogy számítógépre viszik, és tárolják adataikat, hogy szükség esetén mozgósíthassák őket. Valószínűleg az aláírók sejtik, sőt akarják is, hogy számítsanak rájuk. Ahol nincs jogállam, ott nem is lehet jogtudatosan élni. Ezért az aláírók csak öntudatosak. Egy fideszlistán szerepelni biztonságot ad. Megadja a győzteshez tartozás élményét. Hányan lesznek a listán? Ki tudja. Amit ma látni lehet, csupán annyi, hogy megjelentek a közterületeken a rendíthetetlen pártaktivisták. Pulpitusuk előtt mindig vannak átszellemült arcú hívők, akik nemegyszer fel is mondják a leckét: “Nincs szükségünk idegenekre. A jó magyar családok meghitt légkörét ne zavarják meg idegen szokások. (Tudjuk mi, hogy kell verni az asszonyt, nincs szükség tanácsokra.) A brüsszeli bürokraták ne dirigáljanak nekünk, akik – mint a múltban annyiszor – megmentjük Európát. (Örüljenek, hogy elfogadjuk a mocskos pénzüket.) Nem fogunk osztozkodni a rezsicsökkentés eredményein jöttmentekkel. Nem engedjük vízipipára szoktatni a magyart.” Csupa nyomos érv az ellen, hogy a magyar állam által a második világháború alatt halálba küldött több, mint nyolcszázezer ember üresen maradt helyére, hogy a magyar állam miatt külföldön munkát vállaló több százezer ember elárvult munkahelyére a magyar állam miért ne fogadjon be egy “szegednyi” – százhatvankettőezer – embert.

Nincs nehéz dolga az uralkodó pártnak. Onnan kapott segítséget, ahonnan a legkevésbé várhatta. A nemrég még legnagyobb ellenzéki párként regnáló szervezet, korábbi elnöke – aki nem is próbált érvelni amellett, miért és hogyan kellene segítséget nyújtani a bajbajutottaknak – jelentette ki: miután senkinek sincs jobb ötlete, virágok helyett nőjön kerítés határainkon. Pedig hely – sajnos – van. Szakképzett munkaerőből viszont egyre nő a hiány. Ebből a tényből kiindulva lehetne kezdeményezni a közös európai regisztrációs rendszer kiépítését, az ideérkezők központi szétosztását és szervezett célországokba történő utaztatását. Befogadási feltételként ki lehetne harcolni, hogy elsősorban a hiányzó szakemberek közül “utaljanak” hozzánk letelepedni vágyókat. Egy orvos, a magyar nyelv ismeretére gyorsabban és olcsóbban felkészíthető, mint amennyi egy friss diplomás kibocsátásához szükséges. Pláne, ha még gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkezik az illető. Egy volt oktatási miniszternek hinnie kellene a tanítás erejében. Legyen letelepedési feltétel az itt éléshez szükséges ismeretek elsajátítása, a szokások megismerése és elfogadása, annak tudomásul vétele, hogy más a jogrend, s annak megtartása mindenkinek kötelező. Lehetne feladata a hazaiak felkészítése terén is a pedagógusoknak. Ha a kunok, a jászok, a besenyők itt ragadtak, akkor nem reménytelen elfogadtatni az itt élőkkel, hogy a keletről érkezők nem csodabogarak, csak mások, mint mi. A volt pártelnök és volt oktatási miniszter mint volt kulturális miniszter elmondhatná azt is, hogy a kultúrák szétválogatása legalább olyan “egyszerű” feladat, mint a búza és az ocsú szétválogatása, és még értelme sincs. Miért is kellene szétválogatni, ami összenőtt? Mert Európa sokat köszönhet – csillagászat, földrajz, orvosi és más tudományok terén – a keletnek. Mint ahogy kelet is sokat tanult a görögöktől, a rómaiaktól és az utánuk érkezőktől. Ez így természetes, lévén, hogy közös bolygón élünk.

Elődeink hihetetlenül meggondolatlanok voltak. Feltalálták a repülőt, a televíziót, az internetet, a mobiltelefont. Láthatóvá, elérhetővé tették a föld minden pontját. Megoldották az azonnali kapcsolatteremtés, információszerzés lehetőségét. Arra nem gondoltak, hogy a kíváncsiság, a jobb élet utáni vágy, a félelem, az üldöztetés milliókat indíthat útnak. El is indultak Európába, amely vonzóvá vált, hála azoknak a politikusoknak akik – levonva a földrészünkről induló két világháború tapasztalatait – megteremtették a feltételeket Európa egyesüléséhez. Milyen tanácsot lehetne adni napjaink politikusainak? Hallgassák meg az “Egyedül nem megy” című dalt figyelmesen, többször is. A szöveg és a refrén iránymutató lehetne. Íme: “…Ki nem szökött meg eddig, most már maradjon is bent!…A szabadság, s a függetlenség álomnak pazar, De elszakadni nem tudunk, mert összeköt a szar. ….Mit elvégezni muszáj, együtt végezzük majd el….” És a lényeg: “Egyedül nem megy, egyedül nem megy, Egyedül nem megy. Ha-ha-ha-ha!”

Jó lenne összegyűjteni azoknak az adatait, akik úgy gondolják, nem Magyarországnak kellene elhagyni az Európai Uniót, hanem azoknak a bársonyszéket, akik Európán kívülre kacsintgatnak. Jó lenne összegyűjteni azoknak az adatait, akik úgy gondolják, nem a magyaroknak kellene elhagyni Magyarországot, a szabadabb lélegzetvételhez, hanem azoknak a hatalom sáncait, akik azonosítják magukat a nemzettel. Jó lenne összegyűjteni azoknak az adatait, akik úgy gondolják, a fenntartható fejlődésnek nem a kerítésépítés és a kerítéseladás az alapja. Jó lenne, ha beleegyezésükkel összeállna ez a jegyzék és többen szerepelnének rajta, mint a másikon. Talán sikerülne, ha lenne, aki felvállalná a jegyzék készítését.

Talán még jobb lenne, ha az ország együtt énekelné: “Egyedül nem megy…”

2015. december 1. kedd

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!