Simicska jogállama

Simicska Lajos szerint nincs baj, hazánk még jogállam. Mondta ezt, azt követően, hogy a bíróság megsemmisítette a Közgépet a közbeszerzési eljárásokról kitiltó határozatot. Simicskának tudnia kellene, hogy nem mond igazat. Ha nem tudná, akkor tudja meg most, súlyosan téved. Tudnia kell ugyanis, hogy cége sikerei a közbeszerzési eljárásokban – ameddig benne volt a pikszisben, enyhén szólva is – sok vitára adtak okot. Jelen ügyben mindössze arról van szó, hogy a hatalomnak nem volt fontos külön törvényben megkötni az ügyében eljáró bíróság kezét. A hatalom lehetett nagyvonalú vele szemben, hiszen tisztában volt azzal, hogy cége nem lesz nyertese egyetlen közbeszerzésnek sem, amíg ők osztogatják a közpénzeket.

(more…)

2015.09.30.

Én már semmit nem értek

Lángok helyett szögesdrót kerítés öleli kis országunkat. A szögesdrót kerítés hazánk új jelképe akkor is, ha a hossza még csak százhetvenöt kilométer. Ez a ma még nem túl hosszú – a kormány szándékai szerint a határt fokozatosan körülölelő – szögesdrót kerítés azonban mindent eltakar, azok elől is, akik belül vannak, és azok elől is, akik kívül rekedtek.

(more…)

2015.09.28.

„Mikor ébredsz önérzetre?”

Mindenki hallhatta a miniszter kedvenc nótáját, méghozzá saját előadásában: „A csitári hegyek alatt régen leesett a hó”‘. Aztán kiderült, hogy ez a kormányzati nóta is, amikor a dallam ismét felhangzott az augusztus huszadikai esti tűzijáték aláfestő zenéjeként.
(more…)

2015.09.23.

JÖJJ EL, NAPFÉNY

„Az nem lehet, hogy soha nem tanulunk a múltból. Az nem lehet, hogy évek, évtizedek, évszázadok múlnak el anélkül, hogy elgon­dol­koznánk azon, miben hibáztunk, mit kellett volna tenni, mi a felelősségünk. Az nem lehet, hogy egyetlen mondat határozza meg a múl­tat, a jelent, a jövőt: »balsors akit régen tép«, s erre épüljön az ország közgondolkodása. Pedig ez a lényeg! A legkényelmesebb elfo­gadni, hogy mindig más a hibás azért, mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk, ahogy kellene. Gonosz a külvilág, go­nosz a külföld, gonosz a cigány, a zsidó, a tót, a román, mindenki, aki nem magyar. Ők azok, akik miatt nemzetünk – bár megbűn­hődte már a múltat, a jövendőt – bűnhődik a jelenben is” – ezekkel a sorokkal indul dr. Szüdi János új, Jöjj el, napfény címmel a köz­elmúltban meg­jelent kötete.

(more…)

2015.09.10.

Értelmezni vagy félreértelmezni?

A jogszabályok értelmezése nem egyszerű dolog. Ahhoz, hogy alkalmazni lehessen a jogszabályt, nélkülözhetetlen szövegének megértése. Ezért alkotmányos követelmény, hogy a jogszabályt a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan, közérthetően és ellentmondásmentesen fogalmazzák meg. A jogszabályt annak kell értelmeznie, megértenie, akire kötelezettséget állapít meg, illetve akinek valamely jogot biztosít. Régi szabály, hogy a jog nem tudása nem mentesít a következmények alól. A jogszabály szövegét, a fogalmait úgy kell érteni, ahogy az egyes szavakat, fogalmakat a mindennapi életben érteni kell. Amennyiben a jogszabály szövege, egyes kifejezései sajátos értelmezést igényelnek, azt magának a jogszabálynak kell elvégeznie. Ezért tartalmaznak a jogszabályok úgynevezett értelmező rendelkezéseket. Erre a kis eszmefuttatásra azért van szükség, hogy meg lehessen érteni, miért ellentétes a jogállami követelményekkel a T/5955. irományszámon 2015. augusztus 28-án, hét Fideszes és egy KDNP-s képviselő által benyújtott törvényjavaslat.

(more…)

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!