Nem egyszerű megfogalmazni mit érezhetett az a néző, aki figyelmesen végignézte, végighallgatta a nyilatkozatai, fellépése és fekete ruházata alapján országosan ismertté vált nővér vergődését az Egyenes beszéd című műsorban. Minden volt ez, csak nem egyenes beszéd. Látható, hallható volt egy, a reményét vesztett ember egy, a helyzetet rosszul értékelő műsorvezető és kiegészítésként egy, nem túlságosan felkészült szakszervezeti jogász.
Hazánkat permanensen sújtja a kormányzár. A kormány zár alá vette a tisztességet, az ésszerűséget, a szakszerűséget és a tehetséget. Ez világosan kiderül abból a tényből, hogy amihez ez a kormány hozzányúlt az elmúlt hat évben, az gallyra ment.
Csak, aki tisztességtelen, az tud igazán felháborodni azon, hogy nem kap kellő tiszteletet, ami nem is érdemes arra. Ezt az állítást semmi sem igazolja jobban, mint azoknak a kormányzati magas rangú kommunikátoroknak a fellépése, akik tele szájjal harsogják a köztelevíziónak álcázott párttelevíziók kameráiba: tűrhetetlen, hogy a kormány akarata ellenére egyes elvetemült üzletek megpróbálják magukat piaccá minősíteni, hogy csalárd módon vasárnap is kiszolgálhassák a Balaton mellett nyaralókat.
A miniszterelnök szívesen beszél önmagáról királyi többesben. Legutóbb – Tusványoson – fejtette ki: „mi magyarok” úgy döntöttünk, hagyjuk éhen veszni azokat, akik hazánkban keresnek menedéket, ha nem hajlandók jó pénzért megvásárolni a magyar állampolgárságot. A mi magyarok alatt nem lehet mást érteni, mint azt a valamivel több mint egymillió kétszázezer embert, akik a nyolcmillióból visszaküldték a konzultációs kérdőívet ebben a témakörben. Ez nagyvonalú számítás, mivel figyelmen kívül hagyja, hogy az orbáni szellemi ámokfutás egyetlen kérdésben sem kapott száz százalékos támogatottságot. A lényegen azonban nem változtat néhány tízezres eltolódás. A választók kevesebb mint tizenöt százaléka csak akkor lehet „mi magyarok”, ha a nem válaszolók, Rejtő szavaival élve, „mint kákán csomót keresők nem számítanak.”
