Lényeges és lényegtelen

Miközben az oktatás teljes rendszerét megszállta az állam. Miközben a gyermek, a szülő, a pedagógus az állam által megszállt oktatási rendszer totális kiszolgáltatottjává vált, sikerült bedobni két fontos, de a lényeget tekintve mellékes témát, amely mögé bújva a köz figyelmét el lehet terelni a lényegről. Ez a két téma a kilenc évfolyamos általános iskola és a nyári szünet lerövidítése.

Nézzük az oktatás helyzetét. Mára az állam vált az egyetlen döntéshozóvá az oktatásban. Döntéseinek meghozatalában teljes szabad keze van, nincs törvényi kötelezettsége az egyeztetésre, nem is egyeztet. Pedig az állam határozza meg, hol lehet köznevelési intézmény, milyen feladatot lásson el, mit taníthatnak, ki taníthat, milyen tankönyvből. Az állam nemcsak döntéshozói feladatokat lát el, hanem engedélyez, ellenőriz is. Az állam ezen kívül a legnagyobb intézményfenntartó. 2013-ban – az óvodák kivételével – átvette az önkormányzati ellátó rendszert, s beolvasztotta az intézményeket egy hivatalba. Ennek következtében megszűnt az átvett intézmények szervezeti, szakmai, pénzügyi, munkáltatói önállósága. Az átvett intézményekben foglalkoztatottak egy munkáltatóhoz tartoznak, a hivatal elnökéhez. Így konfliktus esetén munkahely változtatásra ebben a fenntartói körben nem sok esély van. Az állami iskolák vezetőjét a miniszter bízza meg és menti fel, így mindig ügyelnie kell arra, mit mond, mit tesz.

Az állam határozza meg, hány férőhelyet biztosít a középfokú iskolákban, így lényegében meghatározza, hányan szerezhetnek gimnáziumi érettségit, hányan járhatnak szakközépiskolába, hányan szakiskolába. Az állam a tankötelezettség megszűnése után – a gyermek tizenhatodik évét követően – nem tartozik ellátási felelősséggel, így korlátlanul csökkentheti a középiskolai férőhelyek számát.

A pedagógus törvény erejénél fogva tagja lett az állam által összegányolt Nemzeti Pedagógus Karnak. A kar kötelező etikai kódexben határozza meg az elvárt magatartási szabályokat, és folytat le etikai eljárást azok megszegői ellen. Így a pedagógusnak is ügyelnie kell arra, mikor, hol, kinek, mit mond, mit tesz. Az állam által kidolgozott pedagógus életpálya nem ismeri el a többletmunkát, a többletszakértelmet, nem ösztönöz innovációra. Ráadásul nem fogja át a köznevelésben foglalkoztatottak teljes körét. Ezért megosztja a köznevelésben dolgozókat, bérfeszültséget okozva közöttük. A pedagógusok munkaterheit radikálisan megnövelték, szakmai önállóságukat megvonták. A “kárpótlásként” bevezetett díjazási rendszer legfontosabb elemét azonban – 2014. decemberében – megváltoztatta a Parlament. Az eredeti szabályozástól eltérően, az illetményalapot [a legalacsonyabb fizetési összeget] 2015-től kezdődően már nem a minimálbér, hanem a költségvetésben meghatározott vetítési alap alkalmazásával kell meghatározni. Az, hogy ez mit jelent, jól érzékelhető a következőkő példán: 2015. január 1-jétől a minimálbér 105 000 forint. Az ez évi, és a 2016. évi vetítési alap viszont csak 101 500 forint. A két összeg 179.6 %-a az illetményalap, s egyben a mesterfokozattal rendelkező kezdő pedagógus bére. A két összeg közti különbség több, mint négyezer forint havonta. A lényeg azonban az, hogy míg a minimálbér az idén is emelkedett, a vetítési alap nem. A vetítési alap feltehetően hasonlóan alakul majd, mint a pótlékalap, amely kilenc éve változatlan, 20 000 forint.

A szakképzés átalakítása “véglegesítette” a kormányzati szándékot: csökkenjen a felsőoktatásba belépők száma. A szakképző intézmények egyik állami fenntartótól a másikhoz állami fenntartóhoz való átkerülésével – első lépésként, profiltisztítás ürügyén – jó lehetőség nyílik a szakképző iskolákban működő gimnáziumi osztályok megszüntetésére. Ily módon a gimnáziumi férőhelyek számának fokozatos, mintegy tízezer hellyel történő csökkentésére. A szakgimnáziummá átnevezett szakközépiskolában szakmai érettségire történő felkészítés folyik. Miután közismereti tantárgyakból és a szakképzés ismereteiből a felkészítés egyszerre folyik, nem nehéz megjósolni, hogy ebből az iskolatípusból legfeljebb a felsőoktatásban folyó szakképzésbe lesz esély bejutni. A szakközépiskolává előléptetett szakiskolában öt évig folyhat felkészítés. Az első három évben készülnek fel a tanulók a szakmai vizsgára. Ezt követően – aki akar – két év további tanulás után érettségi vizsgát tehet. Miképpen készülhet fel érettségi vizsgára két év alatt a tanuló, ha a szakmai vizsgára történő felkészülés ideje alatt közismereti tantárgyakból nem, vagy alig kapott felkészítést. Az iskola átnevezése valószínűleg nem változtat azon a tényen, hogy ezt a felkészítési formát rendszerint az általános iskolában legkevésbé sikeres tanulók veszik igénybe. Az állam a középfokú iskolai férőhelyek elosztása lehetőségével, a középiskolai felvételi rendszer működtetésével, az eltérő értékű érettségik bevezetésével minden eszközt birtokol ahhoz, hogy szinte személyre szólóan meghatározza, kiből, mi lehet.

A kilenc évfolyamos általános iskola megjelent a szakképzési koncepcióban is. Nem mellékesen benne foglaltatott az is, hogy az általános iskola befejezése előtt, a hetedik vagy a nyolcadik évfolyam után mérik a tanulók teljesítményét, és annak eredményeképpen besorolják őket a lehetséges továbbtanulási útvonal szerint. Vagyis a tanuló életútja akár tizenkét éves korában eldőlhet e szisztéma szerint. Az alapozó szakasz, az “alsó tagozat” idejének egy évvel történő meghosszabbítása önmagában még akkor sem hozna áttörő sikert, ha elmarad az előzetes tanulói szortírozás. Az alapvető készségek – írás, olvasás, számolás – megerősítéséhez ugyanis radikális tananyagcsökkentésre, a tantervi kötöttségek feloldására, az egyéni tanulási útvonal kialakításának lehetőségére, vagyis az intézményi szakmai, munkáltatói, gazdasági autonómia helyreállítására lenne szükség. A sikerhez nem elég csökkenteni a tanulói munkaterheket. Végre kellene hajtani egy nagyarányú intézménykorszerűsítési programot, megteremtve a korszerű tanulás, és tanítás feltételeit, megteremtve a pihenés, a tisztálkodás feltételeit a tanulók és a dolgozók részére

A nyári szünet csökkentésének a gondolata sem új. Az 1998-2002. között uralkodó FIDESZ is eljátszadozott már azzal a gondolattal, hogy megrövidíti a nyári vakációt. Az indok közismert, tetszetős, és népszerű is, hiszen a szülők nem tudnak mit kezdeni gyermekeikkel, mivel nem tudják ellátni a felügyeletüket. Nincs kire bízni őket, nem tudják megfizetni a táboroztatást. Kevés szó esik arról, hogy a gyermekek a rendszerváltás egyik nagy vesztesei. A tanácsrendszerben működtek a nyári táborok. Többek között a Szabadság-hegyen, Csillebércen, a Balaton mellett táborokban oldották meg a gyermekek ellátását, legfeljebb az étkezési díj megfizetéséért. Az állami vállalatok majdnem mindegyike tartott fenn üdülőt, ahol dolgozóik gyermekükkel együtt meglehetősen kedvező árért nyaralhattak. Ezek mára eltűntek. Az állam, az önkormányzatok pedig nem érzik feladatuknak a tömeges méretű, olcsó táboroztatás megszervezését, holott a gyermekvédelemnek ez is a feladata lenne, azonban nincs rá állami pénz. Fel sem vetődik a civilek bevonása, támogatása ebbe a feladatba, pedig a szülői összefogás, egymás segítése jó megoldás lehetne. A legolcsóbb és ezért kormányzati szempontból preferált megoldás a tanév közbeni szünetek idejének megnövelése a nyári szünet idejének a rovására. A szorgalmi időszakban kiadott szünetben ugyanis az ellátatlan gyermekek felügyeletét – ellenszolgáltatás nélkül – rá lehet lőcsölni a pedagógusra. Így biztos, hogy a legszegényebb gyermekek túlnyomó többsége a tanítási idő mellett a vakációt is az iskolájában fogja tölteni. A nyári vakáció lerövidítése lerövidíti a nyári üdültetési szezont. Az augusztusi tanévkezdés kizárja annak lehetőségét, hogy a magyar családok igénybe vegyék az erre az időszakra eső utószezoni kedvezményeket. Miért nem lehet a szabadságolás időtartamának és kiadásának rendjét megváltoztatni, kedvezőbb helyzetbe hozva az általános iskolába járó gyermekek szüleit?

A Gyermek jogairól szóló egyezmény aláírásával országunk kötelezettséget vállalt arra, hogy az őket érintő kérdések meghozatalakor meghallgatja a gyermekeket, véleményüket mérlegeli, lehetőség szerint figyelembe veszi. Visszagondolva a gyermekkoromra, nem emlékszem arra, hogy a nyári vakációt bármikor is hosszúnak tartottam volna. Persze lehet, hogy a mai kor gyermekei szeretnének reggel nyolctól tizenhat óráig az iskolába járni a nyári vakáció ideje alatt is. Lehet, de legalább hadd mondhassák el ők.

2015. július 7. kedd

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!