Egyre megy, honnan nézed

Az általános iskola kilencedik évfolyamának bevezetésével kapcsolatosan bedobott hír nem több, mint a szokásos kormányzati blöff. Nem arról van szó, hogy visszaadják a tanszabadságot, a tanítás szabadságát, hanem arról, miképpen alakítsák vagy ne alakítsák át az iskolaszerkezetet, a szakképzést anélkül, hogy érdemben bárkit megkérdeznének, aki ért hozzá. Anélkül, hogy levonnák a tanulságot az elmúlt három év kudarcaiból.

Valójában decemberben már döntött a Parlament arról, hogy a szakképzés intézményeit szétválasztják a köznevelés többi intézményétől, és egy új állami intézményfenntartóhoz viszik át a KLIK-ből. Azt már 2011-óta tudni lehet, hogy az országban megyénként egy intézménybe vonják össze a szakképző intézményeket. Ez a szétválasztás, összevonás jó alkalom az egész ellátórendszer “újragombolására”, például a kis iskolák felső tagozatainak megszüntetésére. Azt is tudni lehet, hogy az állam szabadon, minden egyeztetés és minden korlátozás nélkül döntheti el, hol működjön tovább iskola, milyen feladatokat lásson el, és milyen kapacitással. Vagyis jogilag minden rendezett, jöhet az intézményrendszer formára igazítása. Nagyot tévedett (vagy ferdített) Pokornyi Zoltán az ATV-ben, amikor azt állította, nem számít az a tény, hogy tizenhat éves korra leszállították a tankötelezettség idejét. Dehogynem számít. Ez azt jelenti, hogy ettől az életkortól kezdve megszűnik az állam ellátási felelőssége és kötelezettsége. Így olyan felvételi rendszert állíthat csatasorba, amely képes bebizonyítani több ezer tanulóról, hogy nem méltó a továbbtanulásra még a szakiskolában sem. Ehhez igazíthatja a megmaradó iskolarendszer befogadóképességét. A középiskolai felvételi rendszerrel pedig meghatározhatja, ki méltó arra, hogy feljebb lépjen a felsőoktatásba.

Nem kell nagyon visszatekinteni a múltba ahhoz, hogy világossá váljon, a kilencedik évfolyam esetleges visszaállítása nem több, mint az elvett lehetőségek részleges visszaadása. 1993-ban a közoktatásról szóló törvény az általános iskolát ugyanis tíz évfolyamos [nem osztályos] iskolatípusként határozta meg, azzal, hogy a kilencedik-tizedik évfolyam teljesíthető más iskolatípusban, például a szakiskolában is, ily módon kitolva a pályaválasztás kényszerét. Az általános iskolák nem alakultak át, de a szakiskolákba járóknak volt lehetőségük arra, hogy változtassanak döntésükön, s volt lehetőségük, hogy tanulmányaikat a középiskolában folytassák. 1993-ban arról is rendelkezett a közoktatásról szóló törvény, hogy a szakképzést szét kell választani az általánosan művelő felkészítéstől, hogy a gazdaság fel tudja vállalni a szakképzést anélkül, hogy meg kellene fizetni a matek, magyar stb. tanárt. Így jöttek létre a kilenc-tíz évfolyammal és szakképzési évfolyamokkal működő szakiskolák.

A 2013/2014. tanévben indult úgy először szakiskolai felkészítés, hogy az általános iskolából egyenesen a szakképzési évfolyamba léptek a tanulók. Ez a megoldás pénzügyi szempontból kifizetődő volt, hiszen a megszüntetett évfolyamokra jutó költségvetési támogatásokat ki lehetett vonni a rendszerből. Ma a szakképzési évfolyamokon nem jut idő arra, hogy a tanuló az életben való eligazodáshoz szükséges ismeretekre, jártasságokra tegyen szert. A heti öt testnevelési óra mellett hét óra jut hetenként az összes többi tantárgyra. Erre mondják a szakemberek egyszer-használatos szakképesítést szerez a tanuló, mivel képtelen arra, hogy ismereteit önálló tanulás útján bővítse, megújítsa.

A szakképzés közelgő átalakításáról is kevés az információ. Az majdnem biztos, hogy másmilyen érettségit lehet majd szerezni a szakképző iskolában és mást a gimnáziumban. A szakmai érettségi másodrangú lesz a gimnáziumi érettségihez viszonyítva. A gimnáziumból lehet bejutni azokra az egyetemekre, amelyek fontosak a hatalom számára. Ezért növekedett meg jelentősen az egyházi fenntartásban működő gimnáziumok száma. Ezért lehet csökkenteni az állami gimnáziumi kapacitást. A rendszerhez hű szakembergárda felnevelését rá lehet bízni az állammal együttműködő egyházakra. Az új uralkodó osztály kiszolgáló személyzetét és szolgahadát előállítja az állami ellátórendszer.

Ma még nem ismert, csak becsülni lehet, hogy az államosított oktatási rendszernek milyen hatása lesz a lakosság műveltségi szintjére. Van mivel összehasonlítani. A STADAT által nemrég közzétett adatok szerint, míg 1998-ban az általános iskola nyolcadik évfolyamát be nem fejezők száma – a tizenöt-hetvennégy éves lakosság körében – 638,6 ezer volt, addig 2013-ban 134,1 ezer. A csak általános iskolát befejezők száma ebben a körben, és ebben az időszakban 2,758.4 ezerről 1,808.9 ezerre csökkent. Az érettségihez jutók száma viszont majdnem 400 ezerrel, a főiskolai oklevelet szerzők száma több, mint 400 ezerrel, az egyetemi oklevelet szerzők száma több, mint 200 ezerrel nőtt ebben a körben és ebben az időszakban. Ezek a változások minden bizonnyal összekapcsolhatók a tizennyolc évig tartó tankötelezettséggel, a középiskolai központi – döntően nem a tudásszintet, hanem a készségeket, képességeket mérő – írásbeli vizsgák bevezetésével és a szóbeli felvételiztetés megszüntetésével, a felsőoktatási felvételi vizsgák megszüntetésével, és a középiskolai tanulmányi eredményekre épülő felvételi rendszer bevezetésével

Nem az évfolyamok száma a meghatározó egy iskolarendszerben, hanem a tanszabadság és a tanítás szabadságának léte vagy nem léte. A tantervi utasításra és tanfelügyeletre épített, állami akaratot közvetítő iskolarendszer nem képes arra, hogy a tanuló személyiségét a legteljesebb mértékig kibontakoztassa. A megfélemlített és “lefizetett” pedagógusgárda pedig hiába reménykedik abban, hogy a bezárt ajtók mögött élvezheti a szabadság lopott gyümölcseit. Ha nem lenne elég az állami akarat érvényesítéséhez a miniszter által kinevezett iskolaigazgató, az átlagnál jóval magasabb fizetéssel együtt járó mester “rendfokozatot” elnyert tanfelügyelő, az órákat látogató minősítő bizottság, majd a hivatalból induló etikai eljárások helyreteszik a sorból kilógókat.

Nem az évfolyamok számával kell bűvészkedni. Az országnak kell más utat választania ahhoz, hogy érdemes legyen feltenni a kérdést: melyik iskolaszerkezet szolgálja a lehető legjobban a gyermek mindenek felett álló érdekét?

2015. február 16. hétfő

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!