A szeretet hullámhosszán

Lehet-e szeretetre építeni kormányzati politikát? Az igen válasz csak akkor adható meg tiszta lelkiismerettel, ha sikerül tisztázni, milyen szeretet az, amelyre építeni lehetne egy ország vezetését? Mert a szeretetnek nagyon sok formája van. Van, aki a pénzt szereti, van, aki a hasát és nagyon sokan szeretik önmagukat.

Nem szerencsés, ha a szeretetnek ezek a megnyilvánulásai államszervező elvekké válnak. Hazánkban nem okozhat problémát megtalálni azt a szeretetiránytűt, amely kellő bölcsességgel párosulva elvezethet az oly áhított Jó Állam felépítéséhez. Lévén nálunk a kereszténydemokrácia kormányzati tényező, a napnál is világosabb, hogy a keresztény felfogás szerinti szeretet lehet a kiinduló pont a döntéshozataloknál: A keresztények szerint az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy “Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”. A kereszténységben a szeretet gyakorlati meghatározását legjobban. Aquinói Szent Tamás foglalta össze, aki szerint a szeretet nem más, mint a “másik javára történő szándék”, az a vágy, hogy mások sikerrel járjanak, azaz hogy jó emberek legyenek. Miután Orbán Viktor abban látja történelmi küldetését, hogy helyreállítsa a keresztény Magyarországot, a keresztény Európát, nem lehet kétséges céljának eléréséhez a keresztényi szeretet gyakorlása útján vezethetne az út. Vezethetne! De nem vezet. Baj van. Miniszterelnökünk ugyanis célt tévesztett. Célt tévesztett, méghozzá nagyon. Nem letért a szeretet ösvényéről. El sem indult rajta. El sem indult, mivel a választási győzelme első pillanatától kezdve nem kormányozni, hanem uralkodni akart. Uralma pedig a bosszúvágyra épül. Döntéseinél nem az a fontos, hogy az eredmény hazánk üdvére váljon, hanem az, hogy aki az útjába kerül, aki a begyében van, aki eddigi élete során akárcsak az óvodában is megbántotta, annak ne legyen többé maradása, nyugalma, azt megalázza, ellehetetlenítse, kiüldözze az országból. Mostanra egyre többen vannak azok, akiknek ezt a sorsot szánja. Mindazoknak, akik nem az ő szekerét tolják, vagy csak egy kicsit is mást szeretnének, mint amit ő akar. Mindazoknak, akiknek vagyona van, de nem tőle kapták, így nem tőle függenek. Mindazoknak, akiknek semmije nincs, a segítségére várnak, elhitték, hogy mindenható, és tényleg tenni kellene értük. Így lettek üldözöttek mindazok, akik utána és előtte kormányt alakítottak, mindazok, akik akárcsak portásként feladatot vállaltak az ellenséges kormány munkájában, mindazok, akik saját erejükből vitték valamire, földet, trafikot szereztek, öregségükre pénzt tettek félre. Mindazok, akik megrokkantak, hajléktalanná váltak. Mindazok, akikről okkal vagy ok nélkül rossz emléket őriz. Útban vannak azok a szervezetek, azok a rendszerek is, amelyek nem akarnak megtörni akarata szerint, amelyek alkalmasak, képesek lehetnek megmutatni a kormányzati munka fonákságait, a vezetői alkalmatlanságot, a közpénzek elherdálását, a hatalom túlkapásait. Amelyek, alkalmasak, képesek kimutatni az elégedetlenséget. Így vált ellenséggé a sajtó, az oktatás, a civil szervezetek, az önkormányzatok.

Lehetséges, hogy fals az az állítás, miszerint a kormány nem a keresztényi szeretet útját járja? Hiszen “a senkit nem hagyunk az út szélén” üzenet mára megvalósulni látszik. Ennek jegyében hatalmazta fel az Országgyűlés az özvegyet, hogy megássa elhunyt házastársának sírját, és arra is, hogy sajátkezűleg elföldelje az eltávozottat. Ennek jegyében törekedtek hajléktalan ügyben megkeresni a végső megoldást. Az eredmény látványosan közismert. A hajléktalan nem hogy az út szélén, a közterületen sem tartózkodhat életvitelszerűen. Ez továbbfejlesztett változata az elhunyt hozzátartozó rokon általi elföldelésének. A jogkövető hajléktalan vagy megássa a saját sírját és belefekszik, vagy megtanul állandó mozgás közben létezni. Szó, mi szó, a közterületen való életvitelszerű tartózkodás megvalósítására egyébként sincs sok esélye a hajléktalannak. Többségük nem főz (nincs mit), leszokott a tisztálkodásról (nincs rá lehetőség), a ruhamosásról (erre sincs mód). Sokan megtanulták viszont közülük a ruha alól elvégezni a kis- és nagydolgukat. Talán, ha a közterület-felügyelők kutyával keresnék az illegális kapu alatt lakókat, és börtönbe záratnák az elvetemülteket, kevesebben fagynának meg a várható téli hidegben. A főpolgármester mindenesetre jól vizsgázott a választói előtt. Megtartotta ígéretét, és eltüntette a keresztény középosztály szeme elől azokat, akik lelkiismeret furdalást okozhatnának az elegáns jóllakottaknak. Van szíve azért a hatalomnak. Az alaptörvény még nem tiltja a közterületen, nyilvános helyen, közforgalmú közlekedési eszközön történő koldulást. Bár nem lenne meglepő, ha az adóhatóság csapna le azokra, akik “Önnek 20 forint nem jelent semmit, nekem viszont az életet jelenti.” hazug felirattal keltik azt a látszatot, hogy itt nem mindenkinek megy jobban, illetve adózatlanul gyűjtsenek vagyont ahhoz, hogy Szijjártó papához hasonlóan gondoskodni tudjanak gyermekükről.

A közmunka támasztja alá legjobban az állami gondoskodás nagyszerűségét. A közmunka ugyanis megvalósítja a társadalmi különbségek eltüntetésének ősi vágyát. Minden közmunkás, függetlenül attól, hány éves, függetlenül attól, mennyire iskolázott, azonos összegű, a megélhetéshez kevés, az éhhalálhoz sok díjazást kap. A közmunka nem ébreszt hiú reményeket senkiben. Keresztényi alázatra nevel. A közmunkából nincs mód feljebb kapaszkodásra, nem érdemes könyökölni. A közmunka újraéleszti a családias hűbéresi kapcsolatokat. Mindenki függ attól a személytől, aki eldönti ki lehet, ki maradhat közmunkás. A hála magasztos érzése ismét gyökeret ver a liberalizmustól silánnyá vált lelkekben. Aki hálát tud rebegni hűbérurának, az nincs messze attól sem, hogy szíve elteljen hálával. A hálás ember pedig nem vonja kétségbe a hatalom felsőbbrendűségét.

Szinte lehetetlen felsorolni, mennyi mindent cselekedett már ez a kormány másokért, a felebaráti szeretetből kiindulva, a keresztény kormányzás jegyében: lehetővé tette, hogy tizenhat évesen elhagyja az oktatás útját, akit tanárai meggyőztek arról, úgysem viszi semmire, kár tanulnia. S persze, ha nem ért a szóból, akkor ki is lehet lökni a köznevelés rendszeréből. Lehetővé tette, hogy a rokkantnyugdíjas eldobja a mankóját (ez a kormányzati csodatétel), és kiszabadítsa magát az állam gyámkodása alól. Ha mégsem jut munkához, méltósággal viselheti sorsát: „jobb állva meghalni, mint térden állva élni”. Lehetővé tette, hogy, aki a régi, rossz, liberális törvények szerint idő előtt nyugdíjba vonult, újra ifjúvá váljon (ez is besorolható a csodák közé), s visszatérjen a munka világába. Ha nem járt sikerrel, osztozhat a rokkantnyugdíjas önbecsülésében. Megtiltotta, hogy nyugdíja mellett keressen az, aki nem tölt be legalább miniszteri megbízotti pozíciót, nem bukott köztársasági elnök, csupán egy tanár, egy takarító a közszférában. Megakadályozva ezzel sokakat abban, hogy a mohóság bűnébe essenek. Népegészségügyi programként széleskörűvé tette a gyermekéhezést, megelőzve az elhízásukat, csökkentve az érrendszeri betegségek kialakulását, mentesítve ezáltal az amúgy is túlterhelt egészségügyet.

Miután a hálás nemzettől megkapta a folytatás jogát a miniszterelnök, lehetősége nyílik arra, hogy megvalósítson néhány további, az igazi keresztényi szeretetre épülő feladatot. Meg kell valósítani azoknak az üzleteknek a vasárnapi bezáratását, amelyek konkurenciái a haverok által működtetett üzlethálózatnak. Vissza kell állítani a sorkötelezettség intézményét, amelynek harminchat hónapos időtartama a legjobb eszköz a fiatalok munkanélkülisége csökkentésének. Mellesleg a sorkötelesek jól idomíthatóak, és munkájukért a közmunkásoknál is kevesebb bért kell fizetni. Korlátozni kell a fogamzásgátlók alkalmazását, visszaállítva ezzel a házasság eredeti rendeltetését. Meg kell tiltani az abortuszt, valamint az önkielégítés minden formáját. Felvéve ezzel a harcot a népességfogyás ellen. Folytatni kell a munkaalapú társadalom totális kiépítését, “aki nem dolgozik, ne is egyék” elv következetes végrehajtásával. Folytatni kell a rend helyreállítását. Következetesen és vasszigorral fellépve mindazok ellen, akik nem értik az idők szavát és veszélyeztetik a közrendet, a köznyugalmat, így az óvodából, iskolából mulasztókkal, a rőzsetolvajokkal, a szomszéd zöldségét, gyümölcsét elcsenőkkel, az udvarukat elhanyagolókkal szemben.

Persze nem ismeretlen a hatalom számára a keresztényi türelem és megbocsátás, amikor a hatalom gyakorlóiról, azok családtagjairól, haverjairól, a vazallusi körről van szó. Az ő számukra a közpénzek elherdálása, magánzsebekbe irányítása, más tulajdonának megkaparintása, újraosztása sosem lehet törvénybe ütköző cselekedet. Törvény akár néhány nap alatt is születhet bármiről, ha ki kell vonni az arra érdemeset a nyolcadik (Ne lopj!) és a tizedik (Ne kívánd ami felebarátodé!) parancsolat alól. Mert a kétharmad még a Tízparancsolattal is megbirkózik.

Orbán minden cselekedetét a szeretet motiválja. A gond csupán az, hogy Orbán önmagán, a pénzen és a focin kívül csak a hatalmat szereti. Sőt a hatalmat szereti a legjobban. A hatalomért semmi sem drága. Megszerzéséért és megtartásért volt már néhány fordulat az életében. Így, ha a damaszkuszi útra ismét bebocsátást kérne és kapna, nem változna semmi. Megtette már pályafutása során nem egyszer, nem is kétszer ezt az utat. Köpönyegforgatásban tényleg jól teljesít. Ha kell, ismét végigjárja. Mint tudható, fáradozása hasztalan. Marad mindig, ami volt, farizeus.

2014. december 10. szerda

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!