Rekviem egy juhászért

Örök titok marad, milyen eredményt ért volna el Váradi András alcsútdobozi juhász, aki elindult az önkormányzati választásokon. Örök titok, mert egy rossz reflex, hibás szem, bizonytalan kéz formájában megtestesülő végzet megakadályozta őt abban, hogy felvegye a kesztyűt a hatalommal szemben.

A választás kezdete előtt néhány órával halálra gázolta egy nyolcvan év feletti úrvezető. Kis hazánk – mondják a hozzáértők – azért tekinthető demokráciának, mert szabad választásokon a már több mint négy éve regnáló hatalom leváltható. A hozzá nem értő meg elkezd gondolkozni azon, mit is jelenthet a szabad választás? Józan ésszel eljuthat arra a következtetésre, hogy számára akkor tekinthető szabadnak a választás, ha minden kockázat nélkül vállalhatja a jelöltséget. Akkor, ha szavazóként megfelelő információk birtokában, a joggyakorláshoz szükséges ismeretekkel felvértezve, részvételi szándéka eldöntésében magára hagyva, választási lehetőségében félelemre okot adó információk nélkül juthat el addig a pillanatig, hogy elkezdje gyűjteni a jelöléshez szükséges támogatásokat, illetve kézbe fogja a szavazólapokat. Ha a hozzá nem értő végig gondolja ennek a választási évnek az eseményeit, rájön arra, hogy mindabból, amit fontosnak tart, semmi nem teljesülhetett.

Miután Váradi András bejelentette, hogy indul Alcsútdobozon a polgármesteri tisztségért, valaki egy kombájnnal letarolta a földjét, több százezer forint kárt okozva. A választások előkészítésének folyamatában a legfontosabb hír, amelyik eljutott minden településre, az volt, hogy kormányzati támogatásra annak a településnek van jó esélye, amelyik olyan polgármestert, olyan önkormányzati testületet választ, aki, illetve amelyik együtt tud működni a kormánnyal. Megfogalmazódott világosabban is: csak a kormánypárti polgármester tud jó eséllyel pénzt hozni a házhoz. Volt min gondolkoznia tehát annak, aki úgy gondolta, ringbe száll akkor is, ha nem tudhatja maga mögött a nagyobbik kormányzópárt támogatását. És persze volt min gondolkozni azoknak a választóknak is, akik úgy gondolták lakóhelyük fejlesztését jó kezekbe kellene helyezni. Az egyre bonyolultabb választási szabályok megértéséhez a választók meglehetősen kevés segítséget kaptak. A kereskedelmi csatornák száműzése a választási propagandából jó húzás volt, miután a köztelevízió és közrádió jószerivel csak a kormány propagandáját sugározta. Az ország lakósainak jelentős része csak az ingyenesen fogható kormánycsatornákon keresztül juthatott hozzá az információkhoz. A pártprogramok vitájának elmaradása, a közszolgálati hírcsatornák kollaborálása, a kampányeljárások „megregulázása”, és nem utolsó sorban az ellenzék koncepciótlansága, fantáziátlansága miatt a választásokat az érdektelenség, az unalom vette körül.

Váradi András alcsútdobozi juhász a saját és a családja egzisztenciáját tette kockára, amikor szembeszállt az új típusú familiáris demokrácia egyik központi figurájával, Alcsútdoboz és Felcsút földesurával. Váradi András alcsútdobozi juhász tudta, hogy lakóhelyén minden család sorsa Felcsút – azóta újraválasztott – polgármesterének a kezében van. Az övé a föld, szava sorsdöntő minden kérdésben. Felcsút polgármestere egyébként hazánk száz leggazdagabb vállalkozója közé tartozik. Pályája igazolja a miniszterelnök szavait: egy jó szakma, többet ér, mint egy közepes érettségi. Igaz azt elfelejtette hozzátenni, feltéve, hogy a szakmunkás bizonyítvány tulajdonosa megszerzi a kormányfő csatlósi beosztást is.

Váradi András fellépése egyedülálló az országban. Nem engedett emberi méltóságából. Megérezte, hogy fel kell lépnie nem csak a saját igazáért, hanem azokért a “kisemberekért” is, akiket a hatalom fogságba ejtett, sakkban tart. Azokért a választókért, akik a szavazással kapcsolatos döntésüket a hatalom figyelmeztetésének birtokában, mérlegelésével hozták meg: rossz választási eredmény esetén nincs tovább munkalehetőség, közmunka, elmarad a településfejlesztés.

Váradi Andrást akkor érte a végzetes baleset, amikor saját plakátjait helyezte ki az út mentén. Így Váradi András már nem tudhatta meg, hazánk térképe narancssárga maradt. Győzelme esetén sem vált volna színesebbé a térkép. Győzelme csupán azt igazolta volna, hogy a búsképű lovag sorsa nem mindig reménytelen. Győzelme a remény apró lángját jelenthette volna: a magányos lovagok, ha összetalálkoznak, győztes csapatot is alkothatnak.

Váradi Andrásnak már nem mondhatunk köszönetet. Feleségét, két gyermekét hagyta hátra, egy tizenegy és egy tizenöt éves leányt. Családjának megsegítésére gyűjtés indult. Aki tud, aki akar, fejezze ki köszönetét azzal, hogy egy szál virág árát befizeti az OTP 11773360-01501968 számlájára.

2014. október 30. csütörtök

2 hozzászólás »

  1. Valahogy nagyon sok “véletlen”, homályos és érthetetlen tényező találkozása eredményezte ezt a tragédiát. 80 év feletti, magyar-osztrák állampolgár, aki halálos baleset okozása után, mintha mi sem történt volna, távozik a szerencsétlenség színhelyéről??? Senki, semmit nem kérdezett tőle: hogy került éppen akkor, éppen oda, mit látott, vagy miért nem és egyáltalán: észrevette, hogy a nagy, sötét, magyar éjszakában megölt egy EMBERT???

    Pataki Erika
    2014. október 30. csütörtök @ 22:13

  2. Véletlenek nincsenek, tartja a mondás…de a feltételezések nem visznek sehová.

    drszudi
    2014. november 4. kedd @ 08:09

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!