Kiábrándulás vagy kijózanodás

Vicces, ahogy az ellenzéki pártok “komolykodnak” az önkormányzati választások felé közeledve. Vicces, mivel úgy tesznek, mintha ennek az őszi választásnak az ország életében bármilyen jelentősége lenne.

Persze az ellenzéki pártoknak lehet tétje, hiszen álláshelyeket szerezhetnek a politikusaiknak. Persze arra is jó ez az országos megmérettetés, hogy – 2018-ig utoljára – felmérjék melyik párt a legerősebb ellenzéki erő, s ezzel lehet a többieket frusztrálni. Miért vicces ez az egész? Mindenek előtt azért, mivel nehezen hihető el, hogy bárki azt gondolhatja ebben az országban, parlamentáris keretek között ez a hatalom leváltható, meggyengíthető. Vicces azért is, mivel ezzel a részvétellel az ellenzéki pártok ismét megerősítik, hogy ennek a rendszernek a részeként kívánnak működni, elismerve ennek a hatalomnak legitimitását, kifejezve azt a szándékukat, hogy nem a rendszert kívánják leváltani csupán a mai kormánypártok helyébe szeretnének lépni. Valójában a helyzet csöppet sem vicces. Azzal, hogy az ellenzéki pártok beültek a parlamenti székekbe, elfogadták a parlamenti tisztségeket, részt vesznek az áltörvénykezésben, nap-mint nap tanúsítványt állítanak ki a hatalomban lévőknek, hazánkban minden rendben van. Valójában a helyzet csöppet sem vicces, hiszen tették ezt annak tudatában, hogy az országnak nincs jogrendje. Egészen pontosan olyan a jogrendje mint a higany, cseppfolyós, így képlékeny, alaktalan, megfoghatatlan. Nincs keret, ami összetartaná, mivel hazánknak nincs Alkotmánya és nincs Alkotmánybírósága. Ezért nem lehet parlamentáris keretek között gondolkodni. Ami ma igaz, holnapra már nem az. A törvénygyár előtt nincs akadály. Sem a törvénynek csúfolt iromány elfogadását, sem a törvénynek csúfolt iromány aláírását, közhírré tételét és kikényszerítését nem tudja megakadályozni, befolyásolni az ellenzék. Minimális, de inkább semmi az esélye annak. hogy az alkotmányos elveket sértő rendelkezéseket az e célból közpénzen fenntartott testület megsemmisítse. Csupán annak alátámasztására, hogy az Alkotmánybíróságra ne számítson senki: 2014-ben, július végéig huszonhárom ügyet tárgyalt meg érdemben. Közel kétszáz esetben pedig az alkotmányügyi panasz érdemi vizsgálatát visszautasította.

A közelmúltban számolta fel a kormány az egyetemi, főiskolai autonómiát. A kormány előterjesztése alapján a hon atyjai minden lelkiismeret furdalás nélkül elvonták a gazdasági kérdésekben való döntés jogát az intézményektől, s rábízták azokat a miniszterelnök által kinevezett kancellárra. 2005-ben, amikor az Országgyűlés előírta, hogy minden állami felsőoktatási intézményben alakuljon irányító testületek, amelyekbe a kormány is delegálhatott tagokat, s amely testület szűkítette volna a szenátus döntési jogosítványait, az Alkotmánybíróság – az akkori köztársasági elnök előzetes normakontrollra vonatkozó indítványára – megsemmisítette e rendelkezéseket a következő indokolással: “…A felsőoktatási autonómia folytán a felsőoktatási intézmény a kormánytól, az államigazgatástól önálló és független. Az önállóság és függetlenség nem csak a szűk értelemben vett tudományos, oktatási és kutatási tevékenységre terjed ki. A tudomány autonómiájának biztosítása érdekében a felsőoktatási intézményt szervezetalakítási, működési és gazdálkodási önállóság is megilleti….A felsőoktatási autonómia hordozója, alanya a felsőoktatási intézmény, vagyis az oktatók, a tudományos kutatók és a hallgatók közössége…Az intézményi autonómiához hozzátartozik a gazdálkodási autonómia is. Ennek megfelelően a felsőoktatási intézmény – a törvény keretei között – megállapíthatja a saját költségvetését, illetve a pénzeszközeivel önállóan gazdálkodhat…” A hatalom úgy hozta meg döntését, hogy egyébként az általuk elfogadott alaptörvény szerint “Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát…” Ez a szöveg pedig nagyon hasonlít a régi Alkotmánynak arra a szövegére, amelyre az alkotmánybírósági határozat épül: “A Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és művészeti élet szabadságát…” Miután a köztársaság elnöki székben és az alkotmánybírósági székek túlnyomó többségében a kormányfő barátai, hű kiszolgálói ülnek, a kancellári kinevezés nyugdíjas állásnak látszik. Feltehetően – indítvány hiányában – nem fogja megismerni a közvélemény, hogy a kormánybarát alkotmánybírói kör szerint ez a megoldás miképpen egyeztethető össze a felsőoktatási intézmények több száz éves múltra visszavezethető függetlenségével.

Azt már megismerhette az ország érdeklődő közössége, hogy miért egyeztethető össze a jogállamisággal, ha egyik szavazat sokszorosát éri egy másik szavazatnak. Annak megjósolásához pedig nincs szükség varázsgömbre, hogy ellenzéki önkormányzati győzelem esetén a megmaradt hatáskörök átszállnak az államra, a ma még meglévő önkormányzati bevételekkel egyetemben. Az sem lehet kétséges, hogy jut kancellár az önkormányzatokhoz is.

Persze egy ellenzéki pártnak illik valamit tennie, ha választás lesz az országban. Nem biztos azonban, hogy az a párt veszíti a legtöbbet, amelyik világossá teszi, hogy ilyen játékszabályok mellett nem vehet részt ebben a színjátékban. Ennek a hatalomnak a leváltásához a nép teljes kiábrándulása vagy a tudatos kijózanodása vezethet el. A teljes kiábrándulás elvezethet spontán vagy irányított zavargásokhoz, egy radikális politikai erő hatalomátvételhez. A tudatos kijózanodás vezethet el a demokratikus rendszerváltó erők győzelméhez. Fel kell, hogy nőjön ezért az a politikai erő, amelyik képes arra, hogy a nép élére állva, a tudatos kijózanodást levezényelje.

2014. július 28. hétfő

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!