A három majom

Az ország nem akarta, nem merte(?) tudomásul venni, mi vár rá, ha újra összehozza a kétharmadot egy olyan csapatnak, amely megismerhetően csak a saját zsebére dolgozik, amióta közel került a pikszishez. Azért nem lehet közismert tényként kezelni a mai hatalom síbolását, mivel az információkhoz való hozzájutás igényelt némi olvasást, némi odafigyelést a hírekre.


Aki akarta, azért tudhatta, mi történt a FIDESZ “eredeti” székházával, az állami gazdaságokkal. Miképpen gazdagodott meg az Orbán család, az Orbán rokonság, az Orbán haveri kör. Így foglalja össze a tényeket Ferenczi Krisztina a Narancsbőr című kötetében: “az Orbán família 1998 és 2002 közötti intenzív vagyongyarapodása a miniszterelnöki pozíció gátlástalan felhasználásával történt. A néptől kapott közhatalmi mandátummal súlyosan és tudatosan visszaélve. Olyan tudatos elvetemültséggel, amelyhez foghatót hiába keresünk a többi magyar kormányfő esetében.” (104. o.) Aki akarta, az tudhatott a 2010-2014-es kormányzati ciklus “névre szóló” pályázatairól, akkor is, ha a közszolgálati és a kollaboráns kereskedelmi hírcsatornák a választások előtt csak és kizárólag a kormányzati szappanoperák leadására voltak hajlandóak. Lehet most már levegő után kapkodni, csak nem érdemes. Lehet végre – négy év szolgalelkűség után – igazat is mondani az átvert kereskedelmi televízió híradójában, csak kicsit “későbánat”. Az viszont ma is “egy jó kérdés”, miért nem lettek ügyek az “emútnyoc” év alatt, azok, amelyek 1998 és 2002 között keletkeztek, és messziről bűzlöttek? [Dr. Polt Péter kinevezése 2006. május 16-án lejárt.] Miért nem sikerült bemutatni, milyen pénzügyi helyzetben adta át a kormányrudat 2002-ben a FIDESZ? Mint ahogy az is nehezen érthető, miért nem tette közkinccsé a Bajnai kormány, mit, miért tett, milyen eredményeket ért el, intézkedéseinek mi a várható hatása, milyen hosszabb távú beruházásokat indított el? Mint, ahogy azt sem lehet érteni, miért nem tájékoztatták a közvéleményt a Parlamentben ülő volt kormánytagok arról, hogy a sokat szidott “emútnyoc év” kormányai önmagukon kezdték el a spórolást: létszámcsökkentéssel, létszámzárolással, juttatások befagyasztásával, prémium és jutalom kifizetésének korlátozásával és tilalmával, minisztériumi költségvetés zárolásával, az állami vezetők végkielégítésének radikális csökkentésével, gépkocsi és más eszközbeszerzés tilalmával, külföldi utazások befagyasztásával. [Mellesleg Gyurcsány Ferenc a fizetését karitatív szervezeteknek utalta át.] Azt sem tették köztudottá a leváltott hatalom parlamentben ülő volt kormányzati szereplői, hogy az “üvegzseb törvény” alapján minden minisztériumi szerződést felrakatott a honlapra, az utazásokkal, a személyi juttatásokkal együtt. Ezért nyílt lehetőség arra, hogy minden karácsony előtt, egyszerre több ezer írásbeli kérdést intézzen az ellenzék – például: mit, miért, miért ott, miért akkor, miért annyiért szereztek be… – a miniszterekhez, megakadályozva ezzel a szabadságok kivételét. Miért vállalta a homokzsák szerepét a leváltott kormányzat, hagyva, hogy a feledés homályába süllyedjen az Unióba való belépés ténye, teljesítménye, az ország számára ebből származó előnyök?

A kalandor jobboldal, az átláthatóság jelszava alatt mindent átláthatatlanná tett. A nemzeti együttműködés jelszavával kiiktatta az érdemi vitákat, blokkolta a hiteles közszolgálati tájékoztatást. Ez volt a lényege és feltehetően az egyik döntő momentuma az egész választási komédiának. A folytatáshoz kért és kapott felhatalmazást a kalandor jobboldal. Ebben a szóban benne volt minden, annak, aki elgondolkozott azon, miért is kellene folytatni egy régi, elavult technológiára épülő atomerőmű-blokk építését, amikor soha nem zárható ki, hogy történik valami, aminek nem kellene megtörténnie. Aki elgondolkozik azon, hogy e beruházás költségeiből milyen más megoldásra nyílna lehetőség, például hány napkollektort lehetne telepíteni az országban, amelyek biztos nem robbannak fel, s amelyek húsz év alatt csak olcsóbbak és korszerűbbek lesznek. Ebben a szóban benne volt minden, annak, aki elgondolkozott azon, miért is kellene egy hivatásrendi társaságba tömöríteni a pedagógusokat, hacsak nem a megfélemlítésük a cél. A folytatáshoz kért és kapott felhatalmazást a kalandor jobboldal, holott egy kicsit is magára adó országban soha többé nem lehetne közszereplő az, akinek miniszterelnökként egy ilyen mondat hagyja el a száját: “Ne nyerjünk annyit, amennyit kérünk, ne mi kapjuk a legtöbbet. (id.mű 95. o.)” Valahol ott van a kutya elásva, hogy ebben az országban nem lesz ügy az ilyen ügyekből. Nem lesz nyilvános közbeszéd semmiből. Talán ezért is gondolták úgy több, mint három-millióan, hogy kár elmenni a szavazni. Így alakulhatott ki sokakban az összeesküvés elmélet: “kéz kezet mos”, “egyik kutya, másik eb.”!

Lehet, hogy ebben az országban nagyon kevesen akarnak elgondolkozni bármin? Lehet, hogy ebben az országban az emberek többsége nem akar soha semmi mást csak túlélni az éppen aktuális hatalmat? Hagyományos és eredményes életfilozófia hazánkban: “Ha nem érdekel, mibe került a Bős-Nagymaros játék az országnak, milyen következménnyel járt a szerződés felmondása, ha nem érdekel, mibe került a Nemzeti Színház építésének a leállítása, a kész alapozás szándékos szétrombolása, ha nem érdekel mit veszített az ország a sukorói beruházás leállításán, ha nem érdekel, hogy miképpen csinálhattak az önkormányzatok több ezer milliárdos adósságot, ha nem érdekel, miért lehet nagy beruházásokat kivonni a közbeszerzés alól, ha nem érdekel, miért kapott felhatalmazást a kormány arra, hogy tetszés szerint dönthessen a közpénzek ide-oda utalásáról, ha nem érdekel hogyan dőlnek el a pályázatok; röviden, ha nem érdekel ki mit, mért csinál, mennyit és hogyan szerez, és ha tudom kivel kell megegyeznem, kinek kell hálásnak lennem, hogyan és mennyivel, akkor én is boldogulhatok.”

A fülkeforradalom címerében a három majom bölcsen összemosolyog. Az amelyik befogja a szemét, ujjai között kacsint a másik kettőre: “Na látjátok! Kár volt izgulni! Folytatják!”

2014. július 7. hétfő

2 hozzászólás »

  1. Tisztelt Dr. Szüdi János!
    Elnézését kérem, de kivételesen nem ehhez a cikkhez szólnék hozzá, hanem a tanácsát kérném. Nem tudom, hová, milyen címre írhatok Önnek? Segítségét előre is köszönöm, üdvözlettel:

    Pataki Erika

    Pataki Erika
    2014. július 8. kedd @ 07:34

  2. iduszj@gmail.com

    drszudi
    2014. július 9. szerda @ 05:20

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!