A kétharmad visszája

Nem biztos, hogy közismert az a tény, miszerint Magyarországnak akkor volt történelme során első ízben Alkotmány elnevezéssel elfogadott törvénye, amikor éppen felszámolták az alkotmányosságot.

Furcsa ország a mienk, hiszen az első Polgári Törvénykönyvet is abban az időszakban – 1959-ben – fogadta el az Országgyűlés, amikor a szerződéses szabadság érvényesüléséről szó sem lehetett. Azok a tényék, hogy a Horthy érában nem születtek meg ezek a törvények igazolják, hogy a kormányzó meg sem próbálta lejáratni magát azzal, hogy demokratának tünteti fel magát. Az 1949-ben elfogadott Magyar Népköztársaság Alkotmánya viszont éppen azzal a céllal született, hogy a törvényesség, a jogállam látszatát keltse egy olyan korszakban, amikor deklarált cél volt a hatalom homogenizálása. Nyilvánvaló, hogy ebben az időszakban szóba sem jöhetett az alkotmányozás eredeti gondolata: a hatalom a néptől származik, amely egy társadalmi szerződésben ad felhatalmazást ügyeinek intézésére. A társadalmi szerződés Alkotmány formájában ölt testet.

Az Országgyűlés 1989. október 18-án alkotmánymódosító törvény formájában lényegében egy új Alkotmányt fogadott el. A régi Alkotmánynak még a címe is megváltozott: Magyar Köztársaság Alkotmánya. Az eredeti szövegből jószerivel csak a törvény számozása – 1949. évi XX. törvény – maradt meg. Ezt az Alkotmányt az 1985-ben megválasztott Parlament fogadta el, akkor, amikor még egyébként alkotmányos tétel volt, hogy a munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje. Ebből adódóan ez az Alkotmány sem tölthette be a társadalmi szerződés szerepét. Megalkotói is ideiglenes megoldásnak szánták, deklarálva ezt a preambulumban is: az Országgyűlés a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében állapítja meg – hazánk új Alkotmányának elfogadásáig – Magyarország Alkotmányának a szövegét. Miután az 1989-es alkotmányozás egy politikai alku és nem társadalmi megegyezés eredménye volt, feltehetően előkészítői is abban bíztak, abban reménykedtek, hogy rövidesen létrejön a közmegegyezés, amelyre építve megszületik az az alaptörvény, amely megfordíthatatlanná teszi a kitűzött célokat. Miután egy többpártrendszerű társadalomban a pártok feladata a különböző érdekek képviselete, ütköztetése, a lehető legtöbb ember számára elfogadható megoldások megtalálása, az ideiglenes Alkotmány rendelkezései megpróbálták kizárni azt, hogy egyetlen párt vagy pártszövetség önállóan, egyeztetés nélkül dönthessen az ország sorsáról. Ezért találták ki az úgynevezett kétharmados szabályt: “Az Alkotmány megváltoztatásához, az Alkotmányban meghatározott egyes döntések meghozatalához, továbbá az alkotmányerejű törvények megalkotásához az országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazata szükséges.” Ennek a szabálynak a lényege nem a döntéshozatalhoz előírt arányokban rejlik, hanem abban az elvben, hogy alkotmányos kérdésekben egyetlen politikai erő se dönthessen egyedül.

Miután több, mint húsz esztendő kevés volt ahhoz, hogy megszülessen a közmegegyezésre épülő új alkotmány, a 2010-es választásokon megszületett kétharmados hatalom felismerte a nyolcvankilences alkotmány nem tartalmaz semmilyen szabályt arra vonatkozóan milyen eljárás keretében kell elfogadni az ország új alaptörvényét. Első intézkedései között – 2010. július negyedikén – hatályon kívül helyezte az Alkotmánynak azokat a rendelkezéseit, amely előírták, hogy az “új Alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges”. Nem is készült ilyen határozat. Második húzásként 2011. március első hetében előrángatott a ládafiából egy alaptörvény-tervezet, amelyet 2011. március 14-én, egyéni képviselői törvényjavaslatként benyújtottak az Országgyűléshez. Végezetül az Országgyűlés mindösszesen kilenc tárgyalási nap után, száznyolcvan módosító javaslat benyújtása (többségük elutasítása) mellett. 2011. április 18-án elfogadott egy törvényt, amelyet elneveztek Magyarország Alaptörvényének. A törvény kihirdetésének napja 2011. április 25. A hatályba lépésének napja 2012. január 1. A köztársasági elnöknek egy nap elég volt e törvény aláírásához, holott kötelessége lett volna “megkérdezni” mindenek előtt azt az Alkotmánybíróságtól elégséges-e a kétharmad egy új alaptörvény elfogadásához? Másrészt tisztázni kellett volna azt, is összeegyeztethető-e a jogállami követelményekkel, hogy nem a Kormány nyújtotta be a Parlamenthez a törvényjavaslatot, hogy elmaradt az Alkotmányban előírt benyújtás előtti egyeztetés, hogy a Házszabály előírásainak figyelmen kívül hagyásával, az elfogadást megelőzően, zárószavazás előtti módosító indítvánnyal a törvény szövegét jelentős mértékben átírták, hogy alig több, mint nyolc hónap áll rendelkezésre a gyökeres változásokat hozó törvényszöveg megismeréséhez? Más ügyek kapcsán, hasonló tényállások mellett ugyanis az Alkotmánybíróság megállapította a megtámadott törvények alkotmányellenességét.

Kijelenthető ezért, hogy ma sincs társadalmi szerződés. Hiába írta be a kalandor jobboldal az Alaptörvénybe, hogy “…az szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között”. Ez az Alaptörvény nem több egy, a hatalom által az országra kényszerített diktátumnál. Remélhetően eljön az az idő, amikor népszavazással elfogadott Alkotmány zárja ki örök időkre annak lehetőségét, hogy a törvények uralmát felváltsa az önkényuralom, annak lehetőségét, hogy az állam a köz érdeke helyett saját érdekét szolgálja, annak lehetőségét, hogy a bőség kosarához csak azok férjenek hozzá, akik közel vannak a tűzhöz. Remélhetően nem kell hosszú ideig várni arra, amíg eljön ez az idő.

Címkék:

2014. június 21. szombat

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!