Párhuzamosságok

Nem lehetetlen megérteni és megválaszolni az április 6-i választások eredményét, ha történelmi párhuzamot keresünk más olyan hatalomépítési technikákkal, amelyek végeredményeképpen egypárti, leválthatatlan, diktatórikus berendezkedés alakult ki egy országban. Ehhez kell egy Vezér, aki tudja, mit akar, s tudja azt is, miképpen érhet a célba.

Magyarországon adott volt az a személy, aki a választási eredményeket 2010-ben fülkeforradalommá nyilvánította, s erre hivatkozva, törvényesen megszerzett hatalmát arra használta fel, hogy a demokratikus, parlamentáris jogállamot lecserélje a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, amelyben csak az ő szava mérvadó. Hogy a fülkeforradalmárt milyen tulajdonságokkal ruházták fel az elmúlt négy évben, bárki elolvashatja, akit érdekel. Feltehetően sokan meg is tették, s sokaknak van is kialakult véleménye, amelyet össze lehet vetni a XX. század nagy diktátoráról Ormos Mária által írt jellemezéssel: “Hitlert csak akkor lehet megérteni, ha tisztán látjuk, hogy egyidejűen volt fanatikus és cinikus: akaraterejének hangsúlyozásában makacs, és egyúttal ravasz számító: meg volt győződve arról, hogy szerepe szerint ő a sors embere, és készen állt arra, hogy a színészkedés minden kunsztját bevesse a szerep eljátszása érdekében.”1

Természetesen a kedvező történelmi körülmények nélkül a legügyesebb machinátor sem juthat fel a csúcsra. A hatalom kizárólagos megragadásához akkor a legoptimálisabbak a körülmények, amikor a nehéz gazdasági helyzet miatt sokan kerülnek reménytelen helyzetbe. Európa, s benne Magyarország gazdasági helyzete az elmúlt hat évben közismert. Akit érdekel, tudja, hogy melyik kormány mit tett, mit nem tett meg azért, hogy a szegénység csökkenjen hazánkban. Feltehetően sokaknak van véleménye arról, hogy a kilátástalanság miképpen befolyásolja az emberek hozzáállását a politikai pártok által kínált megoldásokhoz, amelyet szintén össze lehet vetni Ormos Mária helyzetértékelésével: “A náci párt tagságának társadalmi összetételét ugyan ma már elég jól meg lehet határozni, de továbbra is vajmi keveset tudunk a választóknak arról a közel 40%-áról, amely a politikai csata lélegzetelállító csúcspontján az NSDAP-re adta le szavazatát…Nagyjából annyit tudunk ezekről az emberekről, hogy jelenüket illetően dühösek, jövőjükbe tekintve kétségbeesettek voltak, vagy azért, mert elvesztették kenyérkereseti forrásukat, vagy azért, mert sötét jövő fenyegette őket.”2

Aki figyelemmel kísérte az elmúlt négy évet, levonhatta azt a következtetést, hogy a fülkeforradalom permanens forradalom. A Vezér léte a harc. Mindig kell ellenség. Mindig meg kell nevezni ki az, aki ellen fel kell venni a harcot. Az ellenség ismert. Aki figyelemmel kísérte a 2002 óta tartó csatározásokat, tudja, hogy kik álltak, kik állnak a porondon, egészen pontosan kit, kiket jelöltek meg a hatalomért indított háborúban akadályként. Az ellenségkép kialakítása a múltban is döntő szerepet játszott, mutat rá Ormos Mária: “Hitler eljutott arra a következtetésre, hogy számukra végeredményben minden kérdést, minden problémát egyetlen alapkérdésre kell visszavezetni. Minden párt és mozgalom, minden propaganda tévedett és téved, amikor egyszerre több okot jelöl meg, vagy több célt tűz ki. „Tudni kell – írja –, hogy az embernek ahhoz, hogy egyáltalán eredményt érhessen el, már tisztán lelki megfontolásokból kifolyólag sem szabad a tömegnek soha két vagy több ellenfelet mutatnia, mivel ez a harci erő teljes szétaprózódásához vezet… Minden igazán nagy népvezér művészete abban áll elsősorban, hogy egy nép figyelmét ne szétszórja, hanem mindig csak egyetlen ellenségre összpontosítsa… Egy nagy vezér zsenialitásához hozzátartozik, hogy még egymással ellentétben álló ellenfeleket is úgy jelenítsen meg, mint amelyek egyetlen kategóriához tartoznak, mert különböző ellenségek felismerése a gyenge és bizonytalan kategóriáknál könnyen vezethet ahhoz, hogy kételkedni kezdjenek saját igazukban.”3

2010-ben az akkori ellenzék úgy tudott kétharmados győzelmet aratni, hogy valóságos szándékairól, programjáról, elképzeléseiről alig esett szó. 2014-ben úgy ismételte meg a választási sikereket, hogy mindössze a folytatáshoz kérték a választói bizalmat. Nem számoltak el az előző négy év teljesítményével, nem folytattak vitát az ellenséggel,”az ország jobban teljesít” közölték a néppel, meghirdetve a “rezsicsökkentésért” a harc további folytatását. Ismét támaszkodjunk Ormos Máriára, annak megismeréséhez, milyen propaganda munkát javasolt a Mein Kampfban Hitler: “Minden propagandának népinek kell lennie, és szellemi színvonalát azok legkorlátozottabbjaihoz beállítania, akikhez fordulni gondol. Szellemi szintjét annál mélyebbre állítja, minél nagyobb kell, legyen a megragadandó embertömeg.”4
A mai helyzetet sokan, sokféleképpen értékelik. Egyéni értékelés kérdése az is, felismerhető-e párhuzam a múlt és a jelen között?

Ormos Mária: Hitler, T-Twins kiadó, 1994. 1.: 92. o., 2.: 98. o., 3.:99.o., 4.:110.o.

2014. április 30. szerda

1 hozzászólás »

  1. Witch Mountain augusztusban??? WATCHMEN SZEPTEMBERBEN???????????????????????? c9n ezt neme9rtem. Dragonball neloaymn hűde re9g megy, me1r van R5, pl Crank 2 szinte9n, Watchmenre mie9rt kell ennyit ve1rni? :S

    Euw
    2014. szeptember 21. vasárnap @ 06:17

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!