Az országomat a hatalomért

Azt kérdezi N Kósa Judit a Népszabadság hasábjain megjelent – Tanít és élvezi című – írásában, mi lesz a azzal a kiváló, hivatásának élő pedagógussal, akiről ír, ha a választások után marad Hofmann Rózsa? A kérdésfeltevés rossz.
(more…)

2014.02.28.

Bohócországban élünk

A bohóc, amely ellepte az utcákat, a tereket, és beköltözött levelesládáinkon keresztül otthonainkba, megérdemelné, hogy bekerüljön az alaptörvénybe, az állami jelképek közé. Megérdemelné, csak nem ebben a formában, hanem úgy, ahogy általában a bohócok megjelennek, széles mosollyal arcukon, hatalmas könnyeket hullajtva. Hiszen ennél jobban nem is lehetne jellemezni az elmúlt négy évet, a mára kialakult helyzetet, köz- és magán állapotainkat.
(more…)

Címkék:

2014.02.15.

Ciceróra támaszkodva

Azok, akik fintorognak a közös választási listán és a közös jelölteken, feltehetik önmaguknak a kérdést, vajon miért van szükség ilyen megoldásra? Amennyiben megtalálják a választ, döntési helyzetbe kerülnek: támogatják-e azt a pártot, amelyik kitalálta az új választási szabályokat vagy sem? Hiszen ez a megoldás azoknak sem öröm, akik kényszerből összefogtak egymással.

(more…)

2014.02.05.

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!