A kormány új terve, az ingyenes, szociális családi temetés még nem minden részletében ismert. lezárt, ugyanis a parlamenti vita még csak most kezdődött. Így nem zárható ki az sem, hogy végül a kedvezmény igénybe vételének az lesz a feltétele, hogy kizárólag az özvegy áshatja meg a sírt?. Remélhetően, ilyen módosító indítványt nem fogad be a Parlament. E szolgáltatás elterjedését ugyanis jelentős mértékben megkönnyíti, ha a gyászolók – az eredeti elképzelés szerint – külső segítséget, például az elhunyt ellenségeit is igénybe vehetik a sír megásáshoz. Ekkor a gyakorlatban újra bebizonyosodhatna az a tétel, hogy ellenségüknek a sírját sokan ásnák meg szívesen. Igaz, félő, ezzel a megoldással jó néhányan igazolni látják majd, hogy érdemes gyűjteni az ellenségeket egész életen át, ezért előnyös, ha valaki izgága, kötekedő természetű. Persze, az ellenségeket jól kell megválasztani. Olyan ellenségekre van szükség, akik képesek kivárni a természetes halált, s nem járulnak hozzá tevőlegesen a temetés előkészítéséhez. Talán nem kell különösebben alátámasztani azt az állítást, hogy a bíróságok feltehetően nem veszik enyhítő körülménynek, ha valaki azzal érvel, hogy csupán az ingyenes temetéshez szerette volna hozzájuttatni a közismerten szegény özvegyet. Nem ismeretlen az a lehetőség sem, hogy valaki – például a kormány – a saját sírját ássa, ezért az ötlet kiagyalójának további gondolkodási időt kell adni annak eldöntéséhez, hogy erre a helyzetre jár-e a kedvezmény.

Komolyra fordítva a szót, a történelem legszomorúbb, legrettenetesebb példáira történő utalással – a gyilkosok kivégzésük előtt megásatták áldozataikkal saját sírjukat – talán rá lehet ébreszteni ezt a családbarát kormányt arra, hogy nem minden ötlet olyan jó ötlet, mint amilyennek az az első pillanatban látszik.

Miután ez a kormány az elmúlt három évben – messze túlteljesítve választási ígéretét – jelentős eredményeket ért el a segélyek megtakarítása terén, talán nem reménytelen kívánság, hogy ne akarjon megtakarítani még a nincstelenek halálán is.