Jogállam – államjog

Az 1989-es kerekasztal tagjai és az Akkori alkotmány megalkotói bűnös naivitásról és a történelmi tapasztalatok nem kellő ismeretéről tettek tanúságot, akkor, amikor a harmadik Magyar Köztársaság sorsát a véletlenre bízták.

A véletlenre, hiszen az Alkotmány megváltoztatásához semmi másra nem volt szükség csak az országgyűlési képviselők kétharmadának – 386 képviselőből legalább 258-nak – az igen szavazatára. Bűnös naivitás volt azt feltételezni, hogy egy olyan választási törvény mellett, amely alapján a megjelent választók alig több, mint ötvenkettő százalékos támogatásával kétharmados parlamenti többséget lehetett szerezni, nem fog összejönni az alkotmányozáshoz szükséges erő. Bűnös naivitás volt azt feltételezni, hogy ha összejön az alkotmányozáshoz szükséges erő, akkor az nem fog visszaélni hatalmával. Nyilván még nagyobb a felelőssége az első kétharmadnak, hiszen győzelmi arányuk a gyakorlatban igazolta, hogy az eredeti elképzelés hamis, nem nyújt garanciát a jogállam fenntartásához, mivel össze lehet gyűjteni a szükséges számú képviselőt ahhoz, hogy a győztes egyedül kormányozzon, s azt tegyen, amit akar. Ennek ellenére mégsem adta meg a szükséges alkotmányos védelmet a köztársaságnak. Egészen pontosan 2005-ben bekerült, s 2010. július negyedikéig benne is volt az Alkotmányban, hogy az “új Alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges”. Egy teljesen új Alkotmány elfogadásának rendjére azonban nem tért ki az Alkotmány. Nem írta elő például, hogy kötelező az említett határozat elkészítése, elfogadása és figyelembe vétele. Így az ország mai helyzetének kialakulása csupán azért váratott ezidáig, mivel 2010-ben érte el a szükséges számú képviselőt az a pártszövetség, amelyik viszont kitűnőre vizsgázott a német nacionalista forradalom eszköztárának leporolásából, megújításából, újrahasznosításából.

A történelmi tapasztalatok teljes figyelmen kívül hagyásának minősült az alkotmányos berendezkedés védelmének elmulasztása egy olyan országban, amelyben nincs hagyománya a hatalommegosztásra épülő, parlamentáris kormányzásnak, amelyben az emberi jogok tiszteletének nincs gyökere, amelyben elmulasztották a történelmi múlt objektív feldolgozását, amelyben több százezer család, több millió ember hordozza a múltban szerzett sérelmeit, amelyben a szegénység felszámolása, a szociális gondok megoldása, a foglalkoztatás biztonságának a megteremtése rövid távon végrehajthatatlan célkitűzés, amelyben az idegenek, a másság gyűlölete és üldözése államilag támogatott, szervezett program volt, amelyben a hatalom évtizedeken át szándékosan szembeállította egymással az ország lakosságának legkülönbözőbb csoportjait, amelyben a mindenható állam, a Vezér mindig döntő szerepet játszott az egyén életében, amelyben, száz év alatt többször szétverték és újraszervezték az államot, az ipart, a mezőgazdaságot, ennek megfelelően többször lecserélték a hivatalnoki, a közalkalmazotti kart, amelyben a családok többségének nincs megtakarítása, mivel száz év alatt kétszer volt hiperinfláció, háromszor pénzcsere, amelyben az állam többször elkobozta a megtakarításokat, külföldre kényszerítette a legjobbakat. A különböző érdekek és ellenérdekek egymásnak feszülése táptalaja a gyűlölködésnek, az irigykedésnek, a demagógia iránti fogékonyságnak. Ezekre a tulajdonságra a történelem során számos alkalommal épült felelőtlen és sikeres politizálás. Hazánkban is. Ezért kellő alkotmányos védelem hiányában számítani lehetett arra, hogy országunkban megbukik a jogállam.

Kár szépíteni. A jogállam már akkor megszűnt amikor – az Alkotmány rendelkezéseinek, az Alkotmánybíróság határozatainak figyelmen kívül hagyásával, a négyötödös szabály eltörlésével – elfogadták és hatályba léptették az egypárti alaptörvényt, amikor a köztársasági elnök, az országgyűlés elnöke és a miniszterelnök közjogi méltóságokat egymás közt szétosztotta egy baráti társaság.

Kár szépíteni: a mai hatalom, korántsem fejezte be a totális állam, az egypártrendszer kiépítését. Mindent megtesz a közszféra teljes megszállása, a szakemberek pártkatonákkal való felváltása, az ellenzéki sajtó teljes elhallgattatása, a valóságos érdekképviselet felszámolása, az ellenzék ellehetetlenítése, a gazdasági erőforrásoknak a pártcélokhoz rendelése érdekében. Folyik a választók megfélemlítése, megvesztegetése. Egyre gyakrabban látni az utcákon az árpádsávos zászlók alatt vonuló, a kormány mellett tüntető tömeget. Megkezdődött a párthadsereg, a félkatonai szervezetek toborzása.

Kár szépíteni: a jogállam visszaállítására a ma ellenzékben lévők hatalomra kerülése után nyílik lehetőség. A hatalomra kerülés útja a választási győzelem. A választások megnyerése viszont elképzelhetetlen a legszélesebb összefogás, az egyéni és a pártambíciók háttérbe szorítására nélkül. A jogállam visszaállítása megoldhatatlan új Alkotmány nélkül. Az új Alkotmány elfogadásához viszont kétharmados parlamenti többség szükséges. A kétharmados győzelem – kár szépíteni – felérne egy kisebb csodával. Mégsem csodavárásra, hanem tettekre van szükség. Mindenekelőtt el kell dönteni a kérdést: “Rabok legyünk, vagy szabadok?”

Címkék:

2013. március 27. szerda

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!