Ha lehull a szürke hályog

Magyarország az esélytelenség nyugalmával haladhat tovább a kitűzött cél, a Jó Állam felépítéséhez vezető úton. Az ország új nevét húsvéti meglepetésként adta a hatalom a népnek, és szilveszteri ajándékként adja át részükre. Azt, hogy ki kell alakítani a Jó Államot, az Országgyűlés rendelte el – így ebben a formában leírva – abban a törvényben, amelyben megtette az első lépést is, államosította a megyei önkormányzatok vagyonát. Arról pedig, hogy az országnak esélye se legyen a fejlődés útjára tévedni, gondoskodnak azok a törvények, amelyek az oktatás egész rendszerének – az óvodától az egyetemig – átalakítása érdekében kerültek elfogadásra. Miután a gazdaság fejlődésének az alapja a lakosság iskolázottsági szintjének a növelése, csak a fejlődés kerékkötőjeként értékelhető az a három törvény, amelynek célja csökkenti az iskolában eltöltött időt, az érettségihez és a diplomához jutók számát.

Nem véletlen, hogy az oktatási rendszer átalakításának középpontjában az állami szerepvállalás kiteljesedése áll, miután a Jó Állam lényege sem más, mint az állam hatalmának lehető legteljesebb mértékű kiterjesztése. Ezért a közoktatás rendszerének lebontása együtt jár az önkormányzati rendszer leépítésével. A képlet egyszerű: ha van erős, elszánt, tettre kész kormány, nincs szükség arra, hogy a helyi közösségek, a települések lakosai a közügyek intézésével fáradozzanak, s eldöntsék mi a fontos számukra, bevételeikből mennyit fordítanak az iskolára. Nincs szükség arra sem, hogy a jól felkészült szakemberek, a pedagógus-közösségek, az oktatók és kutatók közösségei arra fordítsák energiájukat, miképpen lehet jó, a közösségi munkát és az egyéni fejlődést egyaránt segítő megoldásokat találni.

A közoktatás államosítása azt jelenti, hogy a jogszabályok kiadása mellett az állam közvetlenül gondoskodik az egyes intézmények fenntartásáról, a teljes ellenőrzési, minőségbiztosítási, értékelő és szolgáltató rendszer fenntartásáról, működtetéséről, a kötelező tantervek és a hozzátartozó tankönyvek kiadásáról. Az állam engedélyezi a nem állami intézmények alapítását és működését. Az állam nevezi ki és menti fel az igazgatókat. Az állam minősíti a pedagógusok teljesítményét. Az állam határozza meg, hányan járhatnak gimnáziumba, szakközépiskolába, vagyis hányan szerezhetnek érettségi bizonyítványt. Az állam dönt arról is, milyen felvételi rendszereket működtet. Természetesen az állam kezében van annak meghatározása is, hányan kaphatnak állami támogatást felsőoktatási tanulmányaikhoz, és milyen feltételek mellett. Az államosítás az oktatás terén nem jelent sem többet, sem kevesebb annál, mint hogy minden és mindenki az államtól függ, az érettségihez, a diplomához való hozzájutás nem jog, hanem kegy. Természetesen jelenti annak biztosítását is, hogy mindenütt az állam által elvárt nevelés folyik, az állam által meghatározott ismeretek átadásával, az állam által meghatározott módon, az állam által kinevezett vezetők irányításával, az állam által lojálisnak ítélt pedagógusok közreműködésével. Az államosítás valóságos célja pedig a hatalom megszilárdítása, a hatalomhoz hű értelmiség kinevelésével, a társadalmi mobilitás lehető legszűkebb korlátok közé szorításával. Miután a közoktatási rendszer teljes államosításához, mai keretek közötti fenntartásához szerény becslések szerint közel négyszáz milliárd forint hiányzik, és a köznevelés új rendszerének a jövőben lényegesen kisebb szerepet kell betöltenie az elmék csiszolása terén, csökkenteni lehet az átvett intézményrendszer kapacitását. Az államosítás megnyitja az utat az intézménybezárásokhoz, intézmény összevonásokhoz, a pedagógus munkaterhek növeléséhez, a létszámleépítéshez.

Nem vitatható, a társadalmi esélyegyenlőség és a jogi értelemben vett esélyegyenlőség nem fedik egymást. A gyermek sorsát döntő módon befolyásolja, „hova született, hol jár iskolába”. Esélyt adhat azonban a születésénél fogva elfoglalt társadalmi helyzetéből való kitörésre egy befogadó iskolarendszer, azáltal, hogy piacképes tudáshoz, végzettséghez, szakképesítéshez jutatja a hátrányos helyzetből indulót. Az elfogadott törvények azonban nem megkönnyítik, hanem éppen ellenkezőleg: tudatosan megnehezítik az egyéni tanulási útvonalak kialakítását, felszámolva az esélyegyenlőség jogi értelemben ma meglévő törvényi garanciát. A nyilvánosságra került kormányzati szándékok szerint negyven százalékkal csökken a gimnáziumba járók száma, a szakiskolába járóké pedig az adott korosztály jelenlegi huszonöt százalékáról ötven százalékra emelkedik. Az általános iskolai tanulmányok után a felvételi vizsgák rendszere biztosítja a tanulók szűrését, osztályozását. Közismert kormányzati szándék csökkenteni annak lehetőségét, hogy az állam teljes körű vagy részleges anyagi támogatása mellett vehessék igénybe a felsőoktatást. Miután felszámolják az egységes érettségiztetés rendszerét, és nem minden érettségi bizonyítvánnyal lehet minden felsőoktatási intézménybe jelentkezni, továbbá bevezetik a felsőoktatási felvételi vizsgákat, a diploma ismét csak a kiváltságosok privilégiumává válik.

Azáltal, hogy a tankötelezettség ideje a tizennyolcadik életévről a tizenhatodik életévre csökken, a tanulók jelentős része az általános iskolai tanulmányok befejezése után, esetleg még az általános iskola befejezése előtt kieshet az ellátórendszerből. A tanulót már az első évfolyamon is meg „lehet buktatni” és életkorától függetlenül fegyelmi úton ki lehet zárni iskolájából. Az évfolyamismétlés pedig azzal járhat, hogy még az általános iskola befejezése előtt vagy a nyolcadik évfolyam elvégzésekor megszűnik az érintett tankötelezettsége, ennek következtében megszűnik az állam ellátási felelőssége is. Az a tanköteles, aki a szakiskolába sem tudott bejutni, a „HÍD-I programban” készülhet a felvételi vizsgára. Sikertelen felvételi vizsga esetén a „HÍD-II. programban” teljesítheti a tankötelezettségét. Aki ebben a programban sikeres záróvizsgát tesz, az jogosulttá válik arra, hogy belépjen a szakiskolába. A szakiskola három évfolyamon készíti fel a tanulót a szakmai vizsgára. Nem feladata azonban kialakítani azokat a készségeket, képességeket, amelyek alkalmassá tesznek valakit az önálló tanulásra, a vállalkozásra, amelyek nélkülözhetetlenek a szakmai fejlődéshez, az ismeretek folyamatos megújításához. A szakiskolában ugyanis csekély óraszámban folyik „közismereti” oktatás, és az sem a Nemzeti alaptantervre épül. Így nincs reális esély arra, hogy szakmai vizsga után érettségi bizonyítványt is szerezzen valaki. A szakközépiskolában párhuzamosan folyik a tanuló felkészítése az általános műveltséget megalapozó ismeretekből és a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretekből. A tanuló szakmai érettségi vizsgát tehet, amely a szakirányú felsőoktatásba való belépésre jogosítja fel. Csak a gimnáziumba bejutóknak lesz reális esélye arra, hogy bekerüljenek a kiválasztottak közé. A felsőoktatásba való bejutás lényegesen nehezebbé válik. A jelentkezések számát az eddigi korlátlan lehetőségek helyett ötben maximálták. A középiskolai tanulmányi eredmények, valamint az érettségi vizsga eredményei már nem elégségesek a felvételi kérelem elbírálásához. A felsőoktatásba felvételi követelmények teljesítésén keresztül vezet az út.

Az állam kiszolgáltatottá teszi a szülőket és a tanulókat. Nem elvárás többé a nyitott, partnerközpontú iskola. Az oktatás nem szolgáltatásként, hanem közszolgálatként történő törvényi deklarálása világossá teszi, hogy sem a szülőknek, sem a tanulóknak nincs köze ahhoz, mi történik az intézmény falai között. Ezért maradhatott ki a nemzeti köznevelési törvény alapelvei közül a „gyermek mindenek felett álló érdeke” és az „egyenlő bánásmód követelménye”. Ezért zsugorodhattak „jelzésszerűvé” a törvényekben a tanulói, a hallgatói jogok.

Mi a pedagógusok „egyenlege” a közoktatás átalakításában? A „nyereség”: nem kell a helyi szintű szabályozás során beszerezni a szülői szervezet, az iskolai diákönkormányzat egyetértését, megszűnik a laikusokkal való egyeztetés kényszere, nem kell helyi tantervet elfogadniuk, nem kell módszertani kérdésekben dönteniük, korlátlanul buktathatnak, fegyelmi úton kizárhatják a tankötelest. Aki pedig nem tankötelest, azt be sem kell engedni az iskolába. Az „ellenszolgáltatás”: a munkaidő nyolcvan százalékát bent kell tölteni az intézményben, akár van alkalmas helyiség, akár nincs. A bent tartózkodás teljes idejére elrendelhető tanítási óra megtartása, így a pihenőidőben kell felkészülnie a következő tanítási napra, kijavítani a dolgozatokat, elvégezni az adminisztrációt. Bármikor megjelenhet az állam képviselője, a szakfelügyelő. Meg kell tartani az etikai normákat, hivatáshoz méltó magatartást kell mindenkor és mindenütt tanúsítani és ezek teljesítéséről – állásvesztés kimondására is felhatalmazott – minősítési eljárások keretében kell számot adni Arra a kérdésre, hogy 2008. után mikor és milyen feltételek mellett kapnak béremelést, feltehetően a 2013. évi költségvetésből kapnak majd véglegesen választ.

Azt tartja a mondás, a hályogkovács addig merte a bugylibicskájával leszedni a hályogot, ameddig egy szemorvos meg nem mutatta neki, hogy milyen bonyolult szerkezet az emberi szem. Csak reménykedni lehet abban, hogy legkésőbb a 2014-ben tartott választásokon világossá válik a hatalom mai birtokosainak is, a társadalom legalább olyan bonyolult, mint a szem. Bajainak orvoslásához kevés a bugylibicska, irányításához szükséges a szakértelem. Ekkor pedig, nem lehet kétséges, ismét kinyílnak a bezárt iskolakapuk.

2011. december 26. hétfő

Nincs hozzászólás »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!