Gondolatok az oktatásról

Ezek e törvények a jövő helyett a múltba visznek

Nincs nagyobb ostobaság, nincs nagyobb gaztett, nincs nagyobb felelőtlenség annál, mint amikor egy ország vezetői szándékosan és tudatosan teszik tönkre egy nemzet jövőjét. Nem lehet ugyanis másképpen értelmezni azt a folyamatot, amelynek célja nem más, és nem kisebb, mint az ország teljes oktatási rendszerének szétverése, anélkül, hogy végiggondolnák, mi lép a helyébe. A közismert tények ugyanis arra utalnak, hogy a kormányt, a kormányzó pártokat nem érdekli semmi más, mint az, hogy miképpen lehet az oktatás rendszerét úgy átalakítani, hogy csak azoknak a családoknak a gyermekei juthassanak használható tudáshoz, akik a köreikhez tartoznak, továbbá, hogy az oktatás feladataiban közreműködőket megfosszák az önálló véleményalkotás és véleménynyilvánítás minden lehetőségétől, és az állam feltétlen kiszolgálóivá silányítsák le őket. A közelmúlt évtizedei bizonyították, azok az országok váltak sikeressé, amelyek képesek voltak megújítani oktatási rendszerüket, amelyek képesek voltak befektetni az oktatásba. Nem hozhat azonban megújulást, sikert egy a múltra épített átrendezés, amelynek nem az a célja, hogy a meglévő oktatási rendszert a XXI. század követelményeihez igazítsa, hanem az, hogy a XX. század második évtizedébe vezesse vissza.

(more…)

2011.12.01.

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!