Az állam mindenekfelett

A közoktatás rendszere átalakításának kormányzati szándéka középpontjában a totális államosítás áll. Ez nem jelent sem többet, sem kevesebbet annál, mintsem az állam a rendszer irányításával kapcsolatos jogosítványai megtartása mellett átveszi az intézményfenntartás és működtetés feladatait, monopolizálja a tantervkészítést, a tankönyvkiadást, a szakmai szolgáltatásokat. Ennek a megoldásnak ésszerű szakmai indokát nehéz megadni. A valóságos célját pedig ésszerű elhallgatni. Nem kevesebbről van szó ugyanis, mint a társadalom feletti irányítás megszerzéséről, megszilárdításáról. E cél megvalósításának legjobb eszköze a közoktatás államosítása. Az államosított közoktatás lényege ugyanis az, hogy az állam mondja meg, hol, melyik településen, milyen iskola működhet, az iskolában ki taníthat, mit és miből. Az államosított iskolarendszeren keresztül nemcsak az elsajátításra váró, az állam által fontosnak és kívánatosnak tartott ismeretek közvetítésére van lehetőség, hanem az állam által elvárt magatartásminták legszélesebb körű terjesztésére és befogadtatásának kikényszerítésére is mód van. E rendszer alkalmas arra is, hogy az állam kinevelje az ország vezetőit, és kizárja a tudáshoz vezető útról azoknak a csoportoknak a gyermekeit, akik nem tartoznak a kiváltságosok körébe.

A megoldásra váró feladatok közül a legnehezebb az intézményrendszer vagyonának államosítása, mivel ehhez szét kell verni az önkormányzati rendszert. [Mellesleg ez is kiemelt kormányzati célkitűzés, mivel nincs szükség olyan hatalomra, amely kormánytól független véleményt fogalmazhat meg.] A közoktatási intézmények kilencven százalékát ma a helyi önkormányzatok tartják fenn és működtetik. Az átvételnek nem erkölcsi, jogi vagy politikai akadálya van, hanem mindössze költségvetési gátjai. Az országgyűlés képviselő-polgármester tagjai már belátták, hogy sokkal kevesebb lesz a dolguk a településen, ha nem kell bajlódniuk a közszolgáltatások szervezésével, és átengedik azt az államnak. Miután megbonthatatlan és örök hűségükről biztosították a kormányfőt – szavazatuk nélkülözhetetlen a helyi önkormányzatok működését újraszabályozó, kétharmados törvény elfogadásához -, a leghűségesebb frakcióvezető-fegyverhordozó bátran bejelenthette az államosításról szóló döntést. A végrehajtáshoz szükséges jogi keretek adottak, mivel az Alaptörvény – ellentétben az Alkotmánnyal – nem szól a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogáról, a helyi önkormányzatok tulajdonának védelméről. Éppen ellenkezőleg: az Alaptörvény nemzeti vagyonnak nyilvánította az önkormányzati vagyont, melynek rendeltetése a közérdek szolgálata, ezért nincs „alkotmányos gátja”, hogy az állam által átvett feladatokhoz hozzárendeljék az ellátásukhoz szükséges önkormányzati vagyont is. A teljes intézményrendszer állami fenntartásba vételéhez – és a jelenlegi színvonalon, jelenlegi bérkondíciók megtartása melletti -, működtetéséhez több mint háromszáz milliárd forintot kell hozzátenni az ez évben közoktatási jogcímen a helyi önkormányzatoknak átutalt valamivel több, mint négyszáz milliárd forinthoz. Ez az összeg nem túlzó. Az egyházi iskolába járó minden egyes tanuló után az állam kétszázharmincötezer forint kiegészítő támogatást folyósít a fenntartónak. Ennyi a helyi önkormányzatok által országos átlagban a normatíván felül egy tanulóra fordított összeg, amelynek utalására a Vatikánnal kötött megállapodás alapján köteles az állam. Az átvenni szándékozott teljes intézményrendszerbe egymillió négyszázezer tanuló jár. A szükséges fedezet előteremtésének több lehetősége van: el lehet vonni a helyi önkormányzatoktól az iparűzési adót, be lehet zárni megfelelő számú iskolát, el lehet bocsátani alkalmazottakat, meg lehet növelni a pedagógusok munkaterheit. Szükség van még az átadás-átvétel lebonyolításához az állami hivatali rendszer járási szintű kiépítésére, amely további forrásokat igényel, s amely munka még el sem kezdődött.

A többi már gyerekjáték. A hivatal javaslatára a miniszter kinevezi az iskolaigazgatókat. Az iskolaigazgatók pedig elvégzik a pedagógusok és más alkalmazottak szükség szerinti cseréjét, elbocsátását. Az iskolaigazgató nem marad támasz nélkül e feladatok végrehajtásában. Az állami szakfelügyeleti rendszer, állam által kiképzett szakfelügyelői óralátogatásra épülő ellenőrzéseinek tapasztalatai, az iskolát fenntartó hivatal által működtetett pedagógusokat minősítő bizottság, az állam által kiadott – a katolikus iskoláktól átvett – etikai szabályzatban meghatározott munkahelyi és azon kívül elvárt magatartási, erkölcsi szabályok megtartásának vizsgálata alapján, csalhatatlanul megállapítja, ki alkalmas és ki nem a jövő nemzedék nevelésére.

Az állam a pedagógusok válláról is majdnem teljes egészében leveszi a gondolkodás nehéz terhét. Nem kell helyi tanterv készítésével bajlódniuk a jövőben. Az állam iskolatípusonként kiad két tantervet, amelyek közül választani kell, választani lehet. Marad még döntési kényszer, mivel heti két óra felhasználásáról a nevelőtestület szabadon dönthet. Nem kell majd tankönyvet sem választani, a kötelező tantervhez az állam hozzárendeli a kötelező tankönyveket is. A szülőkkel és a tanulókkal sem lesz gondja a nevelőtestületnek, sőt az egyes pedagógusnak sem. A jövőben nem kell laikus elemekkel egyeztetni, mi folyik az óvodában, iskolában, kollégiumban. Mint ahogy a pedagógusnak nem lesz köze ahhoz, milyen tantervből, milyen tankönyvből kell tanítania, a szülőnek és a tanulónak sem lesz köze ahhoz, hogy mi folyik az óvodában, iskolában, kollégiumban.

A gyermek neveléséhez kellő időt biztosít az állam. Három éves kortól óvodába kell járnia a gyermeknek. Az általános iskolában pedig bevezetik a reggel nyolctól délután ötig tartó egésznapos iskolát. Ez az időszak elégséges ahhoz, hogy minden gyermek megtanulja az Alaptörvény lényegét: „Mindenki felelős önmagáért…”. Ezért az óvodában, iskolában, kollégiumban szigorú követelményekre, következetes számonkérésre, kötelezettségszegés esetén könyörtelen szankcióra számíthat a gyermek, a tanuló. Az iskolarendszer pedig gondoskodni fog arról, hogy mindenki megfelelő helyre kerüljön az életben. Az iskolába lépéshez szükséges fejlettségről – az óvodapedagógusok és az iskolaigazgató helyett – a hivatal fog dönteni, meghatározva, hogy a vizsgálat alá vont gyermek a többiekkel együtt tanulhat-e vagy külön, a többi kiszűrt társával egy osztályba sorolva. Buktatni nem csak lehet, hanem kell is, ha a gyermek nem ért a szép szóból. A szöveges értékelést el kell feledni, az „elégtelen” értékelés eléggé informatív, s az analfabéta szülő is felismeri és megérti a saját bizonyítványából. Miután a tankötelezettség határát tizennyolc évről leszállítják tizenöt vagy tizenhat évre, ez a módszer megoldja a kezelhetetlen tanulók kiszűrését a középfokú iskolából.

A középfokú iskolába történő továbbhaladás egyébként sem lesz egyszerű. A Széll Kálmán tervből kiolvasható a gimnáziumi tanulói létszám negyvenszázalékos csökkentése és az a szándék, hogy a korosztály ötven százaléka a szakiskolában váljon alkalmassá a fizikai munkára. A középiskolába (gimnáziumba és szakközépiskolába) történő belépéshez nem lesz elég az általános iskolában elért jó tanulmányi eredmény – amelyhez az átlagon felüli népszerűségnek örvendő iskolák kérhették a központi, a készségeket mérő írásbeli vizsgán való részvételt is -, hanem újra lehet majd szóbeli vizsgákat szervezni és döntő szerepet kap a tanulói továbbhaladás eldöntésében egy, az állam által szervezett mérés eredménye is. Akik a tankötelezettség letelte után még nem léptek ki rendszerből és nem feleltek meg a középiskolai felvételi követelményeknek, azok a hároméves, túlnyomó részt szakmai gyakorlatra épülő szakképzésben tanulhatnak tovább, ahol „mentesülnek” a közismereti (műveltségi) tantárgyak tanulása alól. Miután ez a oktatás nem készíthet fel, nem ez a célja az ismeretek állandó megújítására, a megszerzett tudás néhány év alatt elavul. A munkaerő piacról kiesőknek nem kell aggódniuk, beléphetnek a közmunkaprogramba. Többé az érettségi vizsga eredménye és a középiskolai tanulmányi eredmények alapján nem lehet bejutni a felsőoktatásba. A felsőoktatásba való belépés előfeltétele a sikeres nyelvvizsga és a sikeres felvételi vizsga lesz. A szakközépiskolába járóknak megnehezedik a dolguk, mivel visszaáll a régi rend, nem az érettségi után készülnek fel a szakmai vizsgára, hanem egyidejűleg sajátítják el az érettségi és a szakmai vizsga letételéhez szükséges követelményeket. Ezért a nyelvtanulásra kevés idejük, a felsőoktatásba való bejutáshoz pedig kevés esélyük marad. Így már érthető az államilag finanszírozott helyek radikális csökkentésének a szándéka a felsőoktatásban. Igazodik a gimnáziumba járók várható létszámához.

A szülő kénytelen részt venni ebben a folyamatban. A szülő ugyanis köteles gyermekét beíratni az óvodába, az iskolába, köteles gondoskodni arról is, hogy gyermeke eljusson oda, továbbá arról is, hogy felkészüljön az órákra. A szülő, ha nem teljesíti kötelezettségét, kizárható az állami támogatás rendszeréből, megvonható tőle az iskoláztatási támogatás, szabálysértési eljárás keretében megbírságolható, kiskorú gyermeke veszélyeztetése miatt börtönbe zárható, gyermekét az állam védelembe veheti, intézetbe szállíthatja.

A pedagógusok jó része még elégedett. Minden titkos vágyuk – lehet buktatni, büntetni, a szülőket ki lehet zárni iskolából, nem kell tantervet írni – teljesült vagy teljesülni látszik. A pedagógus jó része bizakodó: nem öt teszik lapátra, hiszen a kormánypártnak adta a kopogtató céduláját, s szerez majd igazolást arról is, hogy részt vesz a vasárnapi miséken. A pedagógus egy része most kezd aggódni: érzékeli, hogy a közeljövőben nem lesz béremelés, és érzékeli azt is, hogy munkaterhei ennek ellenére növekedni fognak – nem kizárt a kötelező órák kettővel való megemelése, az intézményben történő kötelező benntartózkodás idejének megemelése, s ennek terhére a helyettesítés, az egyéni foglalkozások, a szakköri órák ingyenes ellátatása.

A közoktatás sorsának várható alakulásáról kifejtetteket0 – a Széll Kálmán terv első megjelent változata és a múlt év végi közoktatási törvény koncepciója kivételével – nehéz lenne hivatalos dokumentumokkal alátámasztani. A Nemzeti [át- és nép-] nevelési tervben leírtak csak a kormánypárti sajtóból voltak megismerhetők. Ezért csak remélni lehet, hogy a hivatalosan közzétett koncepció megcáfolja a leírtakat.

2011. szeptember 20. kedd

2 hozzászólás »

  1. “Az állam iskolatípusonként kiad két tantervet, amelyek közül választani kell, választani lehet.”

    “a kötelező tantervhez az állam hozzárendeli a kötelező tankönyveket is”

    “szigorú követelményekre, következetes számonkérésre, kötelezettségszegés esetén könyörtelen szankcióra számíthat a gyermek, a tanuló”

    “Buktatni nem csak lehet, hanem kell is, ha a gyermek nem ért a szép szóból.”

    “Miután a tankötelezettség határát tizennyolc évről leszállítják tizenöt vagy tizenhat évre, ez a módszer megoldja a kezelhetetlen tanulók kiszűrését a középfokú iskolából.”

    Ez biztatóan hangzik, nem is értem, hogy eddig miért nem így volt.

    ZT
    2011. szeptember 22. csütörtök @ 23:21

  2. “Ez biztatóan hangzik, nem is értem, hogy eddig miért nem így volt.”

    Ez így volt akkor is amikor még én jártam iskolába. Csak akkor nem a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hívták, hanem Szocializmusnak. A Kedves vezetőt pedig nem Orbán Viktornak hanem Kádár Jánosnak. A többi Stimmel

    fuhur
    2011. szeptember 30. péntek @ 09:29

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!