Ahol a szabadság a rend

 Vajon ki, milyen választ adna arra a kérdésre: működhet-e iskola rend és fegyelem nélkül? Kapásból e kérdésrenem lenne szabad válaszolni. Először azt érdemes ugyanis tisztázni mi a rend, és mi a fegyelem.

A rend – a Magyar nyelv értelmező szótárából kiindulva – azoknak a szabályoknak az összessége, amelyeknek a megtartása biztosítja adott közösség, jelesül az iskolai osztályok, iskolai évfolyamok és magának az iskolának a zavartalan működését. Ehhez kapcsolódóan a fegyelem nem más, mint a zavartalan működést biztosító szabályok összességének megtartása. Így, aki meggondolatlanul válaszol, csapdába eshet. Hiszen ki merne erre a látszólag egyszerű kérdésre igennel válaszolni anélkül, hogy ne vallaná magát anarchistának?

 

Hiszen nem a renddel és nem a fegyelemmel van baj, hanem ami mögötte áll, a szabályokkal és azok megtartásával, megtartatásával. Mert a lényeg, ki alakítja a szabályokat és főleg milyen tartalommal, továbbá mire épül a szabálykövető magatartás? Sokféle rend és sokféle fegyelem létezhet. Lehet katonás, ellentmondást nem tűrő rend, amely megtartásának alapja a kényszer. Épülhet rend a hitre és a hitbuzgalomra. Lehet a rend alapja a félelem. De mit is mond a költő? “Ahol a szabadság a rend, mindig érzem a végtelent.” Mit jelenthet a szabad iskola, az iskola szabadsága? Olyan iskolát, amelyben megvalósítják a közösségi és az egyéni jogok összhangját. Olyan iskolát, amelyben tanár és diák egyaránt megtalálja személyisége kibontakoztatásának lehetőségét. Olyan iskolát, amely megteremti az utat mindenkinek tehetsége legteljesebb kibontakoztatásához anélkül, hogy ezzel mások hasonló jogait korlátozná. Olyan iskolát, amelyben a pedagógusok, a szülők és a tanulók együtt alakítják ki, tartják és tartatják meg a “játékszabályokat”.

 Vagyis bátran lehet nemmel válaszolni a feltett kérdésre, ha az iskolai rend és fegyelem alapja a közösségi összetartás, amelyben a közösség minden egyes tagja ismeri saját és mások jogait, amelynek minden egyes tagja – legyen az felnőtt vagy tanuló – egyenlő, amelyben a közösen kialakított szabályok megtartása és megtartatása egymás kölcsönös tiszteletére épül.

            Az, aki azt hiszi, az iskola akkor töltheti be rendeltetését, ha a rend és fegyelem a felülről elrendelt, központilag kikényszeríthető, mindenkire kötelező, egységes előírásokra épül, csalódni fog, mint Ádám a falanszterben.  

2010. december 30. csütörtök

2 hozzászólás »

  1. Igen megfontolandók Dr. Szüdi János gondolatai. Valóban nem a renddel és nem a fegyelemmel van baj, hanem ami mögötte áll, a szabályokkal és azok megtartásával, megtartatásával. Egyenlő partnerként kell(ene) kezelni diákot, szülőt és pedagógust. Azzal, hogy egy diák éveinek száma kevesebb,attól még jogai nem kevesebbek. Érdemes megvizsgálni az iskolai házirendeket jogok és kötelességek szempontjából. A házirendek túlnyomó részben tiltanak, kötelezően előírnak, szabályoznak,amíg a jogok alig-alig jelennek meg a diákok oldalán. Hogyan vállalható fel így az iskolák részéről a demokráciára való nevelés? Hogyan lesznek a mai fiatalokból így a jövő vezetői? Mit tapasztalnak meg akkor, ha a rendet és a fegyelmet ellentmondást nem tűrő helyi szabályzással(esetenként még jogszabályokba is ütközve) próbálják kikényszeríteni? Mit fognak majd közvetíteni felnőtt korukban? Persze tudom, könnyebb és egyszerűbb – a nevelés hosszú és olykor rögös útját feladva – belső szabályzásokkal, viselkedési és magatartási normák előírásával fenntartani a “rendet”, mintsem a mindenkire érvényes, közösen kialakított belső normarendszerben gondolkodni. Olyan normarendszerben, ahol a kölcsönös megbecsülés és tisztelet a zsinórmérték, ahol a nevelés, a példamutatás a felnőttek részéről elsődleges kell, hogy legyen. Végezetül álljon itt egy Lao-Ce idézet:

    ” A folyók és a tengerek azért nyerik el
    száz és száz hegyi patak hódolatát,
    mert mélyebben fekszenek, mint emezek,
    tehát uralkodni tudnak a hegyi patakok felett.
    Így a bölcs is, aki az emberek fölött akar
    állni, alájuk helyezi magát;
    ha előttük akar járni, mögéjük áll.
    Ilyen módon, bár felettük van a helye,
    nem érzik a súlyát,
    és bár előbbre való náluk, létét nem
    érzik sérelemnek.”

    A fenti ősi bölcsességet érdemes lenne megfontolni az iskoláknak is. Ha ilyen szellemben történne a nevelés-oktatás, lehet, hogy nem is lenne szükség arra, hogy a tanulók jogait mérlegeljük. De erre tart-e a magyar közoktatás?

    Molnár László
    2011. január 2. vasárnap @ 12:45

  2. Tisztelt Molnár László Úr!

    Köszönöm a véleményét és az észrevételeit. Remélem egyre többen gondolkoznak úgy, mint Ön, s akkor meg lehet akadályozni, hogy a “harmincas évek” közoktatását hozzák vissza.

    Üdvözlettel:

    Szüdi János

    drszudi
    2011. január 5. szerda @ 17:35

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Hozzászólás most!

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!