A rendszervisszaváltók

 A rendszerváltók súlyos, valószínűleg végzetes hibája, hogy az Alkotmány módosítását, az új Alkotmány elfogadását nem kötötték népszavazáshoz, továbbá, hogy a köztársasági elnök megválasztását az Országgyűlésre és nem a választókra bízták. E két tényből adódóan a mai Országgyűlés – a legjobb példa erre a törvényalkotás – azt tehet, s mint ahogy az elmúlt néhány hét igazolja azt is tesz, amit akar, és ne legyen illúziója senkinek meg is fog tenni mindent annak érdekében, hogy a jelenlegi hatalom leválthatatlan legyen.

(more…)

2010.10.28.

A közrendnek pedig helyre kell állnia

 A közrend helyreállítása kormánycélkitűzés első célcsoportja a köztisztviselői kar. E téren jelentős intézkedések születtek az eltelt rövid idő alatt. Most nem a szokásos vezetőcserékről van szó, – amelyek egyébként igazolják csak annak érdemes vezetői feladatokat vállalnia, aki nem tervez hosszú távra -, hanem azokról az intézkedésekről, amelyek azt hivatottak garantálni, hogy megteremtsék a lojális közigazgatást, a mindent végrehajtó államgépezetet. Első lépésként ajánlatos minden közszolga számára annak a dokumentumnak a megtanulása, amelyet jól látható helyen helyeztek el nem rég a közintézmények falán. Minden köztisztviselő hallhatta, hogy a kifüggesztéssel lezárult életének egy korszaka: amelyet a lopás, és az ügyfelek lekezelése jellemzett. Igaz nem biztos, hogy e dokumentum kívülről történő megtanulása és a szemléletváltás elégséges a munkahely megtartásához.

(more…)

2010.10.11.

designed by János Szüdi Harcolj a spam ellen! Katt ide!